José Olallo Valdés Kuba fővárosában, Havannában született 1820. február 12-én. Szülei egy hónappal később, március 15-én beadták a Szent József árvaházba. Itt részesült a keresztség szentségében, és itt töltötte életének első éveit. Később egy nevelőotthonba került, ahol általános iskolai végzettséget szerzett. Korán megmutatkoztak személyiségének pozitív vonásai: a jámborság, a mások iránti figyelmes segítőkészség, az elhivatottság és a felelősségtudat. A származását övező bizonytalanság és életének nehézségei ellenére gyermekkorától mély hit, lelki derű és mások iránti nyitottság jellemezte.
Isten és az emberek iránti őszinte szeretete indította a rászorulók, elsősorban a betegek szolgálatára. Miután iskolai tanulmányait befejezte, tizennégy éves korában belépett az irgalmas rendbe. Minden vágya az volt, hogy életét a betegek szolgálatának szentelje.
Már gyermekkorában kapcsolatba került Istenes Szent János lelki fiaival. Havannai kórházukat rendszeresen látogatta, segített a szerzeteseknek, miközben a gyakorlatban sajátította el a betegápolás alapjait.
A camagüey-i szerzetesközösségbe, ahol élete hátralévő 54 évét töltötte, 1835 áprilisában érkezett meg. Odaadó, szolgálatkész lelkesedéssel látott munkához. Áldozatkész, önzetlen szeretet, a szenvedő emberrel való mélységes együttérzés járta át egész magatartását. Az 1835 nyarán kitört pusztító kolerajárvány alatt különösen kitűnt hősiességével. Fáradtságot és félelmet nem ismerve ápolta és vigasztalta a betegeket és hozzátartozóikat.
A járvány elmúltával az élet visszatért megszokott menetébe. A kórházban szolgáló négy szerzetes harmonikus, megértő közösséget alkotott. Életüket a kórházi munka mellett az imádság, a mindennapi szentmise, a rekreáció töltötte ki.
A szerzetesek vezetése alatt álló kórház fontos szerepet töltött be Camagüey életében. Az egész városból özönlöttek a szegények mindenféle bajukkal. Nemcsak a betegek találtak itt vigaszt és segítséget, de sok szegény gyerek, árva és öreg, illetve a társadalom peremén élő széles néprétegek is. Kuba lakosságának ebben az időben még csaknem felét rabszolgák tették ki.
Olallo testvér az első időktől jól beilleszkedett a közösségbe. Nemcsak a betegek, de rendtársai is hamar megkedvelték a nyíltszívű, jólelkű fiatalt, aki égett a vágytól, hogy másokat szolgálhasson.
A fiatal szerzetes napjait egészen betöltötte a számos feladat. Így végül az orvosi és a teológiai tanulmányokról is lemondott, jóllehet egész életében vágyott rá, hogy tanulhasson, és így még hatékonyabban szolgálhassa a betegeket. A kórházban töltött évek alatt azonban autodidakta módon kiváló betegápolóvá képezte ki magát. Szakmai jártasságával az orvosok és a betegek körében is tekintélyt szerzett. Kiváló szaktudása a betegek iránti végtelen szeretettel és türelemmel társult.
Olallo testvér az egészen Istenért és másokért élő ember igazi példaképe volt. A fárasztó és nagy figyelmet igénylő kórházi munka mellett mindig talált időt a rászorulók ügyeire. Szabad idejében gyerekeket tanított írásra, olvasásra, hittanra. Esténként a rózsafüzért imádkozta szeretett szegényeivel. A halaszthatatlan kezelést igénylő betegeket a nap bármely szakában soron kívül fogadta és ellátta, a haldoklók mellett utolsó lélegzetvételükig virrasztott.
Mély hite, bátorsága és józan ítélőképessége mindenkire nagy hatással volt, még az Egyház ellenségeiben is tiszteletet ébresztett. Különös adottsága volt a viszályok és a családi ellentétek rendezéséhez. A kubai szabadságharcok idején együtt ápolta az egymás ellen harcoló felek sebesültjeit. Nem félt a fertőzésektől. Az őszintén Istenre hagyatkozó ember hite és bizalma nyilvánult meg minden cselekedetében, az emberileg legnehezebb helyzetekben is.
Istenes Szent János hű fia, az irgalmas szeretet buzgó apostola 1889. március 7-én halt meg az életszentség hírében. Tisztelete a kubai nép körében azóta is elevenen él. Az Egyház 2008-ban hivatalosan is boldoggá avatta. Camagüey-i boldoggá avatása az első ilyen jellegű szertartás volt hazájában.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")