Szerzetesi hivatás vagy család?

Tisztelt Lelkiatya! Húszas éveimben járó lány vagyok. Családomban mindig is nagyon sok jót, szeretetet kaptam. Volt az életemnek egy időszaka, amikor megtértem, és utána nagyon buzgón kezdtem a Jóisten felé fordulni, sokat gondolkoztam, vajon szerzetességre hív-e az Úr. Sajnos a lelkesedésem alábbhagyott, és rájöttem, hogy nagyon szeretnék egy társat. Mostanában olvasva egy könyvet a család nélkül felnövő gyermekekről, visszatért egy érzésem, ami újra és újra előjön bennem, hogy úgy lenne teljes az életem, ha odaadnám azoknak, akik rászorulnak, akik nem kaptak annyi szeretetet, mint én, hogy ők is szép életet élhessenek. Újra és újra feljön az említett vágy a mások, az elhagyottak segítésére. De nem tudok lemondani a társ utáni vágyamról. Ön szerint ez a kettő kizárja egymást, nem összeegyeztethető?

Kedves Levélíró! Nagyon örültem a levelének. Öröm azt látni, hogy ilyen mélyen, őszintén éli a Krisztussal való kapcsolatát, és hogy ilyen mély és önzetlen vágyak vannak a szívében.

Az, hogy valaki társ után is vágyódik, nem feltétlenül annak a jele, hogy nincs szerzetesi hivatása. A szerzetesek nem szeretet nélküli, érzelmek nélküli életet élnek, hanem a szeretet odaadásban, Isten és a felebarát szolgálatában élnek. Az egyház nagy szentjei közül igen sokan a szerelem élményét is átélték, mielőtt Istennek szentelték az életüket. Az tud jó szerzetes lenni, aki lehetne jó feleség és édesanya is.

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy biztosan van szerzetesi hivatása. Ezt fontos lenne mélyebben körüljárnia. Javaslom, hogy kapcsolódjon bele az Iránytű közösség programjaiba (www.sapientia.hu/hu/iranytu ). Itt 20-30 fiatal pontosan azért van együtt (szerzetesek, papok és világiak vezetésével), hogy szerzetesi, a papi vagy házassági hivatásukat jobban felismerjék, ennek felismerésében segítséget kapjanak. Ha ez nem lehetséges, akkor más lelkigyakorlaton, és a lelkivezetőjével való beszélgetések során próbálja tisztábban látni, mire hívja, mire teremtette magát a Végtelenül Szerető Isten.