Kezdőlap Hírek A mindenki Jézusa – elmélkedés Úrnapjára

A mindenki Jézusa – elmélkedés Úrnapjára

A mindenki Jézusa
Úrnapjára
Mt 14, 12–16., 22–26.
„Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni.”

Úrnapján, a legméltóságosabb Oltáriszentség ünnepén arra a Jézusra emlékezünk, aki öröktől fogva született az Atyától, és istenfiúságának boldogságát az Atya akaratának teljesítésében találja. Jézust ünnepeljük, aki magára öltötte emberségünket, hogy szentháromságos Isten életközösségébe emelje. Jézust ünnepeljük, aki istenségét és megdicsőült emberségét a kenyér és bor köntösébe rejti, hogy lelkünk kenyere és itala lehessen. Jézust ünnepeljük, aki minden fenntartás nélkül Istennek és embernek ajándékozza önmagát. Az aranyos szentségtartó, amelyben szenttestét hordozzuk utcáinkon, erőinket megroppantó teherré nehezülne, ha nem az isteni szeretet gravitációja dolgozna rajta. Így aztán könnyedén hordozzuk az édes terhet, a hófehér kenyeret, hiszen az örök szeretet öleli magához. A szentmise hálaéneke előtt arra biztat Egyházunk, hogy emeljük fel szívünket. De mert ismeri gyengeségünket, Jézus siet segítségünkre, hogy ígéretéhez híven mindnyájunkat magához vonjon.

Ha tehát valaki azt kérdezné: miért tartunk körmenetet, miért lépünk ki templomainkból a szentségi Jézussal, az Ő szavaival válaszolhatunk: „Ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12,32). Ebben a kijelentésben a „mindenkin” van a hangsúly. Jézus küldetése mindenkihez szól. Nemcsak a templomainkat látogató hívekhez, hanem azokhoz is, akik bezárják előtte szívük ajtaját. Kilép a szentségház rejtettségéből, és hófehér tekintetével megsimogatja a bűnösöket, a közömbösöket, az ellene acsarkodókat. Áldóan tekint a kíváncsiskodókra, a házak fénytelen ablakszemére, hiszen szeretete olyan, mint a Nap, amely kiárasztja fényét jókra és gonoszokra egyaránt. Jézus nem azért jön, hogy elítélje a világot, hanem hogy felkínálja szeretetét. Nem az erő, nem a hatalom eszköztárával jön felénk, hanem a szeretet alázatával. Örömmel látja az ablakokban lángoló gyertyákat, a színes virágokat. Némán halad el a bezárt ajtók és ablakok előtt, csak hívei énekével remegteti meg a kemény üvegfalakat. Vajon miért teszi ezt?

Mindnyájunk előtt nyilvánvaló, hogy az ember gazdag és koldus egy személyben.

Szegények vagyunk testi-lelki értelemben, mivel egész létünk kiegészülésre, mások segítő, oltalmazó szeretetére szorul. Ugyanakkor gazdagok is vagyunk, mivel hatalmunkban áll, hogy elajándékozzuk magunkat, és ezzel másokat gazdagítsunk. Vajon kaphat-e valaki nagyobb ajándékot, mint egy másik ember szegénységünket eltüntető szeretetét? Ez a kölcsönös ajándékozás és gazdagodás valósul meg minden igazi szerelemben, és ennek krisztusi formájában, a házasságban. Ez az ajándékozás folytatódik az élet továbbadásában és gondozásában. Mennyi mindent adhatnak a szülők gyermekeiknek! Álmatlan éjszakákat, éveken át figyelő tekintetet, megszámlálhatatlan csókot és ölelést. Mily gazdag az, aki ennyit adhat, mily gazdag az, aki ennyit kaphat! Ez az ajándékozó szeretet tölti meg Jézusunk szívét is, erre emlékezünk mai ünnepén.

Az egyik országban kegyetlenül üldözték a keresztényeket. Tiltott könyv lett a Biblia, és akinél megtalálták, számíthatott a büntetésre. Az egyik hívő család azonban – minden fenyegetés ellenére – nem akart megválni Isten igéjétől. Naponta olvasták, és olyan volt számukra, mint a mindennapi kenyér. Az egyik nap aztán bekövetkezett, amitől tartottak. Megjelentek a titkos-rendőrök. A kenyeret dagasztó édesanya a konyha ablakán keresztül észrevette közeledésüket. A kenyér tésztáját szorosan az asztalra tette, belecsavarta a Bibliát, majd a sütőbe helyezte. A rendőrök alaposan átkutatták a házat, és csalódva távoztak. Mikor a kenyér megsült, a Biblia sértetlenül került ki belőle. Egyszerű, de sokatmondó történet. Arra figyelmeztet, hogy Jézus nekünk adta tanításának kenyerét, és ezt megtetézte azzal, hogy az Oltáriszentségben emberségét és istenségét is nekünk ajándékozza.

Ezt a szeretetet ünnepeljük a mai napon, ezért mondunk hálás köszönetet.

Urunk Jézus Krisztus, aki itt virrasztasz köztünk szentségházaidban, ne engedd, hogy megfeledkezzünk felkínált szeretetedről! A roppant energiákat termelő atomreaktorokat különleges betonfalakkal vesszük körül, gondosan elszigeteljük, nehogy megfertőzze környezetünket radioaktív sugárzása. Ez fontos és szükséges elővigyázatosság. Ám Jézussal kapcsolatban ennek az ellenkezőjére kellene törekednünk. Mily szomorú, ha a közöny, a hitetlenség betonfala akadályozza a legnagyobb energiaforrás, Jézus szeretetének kisugárzását. Pedig ez nem a halál, hanem az élet hordozója. Úrnapján azért visszük ki Jézust útjainkra, hogy szeretetének áldásos sugarai szabadon áradjanak mindenfelé. Hogy átölelje földjeinket, házainkat, kertjeinket és a hitetlenség börtönében sínylődő embertársainkat. A te boldogságod, Uram, igazságaid és szereteted osztogatása. A te boldogságod a mi szegénységünk gazdagítása. A te boldogságod feléd nyúló karunk elfogadó mozdulása. Beéred ezekkel a szerény virágszirmokkal, és elég ahhoz, hogy velünk maradj a világ végezetéig.

Részlet „György Attila: Vasárnapi örömhír – B év” című könyvéből (1993-as kiadás).

Fotó: Unsplash