Kezdőlap A lelkiatya válaszol Bűn a jógázás?

Bűn a jógázás?

Léböjtkúrán vettem részt, ahol a programba jógaórák is napi rendszerességgel voltak. Ezeken az órákon, amelyek számomra csak a test mozgást jelentették, én is részt vettem. A barátnőm, miután a napi programról meséltem neki, elmondta, hogy a jóga a keresztény tanítás szerint bűn, és én a jógagyakorlatok alatt teret adtam a démonoknak. Igaz lehet ez?

Kedves Levélíró! A jóga szó jelentése ’egyesülés’. Sok távol keleti vallás szerint az istenség egy személytelen erőhöz hasonlít, és az embernek szinte bele kell semmisülnie, bele kell olvadnia az istenségbe a vágyai, a tudata kioltásával. A jóga arra született, hogy ebben a vágyakat kioltó meditációban segítsen. Ebben rejlik a veszélye. Megnyitja az egyén lelkének kapuit egy olyan szellemi világ felé, amely ártalmas lehet. Sok esetben a jógázó számára az egyén jó érzése, harmónia érzése fontosabbá válik, mint az Isten parancsai szerinti élet, mint a szeretet parancsának megélése.

A kereszténység meggyőződése szerint Isten nem személytelen erő, hanem Személy. Az imádkozó nem egy örök óceánba merül el az imádsága során, hanem egy végtelenül jó, szent, tiszta, igaz Személlyel kerül kapcsolatba, akinek van konkrét akarata velünk kapcsolatban.

Lehet azonban a jóga mozdulatait egyszerű tornaként használni. Ilyenkor nem jelent veszélyt. Jobb ilyen esetben kerülni a hasonlóságot a meditatív gyakorlatokkal, és változtatni a mozdulatokon.