Kedves Lelkiatya! 16 éves református vagyok. Valójában körülbelül fél éve kezdtem el igazán foglalkozni a vallásommal, és kezdtem el felépíteni a kapcsolatokat az Úrral, amiért nagyon boldog vagyok, úgy érzem, az életem jó útra került. A lelkesedésem miatt elkezdtem tanulmányozni a vallást más szempontokból, és arra a jutottam, hogy a római katolicizmus közelebb áll hozzám. Elkezdtem a katolikus Szentírást olvasni és Böjte Csabától is elkezdtem olvasni egy könyvet. Gondolkozom azon, hogy áttérjek.

A probléma csak az, hogy a körülmények, amikben élek, meggátolnak ebben. A város, ahol lakom, 90%-ban református, a katolikusok nem valami aktívak itt. A lelkészem nagyon nagyra tart engem, és félek, hogyha elmondanám neki, hogy valójában annyira nem illik hozzám ez az egyház, akkor szomorú lenne vagy csalódna bennem. Még tagja vagyok egy református cserkész törzsnek is, ahol sok barátom van, őket sem akarom cserben hagyni. Én egy nagyon ingatag ember vagyok, lehet, hogy ez is csak egy fázis, ami pár hét alatt elmúlik, de valami mégis megfogott engem. Lehet, hogy ezzel Isten akar üzenni? Szeretném megkérdezni, hogy mit gondol erről az atya, mit tenne a helyemben, mert én nagyon bizonytalan vagyok.

Kedves Levélíró! Nagy öröm volt olvasni a levelét! A jó szív, a nyitottság, az őszinte igazság keresés sugárzik belőle. A katolikus egyház – ha sok-sok emberi tökéletlenséggel és hibával együtt is – de kétezer év óta megszakítatlan folytonossággal adja tovább a Jézustól kapott kincset, annak a teljességét. Ezek közül a kincsek közül a legfontosabb az Eucharisztia, Krisztus teste és vére a kenyér és bor színe alatt, amely által valóban Ővele egyesülhetünk. „Aki engem eszik, általam él” (Jn 6,57).

Az átlépés hivatalos neve: befogadás a katolikus (aza egyetemes) egyház teljes közösségébe. A rövid és egyszerű szertartás folyamán nem kell semmit sem megtagadnia az eddigi hitéből. Egyszerűen el kell mondani a Nícea-Konstantinápolyi hitvallást egy kiegészítő állítással: hiszem mindazt, amit a katolikus egyház mint Istentől kinyilatkoztatott igazságot hirdet és vall. Ez a mondat arra a néhány nagyon alapvető hitigazságra vonatkozik, amelyeket valóban ’mint Istentől kinyilatkoztatott igazságokat’ vallunk: a szentségek (különösen is az Eucharisztia, a bűnbánat szentsége, a házasság és a papság /egyházi rend/ szentsége); az elhunytakért végzett imádság és a szentek tiszteletének helyes volta; a jótettek szükségessége az üdvösséghez.

A református ismerősöknek nyugodtan meg lehet mondani, hogy nem tagadtam meg semmit az eddigi hitemből, hanem kiegészült, beteljesedett a hitem. Továbbra is járhat református alkalmakra is (úgy, hogy az úrvacsorában nem részesül).

Én úgy gondolom, hogy az Istennel való kapcsolatunk mindenek feletti, abszolút elsődleges, ezért nem szabad azt függővé tenni attól, hogy egyes ismerősök megértik-e a döntést, vagy nem.

Kívánok sok bátorságot, tisztánlátást, kegyelmet a döntéshez és annak véghezviteléhez!