Húsvét 5. vasárnapja a Szentírás legszebb történeteivel tanít és készít föl bennünket a keresztények szeretetet sugárzó életére. Figyelmeztet bennünket, hogy ki kell venni részünket az egyház szolgálatából, a lelkipásztori hivatás és a karitatív tevékenység terén. Élő kövekké kell átalakulnunk, hogy egységben lehessünk Jézus Krisztussal, az élő Kősziklával. Úgy kell élnünk a Földön, hogy számunkra is Jézus legyen az út, az igazság és az élet.
Az olvasmányban Szent Lukács evangélista az Apostolok Cselekedeteiben az ősegyház bölcs, a Szentlélektől sugalmazott gondolatát és annak megvalósítását mondja el, hogy a mában élő egyház is tudjon mindig megújulni, új hajtásokat hozni és a kihívásokra megfelelő választ adni.
A 12 apostol örömmel tapasztalta, hogy a jeruzsálemi hívek száma igen megnövekedett. A tanítást, az igehirdetést és a karitatív munkát már nem tudják tökéletesen ellátni. Ellentét támadt a görög és a zsidó származású testvérek között is. A pogányságból lett keresztények panaszkodtak, hogy a zsidó származású hívek jobb bánásmódban részesülnek.
Az apostolok meghallgatták a hívek panaszát, jogosnak ítélték, és kérték a testvéreket, hogy válasszanak ki maguk körül 7 jó hírben álló buzgó, szent életű férfit, akiket majd imádság és kézfőtétel által küldetést kapnak az igen fontos karitatív tevékenység lelkiismeretes végzésére.
Az apostoli testület döntése példaértékű az egyetemes egyház számára. Napjainkban fokozottabb módon érezzük a papi hivatások hiányát. Követnünk kell az ősegyház példáját. Az egyházmegyék főpásztoraira, püspökeire és papjaira vár az átgondolt, bölcs feladat, hogy a hívek közül válasszanak ki józan gondolkodású, buzgó, gyakorlati érzékkel megáldott személyeket, akik diakónusként, akolitusként, lektorként vagy lelkipásztori kisegítőként szolgálhatnak az egyházban a híveink megelégedésére és örömére.
Az Úr Jézus által alapított Egyház örök, mert az atyja a Mennyei Atya, éltetője a Szentlélek és anyja a Boldogságos Szűzanya, de az egyház léte és működése rajtunk múlik. Imádkoznunk kell, hogy mindig legyenek olyan buzgó hívek, akik a világban és családban élnek, de hivatásukkal az egyház üdvözítő tevékenységét is lelkiismeretesen teljesítik.
A szentleckében Szent Péter apostol első levelében folytatja az Úr Jézusnak, a sziklára, a kőre épített házról szóló példabeszédét, de nála a kő, már nemcsak biztonságot, hanem magát az imádott Mesterüket jelenti.
A kő nélkülözhetetlen anyag volt a keleti népek és a zsidóság életében. Kőből építettek házakat, palotákat, várakat, templomokat, de várfalat és utakat is. Kőből készültek az oltárok, az emléklapok és a használati edények, eszközök is.
Szent Péter, az első pápa tanításában a kő az Úr Jézus, akit az építők elvetettek, de a Mennyei Atya akaratából szegletkő lett, melyre rá kell épülnie az egyháznak, a papságnak és a híveknek egyaránt. Szent feladat vár ránk: élő kövekké kell válnunk, hogy szerves egységben legyünk az Úr Jézussal, mert csak így tudjuk megvalósítani a keresztények életét és teljesíteni a világban szent hivatásunkat, küldetésünket.
Akik életük során elvetették a követ, az Úr Jézust, azok számára a hitük a botrány sziklája lett. Isten előtt bukott emberként tengetik az életüket, mely a biztonságot jelentő kő, az Üdvözítő hiányában létükben és magatartásukban bizonytalanok, sérülékenyek, mert számukra nincs egy biztos pont, szikla, melyre rá épülhetne egyéni és közösségi életük.
A szentlecke tanítása nekünk is szól, amit életünkben komolyan kell vennünk: élő kövekké kell válnunk, hogy teljesíthessük azt a küldetést, melyre Szent Péter apostol határozottan figyelmeztet és felszólít bennünket: „Ti azonban választott nép, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki sötétségből meghívott benneteket, az Ő csodálatos világosságára.”
Az evangéliumban Szent János apostol az Újszövetségi Szentírás nagyon szép történetével tanít bennünket. A világtól búcsúzó és a mennybe távozó Úr Jézus erőt akar önteni a csüggedt apostolai lelkébe. „Ne nyugtalankodjék a szíveket! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van.”
Az imádott Mester atyai szívének szeretetével vigasztalja az apostolokat: Atyámhoz megyek, ahol helyet készítek számotokra, hogy Ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Az én barátaim vagytok, és én mindig veletek leszek. Ha eljön számotokra az utolsó óra, hozzám jöttök, és elfoglaljátok a számotokra fenntartott helyet.
Az Úr Jézus a tanítását egy kijelentő és eligazító mondattal zárta: „Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek.” Az apostolok némán és érthetetlenül hallgatták a Mester szavait. A lelkükben félelem, üresség és mélységes csend van. Megszólalni sem tudnak. Nem mernek kérdezni Jézustól, nehogy a Mester elmarasztalja őket.
A kínos csöndet Tamás apostol őszinte szavai törték meg: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hová mégy, hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Az Úr Jézus elcsodálkozott Tamás kérdésén, ezért természetes egyszerűséggel válaszolt. Olyan fogalmakat használt, melyet könnyen megérthettek és alapul szolgálhattak az Úr Jézus tanításának mélyebb értelmezésére: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”
A Mester kinyilatkoztatása nem véletlenül került bazilikák, székesegyházak és ősi templomok bejárati falára. A tanítás szent, világos és követésre méltó.
Ha Jézussal, az Ő útján járunk és belső világunkat az igazság irányítja és hatja át, akkor élet lesz bennünk és alkalmas eszközzé válhatunk a gondviselő Isten kezében.
Tamás apostol bátorsága szólásra késztette Fülöp apostolt is, aki nemes egyszerűséggel kérte az Úr Jézust: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Az egyszerű kérdésre a Mester ugyancsak rövid és egyszerű választ adott: „Fülöp! Aki engem lát, az látja az Atyát is.” Az apostolok lelkébe béke és nyugalom költözött. Felfogták hivatásuk lényegét, és örömmel vették tudomásul, hogy a szent feladatuk teljesítése után valamennyien látni fogják az Atyát.
Az apostolok buzgósága, hivatásszeretete és szent vágya legyen bennünk is, hogy halálunk után a Mennyei Atyát látó és országában örvendező gyermekei legyünk.
- Emlékezés a száz éve elhunyt Békefi Remigre
- Kivel és miért harcol Mária harcosa? – Dominik Chmielewski
- Egy nagytakarítás is lehet imádság
- Mihez van jogom az egyházi életben?
- A rossz a jón élősködik, mert önállóan életképtelen
- Boldog Luigi Bordino (1922–1977)
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút