Márton Áron püspökről készített előadást

Tóth Péter Lóránt versvándor új misszióba kezd.

A tanári katedrát hagyta hátra hat évvel ezelőtt, hogy irodalmi, történelmi előadásaival – sokszor gyalogszerrel megtéve az utat – bejárja a Kárpát-medencét. Tóth Péter Lóránt versvándor az Eucharisztikus Kongresszus kapcsán új misszióba kezd.

– Mikor volt az a pont, amikor elkötelezte magát a költészetnek?

– Talán az anyaméhben. Legalábbis édesanyám elmondása szerint ő már akkor mondott nekem meséket, mondókákat, amikor áldott állapotba került velem. Arra pedig már én is emlékszem, hogy kisgyermekként nem telt el úgy este, hogy a Hetvenhét magyar népmeséből ne olvasott volna nekem és a két testvéremnek. Az biztos, hogy egyéves múltam, amikor már – a családi hagyomány szerint – kívülről fújtam a mindenki által ismert kedves történet, az Öreg néne őzikéje első hat-nyolc versszakát. A versek iránti szeretet az általános iskolában bontakozott ki, erősödött meg bennem. Szerencsés embernek tartom magam, hiszen hamar megtanultam olvasni, nagyon fiatalon megszerettem az olvasást. Azzal, hogy ez mekkora lelki nehézséget is okoz egy gyermeknek, már később, tanárként többször szembesültem.

– Viszonylag ritkán beszélünk erről a kérdésről az olvasás kapcsán.

–A versek, történetek olvasása megerősítette a képzelőerőmet is, így egy-egy könyv felütése után könnyen beszippantott a vers, a mese. Benne voltam a történetekben, és azok nem engedtek, pillanatok alatt úgy éreztem, benne vagyok a történések folyamában, harcolhatok a jó mellett és a gonosz ellen, az igazságért, és olyan tájakra juthatok el, amelyekről akkor még csak ábrándoztam. A versolvasás számomra lelki utazás is. Hiszem, hogy a versek iránytűk az éltünkben. Eligazodási pontok. A vers olyan, mint egy vonatjegy, csak ez a jegy nem a külső utazásra jogosít. Segítségével – József Attila után szabadon – elutazhatunk Önmagunkhoz.

– Fontos szerepet tölt be az életében a verseken kívül az utazás. A folyamatos felfedezés vágya ösztönzi az olykor megterhelő gyaloglásra vagy valami egészen más? Milyen céllal tette meg azt az utat, amelyet Radnóti Miklósnak munkaszolgálatosként végig kellett járnia?

– A Radnóti-út megtételének vágya is kamaszkoromban dőlt el bennem: látni akartam a költemények keletkezésének a helyszínét, Lager Heidenaut. Szerettem volna tudni, hogy hol van az a „Zsagubica felett, a hegyekben”. Látni akartam azokat a helyszíneket, ahol a menet átvonult, ahol a költő megírta a magyar irodalom legszebb szerelmes verseit. A Jóisten ezzel az úttal 2019 őszén ajándékozott meg, akkor tettem meg az „erőltetett menet” 850 kilométerét huszonnégy nap alatt, gyalogosan, Bortól Abdáig.

– A versvándor mellett vándortanárnak is hívhatnánk, hiszen zarándoklásai során oktatja, neveli a fiatalokat, nemcsak irodalomból, hanem történelemből is. Nem tud elszakadni a tanítástól?

– Tizennégy-tizenöt éves koromig rendszeresen felléptem versmondóként, aztán jött a másik nagy szerelem, a sport, a kosárlabda. Ennek a csodálatos játéknak a hatására lettem aztán testnevelőtanár. Végeztem történelem szakot is, de szülővárosomban, Kunszentmiklóson és Bács-Kiskun megyében mindenki testnevelőként ismer. Így majd’ tizenötéves szünet következett a színpadra állás terén. A versektől nem szakadtam el, saját kedvtelésre tanultam azokat, aztán 2008-ban egy József Attila-összeállítással újra közönség elé álltam. Azóta lépésről lépésre haladok előre, nemcsak az irodalmi- és történelmi előadások elkészítésében, de a nagyvilágban is. 2015-re alakult úgy az életem, hogy a tanári pályát és a versmondó létemet megfelelő minőségben már nem lehetett összeegyeztetni – akkor döntöttem úgy, hogy a sípomat szögre akasztom és útnak indulok.

