Tisztelt Lelkiatya! Huszonegy évvel ezelőtt krisztusi szentségi házasságot kötöttem néhai hitvesemmel, aki már lassan 10 éve eltávozott a földi létből. Ez idő alatt időszakonként (ünnepekkor) elviselhetetlen teherként nehezedik rám a magány. Azóta sem kezdtem újra (sem alkalmi, sem élettársi viszony), egyenesen irtózom tőle, bár környezetemben jóindulatból próbálnak rávenni arra, hogy keressek magamnak valakit. Hallani sem akarok erről, mert számtalan egészségügyi problémám van, és nem szeretném a másik embert terhelni. Hogyan tudnék Istennek jobban tetszeni és az Ő akaratát minél jobban megismerni? Természetesen amint van lehetőségem munka mellett mindennap részt venni szentmisén és a rózsafüzéreket elmondani meg a breviáriumot is. Találkozni fogok néhai hitvesemmel a mennyben? Van értelme őrizni a hitvesi hűséget és a szentségi házasságunk sértetlenségét?
Kedves Levélíró! Mindig köszönje meg Istennek, hogy a férjével szeretetben, hűségben, sok boldog pillanatot megélve töltötték a közös éveiket. Sok embernek ez nem adatik meg. A dolgok értékét nem a hosszúságuk szabja mag. Egy rövid ideig tartó boldog és szép házasság sokkal értékesebb, mint egy időben hosszú, de szeretet nélküli.
Az örök életben találkozni fogunk szeretteinkkel, és mind az üdvözültekkel. Az egyház nem ítéli el azt, ha valaki a házastársa halála után újra megházasodik. Aki azonban egész szívével szerette a házastársát, az igen gyakran úgy érzi, hogy képtelen egy más valakinek teljesen átadni önmagát. Ezt magának kell érezni a szíve mélyén, hogy mi az Ön életútja, mire hívja Önt az Isten.
Ha úgy érzi, hogy nem tud még egyszer megházasodni, akkor töltse meg az özvegysége éveit jócselekedetekkel, másoknak való szolgálattal, imádsággal.
