Újabb támadás keresztény templom ellen, amiben 20-30 elkövető vett részt. A polgármester azt nyilatkozta az AFP munkatársainak, hogy a felfegyverzett támadók felgyújtották a templomot, majd a menekülni próbálókra kezdtek tüzelni. A halottak között van a miséző plébános is. Az épület közelében egy rendelőintézet is a lángok martalékává vált.
A Burkina Faso északi részén található Dablo városában pánikhangulat alakult ki az újabb támadás után. Az emberek nem merik elhagyni házaikat, félnek az újabb merényletektől. A boltok mindenütt bezártak. A település szellemvárosnak néz ki, alig találkozni emberrel az utcán.
A helyi biztonsági erők növelték jelenlétüket a településen.
Mi áll a támadások mögött?
Iszlamista csoportok évek óta hajtanak végre támadásokat Afrika ezen részén. Az utóbbi időszakban meredeken nő az incidensek száma. 2016-ban 12, 2017-ben 33, 2018-ban már 158 alkalommal támadtak keresztényekre, félelemkeltéssel próbálják a rendet megdönteni. Az ezt megelőző hónapban egy protestáns templomot támadtak meg
Pénteken a Francia Speciális Erők szabadítottak ki francia, amerikai és dél-koreai túszokat. Az akcióban két katona életét vesztette.
Egy nemzetközi koalíció keretében 4500 katonával próbálják levadászni a jihadistákat. A kezdeményezésben Nigéria, Csád, Mauritánia és Mali vesz részt.
A régió egyéb problémái
Az ebben a régióban található Nigériában helyi bűnözői csoportok előszeretettel választják célpontnak a papságot. Nigéria Afrikának a legnépesebb országa, közel 186 millió emberrel. Az ország lakossága körülbelül egyenlő arányban keresztény és muszlim.
A legtöbb probléma az ország középső részén fordul elő, ahol az északi muszlim többségű rész találkozik a déli keresztények lakta területekkel. A Fulani pásztorok, akik muszlimok a klímatávozás és egyéb okok miatt délebre vonulnak az állataikkal. A déli részeken gyakran kerülnek konfliktusba és támadják meg a helyi gazdálkodókat, akik többnyire keresztények. Az erőszaknak sokak szerint vallási és etnikai háttere is van. Az előző évben több száz haláleset köthető az összecsapásokhoz.
A nigériai Katolikus Püspöki konferencia július 3-án kiadott nyilatkozatában felszólították Muhammadu Buhari elnököt, hogy tegyen többet Nigéria biztonságáért. „Ha az elnök nem tudja biztonságban tartani országunkat, akkor automatikusan elveszti a polgárok bizalmát.” – mondták a helyi püspökök.
Forrás: BBC
Ha érdekesnek találta cikkünk kérjük ossza meg ismerőseivel!