Pokol az életem az anyósommal! Csak azt nem értem: miért bánik így velem? Mindent megpróbáltam, de nem tudunk kijönni egymással. Mit csináljak?

Csodálkozom azon, hogy ennyire nem tud együtt élni anyósával, pedig minden oka megvan arra, hogy szeresse! ĺrja, hogy férje milyen aranyos ember. Nos, ennek a nagyszerű férjnek ő az édesanyja. Neki köszönheti hitvestársa létezését, jóságát. Ő szülte, ő nevelte ilyenné, amilyen. Azt is írja, hogy lebontották az öreg házat, újat építettek, ebben egy szoba az anyósáé. Aki beleegyezett abba, hogy régi otthonát, ahová minden emlék köti, eltüntessék, csak maguk boldogok legyenek, nem is lehet olyan rossz. Könnyen elfeledkezik mindenről, amit kapott özvegy anyósától. Különben ő egy megtört, beteges, öreg, magára maradt asszony. Minden jelző, amit leírtam, tiszteletet érdemel. Mivel nagy élettapasztalat áll mögötte, érdemes lenne meghallgatni, amit kifogásol, tanácsol. Később majd rájön, hogy annak a „vénasszonynak” mennyire igaza volt.

Panaszkodik, hogy anyósának nem elég, hogy beküldi szobájába a háromszori étkezést, mos rá, orvost hív. Mindig beszélgetni szeretne, ahelyett, hogy meglenne magának. Hát kedves levélíró, még egy állat is igényli, hogy az ételt ne csak elélökjék, hanem beszélgessenek hozzá, megvakarják a füle tövét. Olyan megbotránkoztató, hogy az a magányos néni vágyik egy kis emberi hangra, érdekli, mi történik a nagyvilágban és a faluban? Kérem az ő nevében: egy picike időt szakítson arra, hogy beszélgessenek, meghallgassa őt.

Ugyanakkor megvan minden ok arra, hogy ilyen feszült helyzet alakuljon ki. A családalapítás két tényezőből áll össze: elszakadni a szülőtől és örökre egységben lenni a férjnek, feleségnek. Már a Teremtés könyve írja: a férfi elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik. Természetes, hogy maga önálló asszony akar lenni. Bizony az anyós továbbra is a kisfiát látja férjében, irigy is egy kicsit a menyére, mert elszerette az ő mindenét. Szeretne beleszólni életükbe, ha rosszakaratú, még jól is esne neki, ha egy kicsit megrontaná a fiatalok nyugalmát. Ezért kezdettől fogva külön életet kell biztosítani, hogy később ne kelljen változtatni a nagy közösködésen, például a közös háztartáson.

De van olyan anyós is – ismertem jó párat –, aki az élő fába is beleköt, kikészíti a fiatalasszonyt, pedig úgyis nehéz a sorsa idegen környezetben, új családban, bármennyire is szereti hites férjét. A férjnek meg kell őt védeni édesanyjával szemben, ez csak természetes. Szegény asszonykának nem ajánlom a szópárbajt, inkább a hallgatást. A veszekedéshez kettő kell, ne legyen ebben társ. Nem szabad mindent mellre szívni, inkább meg kell hódítani. Kitapasztalni a gyengéjét, aminek különösen örül. Dicsérni, kis ajándékot venni, megülni név- és születésnapját, csevegni vele. Mindezt szívből. Idővel maga lesz a legkedvesebb lánya a földkerekén.

Borzalmas dolog ám: csodaszépen kezdődik az új családban az anyós–meny kapcsolat, anyuka így, anyuka úgy, azután pokol lesz belőle: veszekedés, sőt, verekedés. Van, amikor a fiatalok elköltöznek albérletbe, anyagilag is, lelkileg is tönkremennek. Van, amikor az anyóst beteszik a szociális otthonba, hogy megszabaduljanak tőle. Leírhatatlan, mennyi szenvedést okoz, menynek, anyósnak és nem utolsósorban a férjnek ez a szerencsétlen helyzet, aki ugyanakkor a fiú is. Meg kell vizsgálni mindenkinek saját magát, és mindenáron változtatni a dolgokon. Minden bizonnyal sikerül, különben belepusztulnak.

*

Az anyósnak a tapintat és a figyelmesség angyalának kell lennie, nehogy alaposan elrontsa vagy egyenesen veszélyeztesse a fiatal pár közösségét. Ha anya és fia szövetkezik a feleség ellen, az maga a pokol.

(Meves: A házasság ábécéje)

A lelkiatya válaszol

További lelkiatya kérdéseket és válaszokat erre talál.

A lelkiatya válaszol című könyvet, melyben több anyós és meny témával foglalkozó kérdést is talál a szentmaximilian.hu-n tudja megrendelni.

TOVÁBBI CIKKEKINNEN-ONNAN