Szolgáló király

Hogy minden félreértésnek elejét vegye, Jézus nyíltan megvallotta királyi méltóságát, de mindjárt hozzá is tette: Az én országom nem ebből a világból való. Nemcsak kijelentéseivel, de egész életével ezt a „másvilágiságát” bizonyította. Nem a hatalom fegyverzetében jelent meg a földön, hanem anyára szoruló kisdedként. Nem igényelt magának fényes palotát, jól érezte magát a szegények kunyhóiban. Nem vonzotta az aranyos trón, helyette keresztfára esett szent választása. Nem drágaköves korona, hanem tövisből font koszorú jelezte különös királyságát. S történt mindez azért, mert földi életében nem uralkodó, hanem szolgáló király akart lenni.

Jézusnak ebből a magatartásából következik, hogy követői is másként viszonyulnak hozzá, mint a föld hatalmasaihoz. Számos király szolgálata megfoszt szabadságunktól, Jézus viszont éppen ezt akarja biztosítani. Mennyi minden, mennyi mindenki királykodik rajtunk! Az alkohol királya, a sör királynője, a kábítószer királya, a televízió királya és így tovább… Hány ember életét lefoglalják, rabságba vetik ezek a kiskirályok! Ezzel ellentétben, aki Krisztus szolgálatába lép, aki Őt ismeri el élete királyának, az különleges szabadságot élvez. Megszabadul a teremtmények megalázó szolgálatától, mert az ember csak Isten által lehet igazán szabad.

Jézus egész földi élete értünk vállalt szolgálat volt, és csak annyit kért tőlünk, hogy elfogadjuk ajándékait. Nem a fejünket mosta meg, hanem a lábunkat. A földi királyok olykor milliókat állítanak csatasorba, és azt kívánják alattvalóiktól, hogy életüket áldozzák személyükért és eszméikért. Ezzel ellentétben Jézus önmagát áldozta fel a kereszt oltárán. Ellenségei ezt kiáltozták a kereszt alatt: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.” Nos, ebben igazuk volt, mert Jézus a mi megmentésünkért, a mi üdvösségünkért áldozta fel drága életét.

Egy tanmese beszél egy falóról, amely a gyermekszoba sarkában hever, viharvert állapotban. Hosszú éveken át kedves játéka volt a család kisfiának. Igen megviselte az idő, színe megkopott, sörénye és farka megritkult. Az egyik éjjel megsajnálta a játéknyuszi és megkérdezte: Miért nem védekeztél a rongálás ellen? Eszembe sem jutott ilyesmi – válaszoltó a faló. Nem az számít, hogy új korában milyen valaki, hanem milyen lesz a végén. A fontos az, hogy másoknak örömet szerezzek. Ez tette értékessé életemet. Mindez azonban sok fájdalmat is jelentett számodra – jegyezte meg őszinte részvéttel a nyuszi. Igen, olykor fáj, hogy elkoptam és sarokba kerültem, mint haszontalan holmi. Csak az a gondolat vigasztal, hogy betöltöttem hivatásomat, ami nem volt más, mint hogy másokért létezzem.

Ez az egyszerű történet nagyszerűen kifejezi a Jézust követő keresztény magatartást. Aki Krisztus király szolgálatába szegődik, annak legfőbb kötelessége, hogy másokért éljen, mások boldogságát, üdvösségét szolgálja. Így és ezáltal lehetünk már földi életünkben annak a második országnak polgárai, amely nem ebből a világból való.

Krisztus királysága tehát nem azt jelenti, hogy valami isteni szuperhatalmat épít ki a nemzetek között, és gúzsba köti az emberi szabadságot. Jézus az emberi szíveket akarja meghódítani, megtölteni a szeretet fényével és melegével. Nem az emberek fölött, hanem a gyűlölet erői felett akar győzedelmeskedni. Nem kétséges, hogy ettől a győzelmétől még messze vagyunk. S a gyűlölet erői még nem véreztek el, és azon sem csodálkozhatunk, ha Krisztus király híveit, barátait sokszor elfogja a csüggedés.

XXIII. János pápát felkereste egy idős plébános, aki tele volt panasszal. Hívei közömbösek, semmibe veszik az Evangéliumot, munkáját kudarc kíséri. Sokszor értelmetlennek lát minden küzdelmet. János pápa megértően hallgatta az öreg pap panaszait, majd így vigasztalta: pápaságom kezdetén én is elcsüggedtem, mert úgy éreztem, hogy nem tudok megbirkózni a rám váró problémákkal. Az egyik éjjel megjelent jóságos angyalom, és ezt mondotta: Giovanni, ne vedd magadat olyan komolyan! Megfogadtam tanácsát és azóta nyugodtan alszom!

Mi ebből a tanulság? Nem, nem magunkat kell fontosnak tartanunk, hanem Krisztus szolgálatát. Nem a látványos eredmények a lényegesek, hanem a láthatatlan szolgálatok. Emberi szemszögből nézve Jézus egész élete kudarcban végződött. Ez a kudarc azonban üdvösségünk kapujává szépült. A szeretet királya legyőzve is győzött, és ez a győzelem élteti mind a mai napig. Nem a hatalmával, hanem szeretetével uralkodik közöttünk a kereszt trónusáról. Eben a világban is azon munkálkodik, hogy minden alattvalóját elvezesse abba az országba, amely nem ebből a világból való. Bárcsak mindnyájunk szívében elevenen égne ez az égi honvágy, és Szent Bernáttal énekelnénk:

Ezer vágyam feléd eped.
Mikor jössz Jézus? kérdelek.
Mikor vidítsz föl engemet?
s elégited ki lelkemet?

Ég országának népe, szállj,
ajtót, kaput elébe tárj,
köszöntsd a győztest, harsonálj:
„Üdvözlégy, Jézus, nagy király!”

(Szent Bárnát Ujjongása Jézus nevére,
Babits Mihály fordítása)