Ignacy Kłopotowski 1866. július 20- án született egy kis mazóviai faluban, Korzeniówkában. Két nappal később, július 22-én keresztelték meg a drohiczyni plébániatemplomban. Gyermekkorától katolikus és a lengyel hagyományokat őrző hazafias légkörben nevelkedett, ami meghatározta későbbi életét és papi szolgálatát is.
Középiskolai tanulmányait a siedlcei gimnáziumban végezte. 1883-ban belépett a lublini Papi Szemináriumba. A negyedik évtől a szentpétervári Római-katolikus Teológiai Akadémián tanult tovább, ahol teológiai tanári diplomát szerzett. 1891. július 5-én szentelték pappá a lublini székesegyházban.
Szentelése után a lublini Szent Pál Megtérése-templom káplánja lett. 1892-ben kápláni hivatala mellett kinevezték a Páli Szent Vince Kórház lelkészévé és a Papi Szeminárium tanárává. Tizennégy éven át vett részt a kispapok képzésében.
A tanári és a tudományos munka soha nem vonta el elsődleges papi hivatásától. Fő feladatának mindig a lelkek, elsősorban a rászorulók szolgálatát tekintette. Mindennapi lelkipásztori munkája során vagy egyszerűen a városban járva, nap mint nap szembesült a kor égető szociális problémáival: a lakosság anyagi és erkölcsi nyomorával, a munkanélküliséggel, a magánnyal, az árvasággal, az általános társadalmi elmaradottsággal. Úgy érezte, Krisztus követőjeként és papként nem mehet el csukott szemmel mások nyomora mellett.
1893-ban Lublinban Otthont alapított a munkanélküliek számára, ahol a jelentkezőknek munkalehetőséget is biztosított. A lakók így nem egyszerűen szociális segélyben részesültek, de esélyt kaptak az emberhez méltó élethez. Különböző műhelyekben dolgoztak, így munkájukkal keresték meg a megélhetésükhöz szükséges pénzt, és a társadalom hasznos tagjainak érezhették magukat.
Ignacy atya azonban nem elégedett meg ennyivel. Az emberek szükségei iránti nyitottságtól és a papi hivatásért érzett hálától vezetve a következő években karitatív egyesületek egész sorát alapította az általános életszínvonal javítása érdekében. Árvaházakat, öregotthonokat nyitott Lublinban és a környező településeken, az erkölcsileg veszélyeztetett nők számára létrehozta a Szent Antal Menhelyet. Az ő kezdeményezésére alakult meg a Lublin környéki falvakban a vidéki iskolák hálózata. Az oktatás terén nagy hangsúlyt fektetett a vallásos és hazafias nevelésre, amire a cári hatalom megtorló intézkedésekkel válaszolt. Lengyelország ekkor már több mint száz éve nem létezett egységes és önálló államként, Mazóvia az Orosz Birodalom fennhatósága alá tartozott.
Ignacy atyát azonban nem tudták megfélemlíteni. Lelkiismerete nem hagyta nyugodni az emberi nyomor láttán. Állandóan kereste a lehetőséget, hogyan segíthet minél hatékonyabban és minél szélesebb rétegeken. Karitatív intézményeit többnyire adományokból, a tehetősebb családok támogatásával tartotta fenn, szükség esetén nem szégyellt személyesen kéregetni Lublin utcáin. Később több műve vezetését szerzetesrendekre bízta, akiknek munkáját mindig nagyra értékelte.
Tisztában volt azonban azzal is, hogy egyetlen pap munkásságának hatásköre, bármilyen buzgó is legyen, mindig korlátozott. Felismerve a nyomtatott szó hatásának erejét, a mainzi Ketteler püspökkel együtt vallotta: „Ha Szent Pál ma élne, újságíró lenne.” Karitatív munkássága mellett ezért nagy hangsúlyt fektetett a sajtóapostolkodásra. Az általa szerkesztett és kiadott katolikus lapokkal, imakönyvekkel és brosúrákkal elsősorban a legelmaradottabb vidéki lakosság vallási és erkölcsi életszínvonalát akarta javítani.
1908-tól kiadói tevékenysége központját áthelyezte Varsóba, hogy még szélesebb köröket tudjon elérni. Rendszeresen megjelenő folyóiratai mellett több százezer példányban adott ki imakönyveket és szórólapokat. Az állandó anyagi nehézségek, a cenzúrával vívott harc és a liberális sajtó támadásai ellenére mindvégig kitartott az apostolkodás e formája mellett.
Apostoli műve folytonosságának biztosítása érdekében 1920-ban új női szerzetesrendet alapított Loretói Nővérek néven. Varsóban sem feledkezett meg a rászorulókról. Ingyenkonyhákat nyitott, a szegény gyerekek számára táborokat szervezett. 1928-ban Loretto néven alapított egy vidéki központot szegény gyerekek és magányos idős emberek befogadására.
A halál 1931. szeptember 7-én, Varsóban érte. 2005. június 19-én, XVI. Benedek pápasága idején avatták boldoggá Varsóban. Földi maradványait az általa alapított lengyel Loretto kegytemplomában őrzik.