Eustachius Kugler a bajorországi Nittenau településen született 1867. január 15-én egyszerű, szegény parasztcsalád hatodik, legkisebb gyermekeként. A keresztségben a Josef nevet kapta. Gyermekkorától megtapasztalta a földi élet nehézségeit, a nélkülözést, a szenvedéseket, a kiszolgáltatottságot, hozzátartozói elvesztését. A megpróbáltatások azonban nem törték meg, amit elsősorban Istenbe vetett szilárd hitének köszönhetett. Már gyermekként kitűnt őszinte, tiszta jámborságával. Hétéves volt, amikor apját elvesztette. Tizenkét éves korától Münchenben lakatosnak tanult. Inasként sem volt könnyű élete. Kemény fizikai munkát végzett, naponta tizenkét órát is dolgozott. Az erős fizikumú fiú életében újabb csapást jelentett, amikor egy építkezésen, nem sokkal a vizsga előtt, leesett egy állványról. Maradandó sérülései következtében egyik lábára élete végéig sántított. Bár továbbra is jó erőben volt, testi fogyatékossága miatt érvényesülése a világban korlátozottá vált.
A szerencsétlen baleset és a kórházi kezelés után ezért visszatért családjához. Nem sokkal ezután édesanyja is meghalt. Josef a sok csapás ellenére nem tört össze, nem veszítette el Istenbe vetett hitét és bizalmát. Az élet nehézségei inkább megedzették, és előkészítették későbbi hivatására, arra, hogy a rászoruló beteg és fogyatékos emberek megértő támasza, segítője lehessen.
Eustachius Kugler anyja halála után Reichenbachba költözött, ahol sógora kovácsműhelyében kapott munkát. Egész héten dolgozott, a hétvégét viszont az imádságnak szentelte. Ezekben az években találkozott először az Istenes Szent János által alapított Betegápoló Irgalmasrend szerzeteseivel, akik 1890-ben érkeztek Reichenbachba. Beteg, szegény és idős emberek számára akartak otthont nyitni a település elhagyatott kolostorépületében. Az épület átalakítási munkálataiban nagybátyja mellett Josef is részt vett. Miután megismerte a szerzeteseket, a rend lelkiségét és karizmáját, szíve mélyén megérlelődött a vágy, hogy maga is a beteg, szegény, idős, kiszolgáltatott emberek szolgálatának szentelje életét.
Eustachius Kugler végül 1893-ban felvételét kérte a rendbe. Ekkor vette fel az Eustachius szerzetesi nevet. Első fogadalmait 1895-ben, örökfogadalmait három évvel később, 1898-ban tette le. A rend különböző házaiban szolgált: kórházakban, szanatóriumokban, szociális otthonokban. Saját testi fogyatékosságát soha nem tekintette akadálynak, még kevésbé ürügynek a fárasztó fizikai munkák kerülésére. Tetteiben mindig az önzetlen felabaráti szeretet vezette, ezért tudott önmagáról megfeledkezve másokat szolgálni.
1925-ben a bajor tartomány provinciálisává választották. Elsősorban mély lelki életének köszönhető, hogy a nehéz történelmi korban is bölcs döntésekkel, sikeresen vezette a rábízott közösséget, valamint a szerzetesek vezetése alatt álló intézményeket. Tartományfőnöki szolgálata idején 1927 és 1929 között épült fel a regensburgi Irgalmas Testvérek Kórháza, amely ma a Regensburgi Egyetem tudományos oktatókórháza, egyben Németország legnagyobb katolikus kórháza. A nagyszabású projekt kivitelezését a városi vezetés sem merte vállalni. Kugler atya viszont csak annyit válaszolt azoknak, akiknek aggályaik voltak: „Egyeztettem az ügyet az én Urammal. Semmi sem fog hiányozni”.
A Gondviselésbe vetett bizalmát a nemzetiszocializmus térhódítása sem törte meg. Bátran felemelte szavát a hitleri rezsim politikájával szemben. A beteg és fogyatékos embereket csupán tehernek tekintő náci kormány kezdettől ellenségesen viszonyult az irgalmasok rendjéhez. Kugler atyát többször is kihallgatta a Gestapo, de nem tudták megfélemlíteni. Ellenfeleit is életszentségével és nagylelkűségével győzte le.
Egész személye, magatartása, minden cselekedete mély hitéről, imádságos lelkületéről és Istenbe vetett határtalan bizalmáról tanúskodott. Elöljáróként nagy hangsúlyt fektetett a rendi közösség lelki megújulására is, különösen a szabályok iránti engedelmesség terén. Ezen a téren is maga járt elöl jó példával. Isten irgalmas szeretetét sugározta nemcsak a gondozásra szoruló betegek, de rendtársai felé is.
79 éves korában, 1946. június 10-én egy egészen Isten, a betegek, a rend és az Egyház szolgálatának szentelt földi élet után tért haza az Atya házába. Az életszentség hírében hunyt el. Nem sokkal halála után elkezdték feljegyezni a közbenjárásának tulajdonított imameghallgatásokat, csodás gyógyulásokat.
Hivatalosan 2009. október 4-én, honfitársa, XVI. Benedek pápasága idején avatták boldoggá a regensburgi székesegyházban.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")