– Mi adta a végső lökést ehhez, az a nyugtalanság, amely egy felfedező embert hajt?

– A vándorlás lételemem. És ez nem összetévesztendő a céltalan bolyongással. Szerettem volna megismerni ezt a csodálatos Kárpát-hazát, de nemcsak úgy, mint turista, hanem úgy, hogy közben az utazásaim helyszíneire vigyek is valamit. Én ezeket az előadásokat viszem. Iskolákba, művelődési házakba, templomokba, könyvtárakba. A versmondás a magyar kultúra részeként számomra nem öncélú dolog: közösségépítő tevékenység. Az embernek a tudását, bármi is legyen az, meg kell osztania másokkal is – a közössége épülésére.

„A népért végzendő munka nem külön foglalkozási ág, hanem minden hivatással elválaszthatatlanul együtt járó kötelesség” – mondja Márton Áron, Erdély legendás püspöke. E gondolat mentén próbálom élni az életemet.

– A szavaiból sugárzik, hogy rátalált a hivatására és boldog…

– A pandémiáig a nyári hónapok kivételével nem volt olyan hét, hogy ne léptem volna át határt vagy ne tartottam volna majd’ mindennap egy előadást. Teszem mindezt autó nélkül, hiszen nincs jogosítványom. Vonaton, autóbuszon, néha repülőn utazom. S persze gyalog vagy kerékpáron. A Jóistennek és a verseknek, a versmondásnak köszönhetek mindent. A feleségemet. A kisfiúnkat, Péter Zalánt.

Visszatérek-e valaha a hagyományos tantermi keretek közé? Nem tudom. Nagyon sok iskolai előadásom van, az iskolai közeg nem hiányzik, hiszen folyamatosan benne vagyok. Érdekes és nagyon izgalmas figyelni, látni azt, hogy például miben hasonlít és miben különbözik a csángó, a kanadai, a magyarországi vagy a felvidéki diák. Sokkal több a hasonlóság, és ez egyértelműen közös kincsünknek, az anyanyelvünknek és a génjeinkben meglévő magyar kultúrának köszönhető.

– Legújabb előadása témáját tekintve némileg eltér a korábbiaktól, egyházi területre lépett: Márton Áron püspökről készített műsort. Miként került érdeklődése homlokterébe a boldoggá avatására váró nagy erdélyi püspök és általában az egyházi múlt?

– Igyekszem olyan előadásokat készíteni, amelyek a múltról szólnak, a jelenben játszódnak és a jövőbe hatnak. Idén ünnepeljük Márton Áron püspök születésének 125. évfordulóját. Az emberkatedrális – ahogy Illyés Gyula nevezte Erdély nagy püspökét – megismerését anyai nagyanyámnak köszönhetem. A „tassi mama” mesélt nekem először róla, pedig nagyanyám talán kétszer ha járt a határon túl. Mégis, az én egyszerű, falusi nagyanyámhoz is eljutott Márton Áron híre. Tíz évvel ezelőtt végigstoppoltam Erdélyt. Máramarosszigetről indultam és Csomakőrösig mentem, a híres vándor szülőfalujába. Szigeten, a hírhedt börtönben volt rab a püspök, ezért elmentem megnézni azt a helyet, amelyről Márton Áron a legnagyobb alázattal ír: „Jóságában az Isten elvitt szeretetének iskolájába, a börtönbe, hogy ott megtanítson igazán szeretni minden embert, egyik vagy másik nemzethez való tartozástól, vallási hovatartozástól függetlenül.” Ahogy ez a gondolat, úgy Márton Áron egész élete tanítás. S nekünk nincs más dolgunk, mint tanulni tőle. A stoppos utam után Gyulafehérvárról mentem haza vonattal, így meglátogattam a székesegyházat, amelynek 42 esztendeig volt hű szolgája. Abban az időben még nem volt látogatható a püspöki rezidencia, de egy kedves idős hölgy, aki rokonszenvesnek találhatta érdeklődésemet Márton Áron iránt, „titokban” felvezetett a püspök egykori lakosztályába. Mai napig emlékszem az egyszerű, kopottas bútorokra, és a szekrényére, amelyet kinyitva a nagy püspök reverendáit, miseruháit is kezembe foghattam.

