Színész és énekes, költő és szerkesztő, publicista és fotográfus. Az elmúlt esztendőből is igyekezett kihozni a legtöbbet és folyton kereste a szokatlan helyzet jó oldalát. Az újrakezdés – inkább újrafolytatás? – küszöbén nagy tervekkel lép át: színpadi játékok, előadóestek, könyvek várják – helyesebben ő várja ezekkel a nézőt, az olvasót. A sokoldalú Laczkó Vass Róbert kolozsvári művész-alkotóval a napokban beszélgettünk.

– Színész a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, énekel a Kolozsvári Magyar Operában. Nyitják-e kapuikat ezek a teátrumok a hosszú kényszerbezárás után?

– Huszonegy éve játszom a Szamos-parti színpadon. Ez idő alatt bárhogy is alakultak a dolgaink – felépült például egy második játszóhelyünk, a stúdiószínpad –, olyasmi nem fordult elő, hogy a társulatnak nélkülöznie kellett volna a színpad szakrális terét. Azért fogalmazok így, mert egyrészt a most 91 éves, végre Kossuth-díjas Csíky András mesteremtől a színpad mint szakrális tér tiszteletét tanultam, másrészt ez a szókapcsolat remekül kifejezi, hogy a pandémia mekkora űrt generált bennünk szakmai téren is. Nem hagytuk magunkat legyűrni, de Kolozsvár nagyváros jellege miatt az erdélyi magyar színházak közül az elmúlt évben mi játszhattunk a legkevesebbet. Elvonási tüneteink vannak. Hitem és meggyőződésem szerint a színháznak ugyanúgy közösségi a lényege, mint a szentmisének vagy az istentiszteletnek. Szemtől szemben érdemes, egyébként pótcselekvés akkor is, ha leleményes a kapcsolattartás. Amióta lehet, gőzerővel dolgozunk, bemutatóra kész előadások várják a lehetőséget, a repertoárunk pedig tele van rövid időn belül felújítható produkciókkal. Érvényben van egyfajta időtartamra vonatkozó korlátozás, de már ezen a héten öt különböző előadással rukkolunk elő. Jómagam a Tompa Gábor által rendezett Varázsfuvolát fájlalom nagyon. Tavaly őszre készült el két párhuzamos szereposztásban. Papageno szerepébe bújnék, de a bemutatót leszámítva kútba estek mind az előadások, mind pedig a Mozart-fesztivál, ahová szántuk. Nagy reményeket fűzök ennek a felújításához is!

– Személy szerint hogyan készül a virtuális után a valóságos színpadi életre?

– Kicsit úgy érzem magam, mintha vizsgáznom kellene. Szurkolunk, hogy zökkenőmentesen visszataláljunk a közönségünkhöz. Nem hiszem, hogy berozsdásodtunk volna, mégiscsak folyamatosan dolgoztunk valamin, sőt a kamerák segítségével a saját életterünkbe is betekinthettek a nézők, de felfokozott izgalmi állapot jellemzi a hangulatot, amelyben most alkotunk. A magam részéről azon is elgondolkodtam, hogy vajon mennyire befolyásolja majd az előadások látogatottságát az európai összehasonlításban csak átlagosnak mondható romániai átoltottság…

– Nemrég egy interjúban említette, hogy három újabb előadóestet készít elő három különböző alkotótársával, eredeti kompozíciókkal. Melyek ezek?

– Idén Pilinszky-centenárium van. „Költő vagyok és katolikus” – vallotta magáról Pilinszky és az életművét is ízig-vérig meghatározza ez a végtelenbe futó párhuzam. Fiatal zongoraművész és zeneszerző barátommal, Veress Gáspárral dolgozunk egy projekten, amely a Pilinszky- életműből merít. Enyém az olvasat, ő jegyzi a dalbetéteket. Ízelítőt a Duna Televízió nézői láthattak belőle a Katolikus Krónika húsvétvasárnapi kiadásában. Régi tervem ugyanakkor színpadra vinni Radnóti költészetét is, ebben a vállalkozásban Szép András zongoraművész és zeneszerző a partnerem, aki jelenleg Budapesten tanul. Atyámfia-barátság a mienk, tíz közös munkán is túl vagyunk. A Radnóti-est lényegében elkészült, épp csak bemutatni nem tudtuk, de ott állunk a rajtvonalnál. Ebből a Kolozsvári Magyar Napok közönsége tavaly nyáron ismert meg néhány szerzeményt. A harmadik projekt is szépen halad, volt tanárom és mentorom, Incze Gergely Katalin zeneszerző-karmester az ötletgazda, nélküle tehát nem árulhatok el többet, annyit viszont mondhatok, hogy bravúros vállalkozásról van szó.

– Amikor nem színpadon áll, a tollat is forgatja, verseket, könyveket ír. Most is vannak ilyen munkák az asztalán?

– Természetesen, hiszen képtelen vagyok nyugton ülni. Visszük tovább a Nyitott szemmel című világjáró sorozatunkat a hetedik kötettel, amelyben a hangsúly ezúttal Erdély és a pandémiás kiruccanások lesznek. Telefonhang a vesztegzárból címmel újabb verseskötet szerkesztése is zajlik, címadó verse karantének és az édesanyámmal folytatott telefonbeszélgetések adták az ötletét. Harmadiknak egy udmurt költőnő, Tatjána Csernova verseit szándékozunk a szerző lányával közös munkában magyar nyelven is elérhetővé tenni. Különleges, nehéz és szerintem hiánypótló vállalkozás, ugyanakkor a kisebbségi életérzés miatt könnyen rá tudtam hangolódni.

– Költői, fotográfusi alkotómunkájában az utóbbi időben mi ihlette még leginkább?

– Annyira meghatároz a szakrálishoz való viszonyom, hogy profán témáimat is erőteljesen szakrális, elsősorban keresztény képi világgal tudom kifejezni. Amióta láttuk lángokban a párizsi Miasszonyunk-katedrálist, nem tudok szabadulni a beomló templomboltozat szimbolikájától, és mindattól, amihez társítani lehet ezt a képzetet az „istentelenül is keresztény” Európában. A pandémia idején sokat csavarogtam Dél-Erdélyben, túl sok a romtemplom-élmény, de ott vannak a lépten-nyomon előbukkanó freskótöredékek is, például a Szent László-képregények, ahogy mondani szoktam. Ezeknek is szenteltem figyelmet az elmúlt években. Mert olyanok, mint az optimizmusom: töredékeikben is felfelé mutatnak.

Varga Gabriella

A Laczkó Vass Róbert kolozsvári művész-alkotóval készült interjú a Keresztény Élet hetilap május 16-i lapszámában jelent meg.

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút

Laczkó Vass Róbert kolozsvári művész-alkotó

TOVÁBBI CIKKEKINNEN-ONNAN