Szeretet és szenvedés

Richard Rohr amerikai ferences szerint az átalakulás két alapvető útja a nagy szeretet és a nagy szenvedés. A mai pszichológia tanítja, hogy a belső növekedés életünk végéig, egészen a halál pillanatáig tart. Kétségtelen, hogy idős korban egyre több lelki és szellemi szenvedéssel kell szembenéznünk, de ez nem jelenti azt, hogy fiatal korban ne szenvednénk el igen nagy szenvedéseket. Arra is gondolhatunk, hogy a fiatalok életében dominánsabb a nagy szeretet élmény, pedig idős korban is a szeretetkapcsolatoknak olyan mélységeit élhetjük át, amit a fiatalok koruknál fogva még nem tapasztaltak meg, amire nem jutottak el.

Csak a szeretet és a szenvedés elég erős ahhoz, hogy letörje egónk megszokott védelmi mechanizmusait, és megnyisson minket a misztériumra. A megváltás keresztény ikonja egy olyan ember, aki szeretetét a megfeszítettség állapotában nyilvánítja ki. A szeretet és a szenvedés a két fő kapu, amely által megnyílik az elme és a szív tere, tágasságra, mélységre és lelki közösségre indítva bennünket. Ha nem jutunk el ide, sohasem ismerjük meg a lényeget.

A szeretet az, amire vágyunk, és amire teremtettünk – sőt voltaképpen Isten kiáradásából származó szeretet vagyunk. Gyökössy Endre „A növekedés boldogsága” című tanulmányában pontosan arról ír, hogy embertársainkért szeretetből vállalt szenvedés a boldogság 8. foka.

„Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. / Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. / Örüljetek és ujjongjatok azért, hogy jutalmatok bőséges a mennyekben, mert így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek” (Mt 5,10–12)

Gyökössy mondja: „az utolsó boldogmondás, hogy nehéz sor vár arra, aki ezt vállalja, mert aki az istenfiak státusában indul el az emberek közé szolgálatra, a békességszerzés szolgálatára, azt nem szeretik, sőt mindenféle rosszat hazudnak róluk. Egyszóval népszerűtlenség lesz a jutalmuk, sőt szenvedniük kell, mint neki, az Isten Fiának.”

Most idős testvéreimre gondolok. Miért neheztelnek sokan rájuk, miért kell sok lelki szenvedést elviselniük? Talán mert bölcsességük okán sok fiatalt szembesítenek azzal, hogy milyenek és milyenné kellene válniuk, hogyha boldogok szeretnének lenni. Állítólag Alkibiadész mondta Szókratésznek, akihez különös módon vonzódott:

„Gyűlöllek, öreg, mert ha veled vagyok, mindig ráébredek, ki vagyok én!”

A másik dolog, amiért sokszor haragszanak az öregekre, hogy békességszerzők. Koruknál fogva sokat harcoltak és háborúskodtak, ezért megtanulták, végre jó lenne véget vetni a torzsalkodásoknak úgy a családban, mint a társadalomban.

A fiatalok sokszor megerősítik a tényt, hogy a világ azért olyan, amilyen, mert a béke megteremtése helyett sokszor a megosztottságot szolgálták környezetükben. Itt az idős kornak egy végső nagy esélye, átalakítani a világot a szeretet és szenvedés által.

Isten megengedi, hogy a békességszerzők csiszolják, békítsék a világot szenvedéseik, áldozatos életük által, hogy így boldogabb, szebb, tisztább legyen az emberiség, mert csak így növekszik és tágul.

Hofher József jezsuita szerzetes

A Hofher József írása a Keresztény Élet hetilap július 22-i lapszámában jelent meg.