Később a szülőfalujában is jártam, amikor a csíkszentdomokosi általános iskolásoknak meséltem József Attiláról. A róla elnevezett patinás épületű csíkszeredai líceumban, ahol Márton Áron is tanult, vissza-visszatérő előadó vagyok. Egyszóval az utóbbi években fizikailag Márton Áron nyomába eredtem, és egyre nagyobbá vált bennem a késztetés, hogy lelki értelemben is megtegyem ezt az utazást. Ezért készítettem el az életéről szóló előadást, amelynek Isten szolgája, Márton Áron, a szeretet apostola címet adtam.

– Mit adott az ön életéhez Márton Áron miközben életének helyszínein járt, életművét feldolgozta?

– Isten az emberiség legsötétebb óráiban apostolokat, szenteket küldött nekünk, hogy fényt gyújtsanak, erőt adjanak az „ember szépbe szőtt” hitének, őrzőként vigyázzanak ránk és az emberség és szeretet lángját menekítsék át a vészterhes időkön a jövő generációinak. A XX. század népét őrző, óvó pásztora és apostola volt a „Hegy”, Erdély legendás püspöke: Márton Áron.

Idén a felvidéki mártír politikus, Gróf Esterházy János születésének 120. évfordulójára is emlékezünk. Apai nagyanyámat Felvidékről, Andódról telepítették ki, mert nem vállalta a család a reszlovakizációt. Az Esterházy Jánosról készített előadásom emléket kíván állítani a megtörhetetlen katolikus hitű mártír és nagyanyám emléke előtt is. A pandémia után ezt a két élettörténetet és élettanítást szeretném elvinni a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarságához.

– Addig, ameddig ezt megteheti, mivel tölti az idejét?

– Jelenleg időm legnagyobb részét az tölti ki, hogy nézem a kisfiamat, miként nyílik az értelme, kíváncsisága a világra. Péter Zalán a járvány közepén, 2020. április elsején született a horvátországi Eszéken, lévén, hogy feleségem drávaszögi magyar.

Tavaly a korlátozások idején nagyon sok új szöveget tanultam, amiket későbbi előadásaimban fogok felhasználni. Rengeteget olvasok, új előadástémákon gondolkodom.

Nagyon szeretek futni, egy-egy várost, tájat futás közben a legegyszerűbb felfedezni. Készítettem kettő tematikus online kulturális napot is. Az egyiket 2020. május 5-én, Radnóti Miklós születésnapján. Színész és versmondó barátaimat, kárpát-medencei diákokat és pedagóguskollégákat kértem meg egy-egy Radnóti-versvideó elkészítésére. A másik ilyen online nap 2020. június 4. volt. A trianoni békediktátum 100. évfordulóján néptáncosok, népdalénekesek, versmondók és mesemondók kötötték össze a virtuális térben a világ magyarságát. A Magyarság Háza felkérésére több előadásom online verzióját készítettem el. Valószínűleg a tavalyi esztendő két legtöbbet használt szava a „koronavírus” és az „online” szó. Mint minden előadónak, így nekem is muszáj volt alkalmazkodnom a kultúra internetes terjesztéséhez, de őszintén megvallom: ez az online élet nekem sem a világom. Húsvér hallgatókat szeretnék már látni. Élőben.

– Említette, hogy új előadástémákon is gondolkodik. Mivel és mire készül még?

– 2022-ben és 2023-ban fogjuk ünnepelni a vándor garabonciás költő, Petőfi Sándor 200. születésnapját. Petőfi az én városomhoz, Kunszentmiklóshoz is ezer szállal kapcsolódik, hiszen nálunk, a „kiskunok” vidékén indult 1848-ban az első szabad választásokon. Egyik előadásomban a költő választási kudarcát szeretném feldolgozni.

