Kezdőlap Egyéb Életünk főszereplője Jézus legyen

Életünk főszereplője Jézus legyen

Oláh Dénes

Oláh Dénes atya a fazekasságról híres Korondon született 1957. január 31-én. A szülei kerámiával foglalkoztak, természetes, hogy gyermekkorában ő is megpróbált a korongpadra felülni, de, mint meséli, már az első lépés sem volt jó, mert soha nem tudta a korong közepébe ütni az agyaggolyót. „Ez az első művelet. Pontosan a közepére kell ütni, mert azután lehet azt szépen felhúzni, vékonyítani, formálni, különben elszakad. Édesapám próbált segíteni, aztán látta, hogy nem megy ez nekem. Minden testrészem ráállt, csak pont a két kezem nem. De azért hasznossá tettem magam a családban, mert nagyszerűen tudtam kaszálni” – mondta egyszer egy interjúban. A Keresztalja című lapnak annak idején elmesélte azt is: a nyári vakációkat a mezőn és az erdőn töltötte, kaszálással. „Szerettem a természetben lenni, a felkelő nappal együtt menni ki a mezőre, a lenyugvó nappal érkezni haza, forrásvizekből inni – az az én világom volt. Így a szüleim nyugodtan tudtak a kerámiával dolgozni. Persze otthon is segítettem, amikor több kézre volt szükség, égettünk, fát kellett behordani, szenet kiszedni. Szorgalmas gyermek voltam, nem untam soha a munkát. Amikor egész nap szaladgáltunk, s este az utca végén valaki elkiáltotta magát, hogy menjünk futballozni, mentünk oda is.”

Ötéves kora óta ministrált, 1972-ben pedig jelentkezett a gyulafehérvári kántoriskolába. Abban az évben fogták ki az Erzsébetbányáról eltűnt Bokor Sándor plébánost a Duna Chilia ágából. „Mondta is az öreg papom: tudod-e, hogy oda indulsz, ahol lám, ez van? Gyermekként talán fel sem fogtuk, hogy hova indulunk. Azt sem, hogy mellettünk egy embert, Pálfi Géza tanárunkat mennyire megfigyelik, kínozzák, derékba akarják törni…” – emlékszik középiskolai éveire.

Teológiai tanulmányait 1977 és 1983 között végezte, 1983. június 19-én szentelte pappá Jakab Antal püspök a gyulafehérvári székesegyházban. Segédlelkészként 1983-tól 1987-ig Kolozsváron a Szent Mihály-plébánián szolgált, majd 1987 és 1990 között az alsócsernátoni, 1990 és 1996 között a petrozsényi, 1996 és 2009 között a kolozsvári Szent Péter-, 2009-től ez év nyaráig pedig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-egyházközség plébánosa volt. Utóbbin a 39 plébániát magában foglaló Marosi kerület főesperesi feladatait is ellátta.

A református többségű Alsócsernátonban, ahol hat falu tartozott a plébániához, vallási szórványba csöppent – ez alatt a három év alatt ebben a helyzetben kellett helytállnia.

A Zsil-völgyében nyelvi szórványba került, ott az ebből eredő kihívásokkal kellett szembenéznie. „Egy pénteki napon érkeztem meg Petrozsényba, és vasárnap el kellett mondanom az első román nyelvű szentmisét prédikációval. Addig nem is hallottam román nyelvű szentmisét, és nekem már végeznem kellett. A konyhanyelvet beszéltem, de hogy az prédikáció és mise legyen… Sajnálom szegény híveket, hogy első alkalommal milyen nyelvtudást kellett tőlem hallgatniuk. Voltak jó szándékú emberek, Călin doktor például, aki akkor orvostanhallgató volt. Jött, segített, kijelöltük a hangsúlyt, szavakat tanultunk, kis nyelvtant, beindult az élet. Ugyanitt, látva azt, hogy magyar szülők nem tanítják meg gyermekeiket magyarul, a magyar kultúrának nincs becsülete, nem tartják átadandó értéknek, nehéz volt jókedvvel dolgozni, derűsen szolgálni. De tettem, mert ez volt a kötelességem. Olyan iskola volt ez számomra, ami nélkül sokkal szegényebb lennék” – magyarázza.

Kolozsvár igazán a szívéhez nőtt. Tizenhét év nem is múlhat el nyomtalanul. Négy kápláni éve alatt a főplébánián és tizenhárom plébánosi éve alatt a Szent Péter-templomban sok barát és lelki gyermek került az életébe. A sok új és érdekes dolog, amivel papi útján találkozott, írásra ösztönözte, és az 1990-ben Kolozsváron újrainduló erdélyi magyar katolikus sajtóban publikálni kezdett. Czirják Árpád akkori kolozsvári főesperes egy időben a Kolozsvári Rádió egyházi műsorainak készítését is rábízta, és ugyancsak ő biztatta, hogy a városban szolgáló papokkal jelentessenek meg egy prédikációs kötetet. Így indult könyvszerzői és -szerkesztői útja. Azóta több könyve is napvilágot látott. 1996 őszétől a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen indult Római Katolikus Teológiai Karon három éven keresztül tanította a szentírástudományt.

Dénes atya papi életének kiemelkedő eseménye volt a 2014. évi pünkösdi csíksomlyói búcsú, amikor ország-világ millióit ő láthatta el lelki útravalóval. „Kérjük meg égi édesanyánkat: imádkozzon, esedezzen értünk, hogy legyünk öntudatra ébredt nép, az életét, képességeit közössége javára felkínáló nép, jó, alázatos vezetőkkel megáldott nép, Istennel beszélőviszonyban lévő, imádkozó nép” – biztatott akkor a nyeregben a Hármashalom-oltárnál.

Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium megpróbáltatásai jelentették számára az utóbbi évek legnagyobb nehézségét, de ő „hordozta az intézmény anyagi és lelki terheit azon a bizonyos láthatatlan szakadék fölötti hídon”. Abban a laudációban hangzottak el ezek a szavak, amelyeket 2021-ben, Rákóczi-díjjal való kitüntetésekor fogalmazott meg róla Balla Imre paptársa.

Emberré kell lennünk a szó legnemesebb értelmében. Az én teológiai felfogásom szerint Jézus is azért lett emberré, hogy velünk emberként álljon szóba. Nekem is elsősorban embernek kell lennem, emberként kell az embereket megszólítanom, emberként kell bemutatnom nekik a hitet, amely nem életidegen, hanem az életet megszépítő valóság. Amennyire véremmé válik a kereszténység, beleoltom azt emberségembe, magamévá teszem, annyira tudom azt hitelesen képviselni mások felé. Papként azt szeretném, hogy ne én legyek a saját életem főszereplője, hanem Jézus” – vallja.

Dénes atya augusztus 1-jétől a szülőfaluja melletti Farkaslakán, Tamási Áron sírja mögött folytatja plébánosi szolgálatát, abban a templomban, ahol nagy írónkat keresztelték és búcsúztatták. Megérdemelt nagy ajándék ez mindkettejüknek.

Varga Gabriella