Kezdőlap Kitekintő Tegyük meg az első lépést!

Tegyük meg az első lépést!

„Tegyük meg az első lépést!” – ez a közeledő kolumbiai pápai út mottója. Egyben ez a címe az út hivatalos himnuszának is – írja a Vatikáni Rádió.

A Tegyük meg az első lépést! című hivatalos himnuszt az „Énekelj a pápának” elnevezésű, a kolumbiai püspöki konferencia által meghirdetett pályázaton választottak ki. Az „Egyesült Katolikus Művészek” nevet viselő zenekar által készített dal nyert. Az együttesben a latin-amerikai ország 70 világi és egyházi kántora működik közre. A nyertes számot 465 dal közül választották ki.

Ferenc pápa kolumbiai útja a kiengesztelődés jegyében készül, ahogy annak témája is jelzi: „első lépés” a béke irányába a latin-amerikai országban, amelyet az évtizedekig húzódó polgárháború tönkre tett. A Vatikáni Rádiónak nyilatkozott a hívek várakozásairól Fabio Suescún Mutis püspök, az apostoli látogatás felelőse Kolumbiában.

A himnuszt az ExpoCarisma során mutatták be, amelyet a kolumbiai püspöki konferencia és a Latin-Amerikai és Karib-Szigeteki Püspöki Konferenciák Tanácsa (CELAM) szervezett egy bevásárlóközpontban augusztus 19-én és 20-án, hogy népszerűsítsék a hitet és az emberi értékeket.