Szabadságharc címmel 2018-ban, Arany János születésnapjára készítettünk egy pódiumjátékot Kálló Béla Jászai-díjas színművész barátommal a két költőgéniusz barátságáról. Ezzel az előadással bejártuk az egész Kárpát-medencét, Kanadába is eljutottunk. A jövőben is szeretnénk minél több magyar közösségben bemutatni ezt a kordokumentumot, amelynek játszása számomra azért is nagyon izgalmas, mert csak korhű szövegeken nyugszanak a dialógusok. Nem verseket mondunk, a két költőt, mint hétköznapi problémákkal küzdő embereket mutatjuk meg. Ezen az előadáson felbuzdulva szeretnék egy diákoknak ajánlott rendhagyó irodalomórát is készíteni erről a legendás barátságról, amely ráadásul tele volt humorral. S ha Petőfi, akkor utazás, utazás, utazás: szintén tele van humorral és mély filozófiai gondolatokkal Petőfi Útirajzok és Útilevelek című írása. Ezen útiemlékeiből monodrámát készítek. Az előbbiekhez kapcsolódó legnagyobb tervem pedig az, hogy a Petőfi-bicentenárium két évében kettőszáz magyar közösségben kettőszáz előadással tisztelegjek a kettőszáz éves Petőfi Sándor emléke előtt.

– Az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus himnuszában azt énekeljük, hogy „Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet”. Mit gondol, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mekkora szerepet tölthet be a népek békés egymás mellett élésében?

– A 34. Eucharisztikus Kongresszust 1938-ban rendezték Budapesten, abban az esztendőben, amikor az első bécsi döntés értelmében Felvidék visszakerült az anyaországhoz. 1938-ban a szlovenszkói magyarság szellemi és lelki vezetője, Esterházy János azzal a körülbelül 50 000-60 000 magyarral maradt, akik nem kerültek vissza Magyarországhoz. Esterházy akkor is a kisebbségi létet választotta. Ők a döntés után Szlovákiában élték tovább megpróbáltatásokkal teli életüket. A második világháborút követően a mélyen vallásos katolikus gróf hite és magyar származása miatt 12 évet töltött börtönben, ebből több évet a szovjet Gulágon. 1957. március 8-án, a morvaországi Mírov börtönében tért haza Mennyei Atyjához. Az emberiség legsötétebb óráiban, a kegyetlen kommunista börtönök világában a foglyok, így Isten szolgája Esterházy János is mindent megtett azért, hogy magához vehesse az Oltáriszentséget. Tette mindezt hihetetlen körülmények között, bátor találékonysággal: testvére, „Mariska egy időben a falu plébánosától kapott szentostya morzsáit kétszersültbe (cvibak) sütve küldte be Jánosnak a börtönbe a szentáldozásra. János a kenyérbe kevert ostyát állandóan magánál tartotta, s ha a cellában a társai trágárul beszéltek, ha tehette, inkább kivonult vele a folyosóra” (Molnár Imre: Kegyelem életfogytig).

Frantisek Mikosko Arisztokraták című tanulmányában így ír a mírovi börtönbe zártak Eucharisztiát ünneplő és azt magukhoz vevő pillanatairól: „A csiszolóban szentmisét is szolgáltattak: egy megbeszélt apró jelre elcsendesedett minden, látszatra figyelmes munkavégzés folyt, s Korec püspök csiszolójánál megtörtént a kenyér és a bor csodálatos átváltozása. Egy bizonyos pillanatban dobozkával a hóna alatt körbejárt egy fogoly, s úgy tett, mintha megfelelő csiszolt üveget keresne, a valóságban azonban a szentostyát hordta szét. Kenyérdarabkákat, kis papírkába csomagolva. Észrevétlenül osztotta szét. Lopva, csendes befelé figyeléssel tették a foglyok a szájukba, s mintha becsülettel csiszolnák az üveget, csendesen imádkoztak…”

Amilyen alázattal kötötte össze a börtönök ártatlanjait az Eucharisztia szentsége, úgy szeretném én is, ha olyan alázattal és szeretettel figyelnénk egymásra mi is itt, a Kárpát-medencében élő népek. Többek között ezt a megerősítést várom az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszustól. Abban is bízom, hogy azáltal, hogy Budapestre figyel a (katolikus) világ, úgy Márton Áron és Esterházy János boldoggá avatási perére is több figyelem irányul majd.

Varga Gabriella / NEK

Fényképek forrása: Tóth Péter Lóránt archívuma