Kezdőlap A lelkiatya válaszol Hány imaszándékot mondhatok egy-egy imádság elején?

Hány imaszándékot mondhatok egy-egy imádság elején?

Tisztelt Lelkiatya! Római katolikusként sokat szoktam imádkozni. A kérdésem az, hogy ha rózsafüzért mondok, akkor egy teljes (öt tizedes rózsafüzért) maximum hány imaszándékra mondhatom? Én általában kettő imaszándékra szoktam egy teljes rózsafüzért felajánlani. De ez lehet, hogy sok, és egy imaszándékra szokták csak?

Kedves Levélíró! Nagyon örülök, hogy imádkozik, hogy sokakért közbenjár. Örülök, hogy hisz az ima erejében, és átéli, hogy az imádság Istenhez emel minket.

Jézus arra tanít: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, a sok beszédükért nyernek meghallgatást.” (Mt 6,7) Az imát, és a kapott kegyelmet nem mennyiségileg teszik mérlegre. A jobb lator egyetlen mondattal fohászkodott Jézushoz („Emlékezz meg rólam, amikor eljössz a te országodban!”; (Lk 23,42), és ez elég volt, hogy Krisztus megnyissa a számára a mennyország kapuit.

Ismerek olyan atyát, akinek az imakönyvébe bele van írva 60-70 imaszándék. Minden reggel mindegyiket elolvassa, mindegyikre gondol. Utána pedig értük is ajánlja fel minden imáját és az egész napját.

Természetesen van olyan élethelyzet is, amikor egyetlen nagy kérés van a szívünkben, ezt kérjük teljes erőnkkel.

Azt tanácsolom Önnek, hogy bátran soroljon fel sok imaszándékot az imádságai elején. Ha pedig néha egy különleges helyzet úgy kívánja, akkor egy-két napig, egy-két hétig (akár hónapig) csak azért a nagyon fontos célért imádkozzon. Utána térjen vissza a sok-sok imaszándékához, és bátran vigye azokat a Mennyei Atya elé.