Barbara Maix 1818. június 27-én született Bécsben Joseph Maix és Rosalia Mauritz gyermekeként. Apja a schönbrunni császári palotában egyszerű alkalmazottként dolgozott. Kétszer nősült. Barbara a második házasságából született kilencedik, legkisebb lánya volt. A család életét, így Barbara gyermek- és fiatalkorát is beárnyékolta a szegénység és az őket ért szenvedések. Testvérei közül többen fiatalon meghaltak tífuszban vagy egyszerűen a rossz életkörülmények miatt.
Barbara maga is sokat betegeskedett. Gyenge fizikuma azonban rendkívüli lelki erővel párosult. Bár a császári palota luxusa és saját szegénységük közötti kiáltó ellentétek világában nőtt föl, és már gyermekként megtapasztalta a társadalmi igazságtalanságok fájó következményeit, mégsem veszítette kedvét, és nem is a társadalmi rend erőszakos átalakításától várta a változást, mint oly sokan abban a korban. De nem is törődött bele pesszimistán a helyzetbe.
A szegényebb néprétegeket sújtó munkanélküliség társadalmi és erkölcsi következményeivel szembesülve Barbara úgy érezte, nem maradhat tétlen. Lehetőségeihez mérten igyekezett segíteni a rászoruló munkásnőknek és a munkanélküli asszonyoknak. Bécsben panziót nyitott kiszolgáltatott fiatal nők és egyedülálló anyák számára, ahol a lakhatási lehetőség mellett segítséget és hasznos útmutatást kaptak, hogy megőrizhessék emberi és női méltóságukat.
Szíve mélyén fokozatosan megérlelődött egy új szerzetesrend alapításának vágya. Néhány köré gyűlt fiatal nővel létre is hozott egy közösséget, amelynek tagjait a rászoruló és veszélyeztetett nőtársaik iránti szolidaritás és a bensőséges imaközösség kötötte össze. A rendalapításhoz szükséges engedélyt azonban nem kapták meg.
Amikor 1848-ban Európa nagy részén végigsöpört a liberális forradalmak hulláma, Barbara úgy érezte, rendalapításra ezután még kevesebb esélye lenne. Ezért harmincéves korában 21 hasonló gondolkozású társnőjével úgy döntött, hogy elhagyja az öreg kontinenst. Eredetileg Észak-Amerikába készültek, ám amikor a hamburgi kikötőben várakoztak, észrevettek egy Brazíliába tartó kereskedelmi hajót. Barbara, belső indíttatását követve, megváltoztatta tervét, és felszálltak a hajóra. Egy hónapos hajóút után, 1848 novemberében kötöttek ki Rio de Janeiróban – pénz nélkül, éhesen, anélkül, hogy beszélték volna a nyelvet vagy bárkit ismertek volna, de Istenbe vetett határtalan bizalommal. Teljesen a Gondviselésre hagyatkoztak, és Isten nem hagyta cserben őket.
Brazíliában egy éven belül megalakult új szerzetesközösségük, amelynek tervét Barbara régóta a szívében hordozta. Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Nővérei, ahogy arra nevük is utal, a Szűzanyát tekintették legfőbb pártfogójuknak és példaképüknek. Az Ő anyai szívében keresték és találták meg azt a biztos forrást, amely utat mutatott és erőt adott nekik a legnehezebb helyzetekben is, hogy Isten akaratát keressék és Őt szolgálják, különösen a legszegényebbekben. Fő karizmájuknak ugyanis a szegénygondozást tekintették. Elsősorban árva és elhagyott gyerekekkel foglalkoztak, de szívesen befogadtak idős, magányos, beteg embereket is. Az alapítónő, aki a rendben a Szentháromságról nevezett Barbara nevet vette fel, továbbra is fontos küldetésének tartotta a nők jogainak védelmét, társadalmi elismerésük előmozdítását. Harcoltak a rabszolgaság ellen, ami abban a korban még komoly társadalmi problémát jelentett Dél-Amerikában. A paraguayi nagy háború idején, 1864 és 1870 között sebesült katonákat is ápoltak. Minden segítségre szoruló emberben felismerték a szenvedő Krisztust.
A rend tagjai ma is folytatják művét. Brazílián kívül hét országban vannak jelen, az oktatás, a szociális tevékenység és a lelkigondozás területén végzik munkájukat.
A rendalapító Barbara Maix 55 éves korában, 1873. március 17-én hunyt el. Hivatalosan 2010-ben avatta boldoggá az Egyház.