Tisztelt Lelkiatya! Korábban Németországban dolgoztam, ahol egy érdekes „szokást” tapasztaltam a templomokban. A szentmiséken mindenki szentáldozáshoz járult, kivéve engem, mivel elvált vagyok, úgy tudom, így nem áldozhatok. Nagyon kellemetlen volt, mert mindenki engem nézett, hogy „ennek az embernek vajon milyen súlyos bűne lehet, amiért nem áldozik”. Egy idő után viszont – hogy ne lógjak ki a sorból – én is mentem áldozni. Bűnt követtem el?
Kedves Levélíró! Sajnos egy igen rossz szokás az, ami pl. Németországban elterjedt, hogy mindenki megy áldozni, függetlenül attól, hogy kegyelmi állapotban van-e. Szent Pál apostol arra figyelmeztet, hogy mindenki vizsgálja meg magát, mielőtt enne az Eucharisztia kenyeréből, mert ha méltatlanul eszik, a saját ítéletét eszi, az Úr teste ellen vét.
Valaki egy kicsit ironikusan azt mondta, hogy hamarosan eljutunk oda, hogy ha valaki nem megy ki áldozni, arról feltételezhetjük, hogy egy mélyen hívő katolikus ember, ellentétben a többiekkel.
Vagyis: nem kell, nem helyes automatikusan kimenni, csak azért, mert mások kimennek.
A maga esetét részletesebben kellene ismernem. Attól, mert valaki elvált, még áldozhat egészen addig, amíg egyedül él. Ha valakivel együtt él, akkortól nem áldozhat, mert nem szentségi házasságban éli meg a párkapcsolatát, hanem házasságon kívül él együtt valakivel.
Nagyon örülök annak, hogy újra és újra bemegy a szentmisére! Őrizze azt az egészséges és tiszta hitet, amelyet Nyugat-Európában sokan már nagyrészt elfelejtettek, elhagytak!