Félek a gyónástól

Úgy vélem, azzal segítek önnek egy picikét, ha leírom: a gyóntatással kapcsolatban mit éltem meg, és mit érzek. Minden bizonnyal a többi paptestvérem is így gondolkozik, hiszen egy porszem vagyok közöttük. Amikor pappá szenteltek, egy külön vizsga után megkaptam Czapik érsek úrtól a gyóntatáshoz szükséges felhatalmazást. Akkor nagyon meg kellett küzdenem azért, hogy igazán tudjak hinni, valóságnak elfogadni, hogy szavamra a bűnös ember újból igazzá válik. Ez isteni hatalom! Hitem tárgya én saját magam lettem! Sok ima után, amit a szeminárium kápolnájában rebegtem el, végre megnyugodtam. Kértem az Úr Jézust: ha már megosztotta velem hatalmát, segítsen, hogy valóban Őt, a jó pásztort, a betegek gyógyítóját tudjam képviselni.

Pünkösd előtt Szentgyörgyi rektor úr szólt, hogy menjek Recskre, mert Zsolcay esperes úr ágynak esett. Nos, az ünnep reggelén térdeltem a templomban, készülvén a szentmisére, amikor egy asszony jött oda hozzám: gyónni szeretnék! Szédelegve vánszorogtam a gyóntatószékbe. Átestem a tűzkeresztségen.

Kisvárdai káplánkoromban kerékpárral jártam haza, Egerbe. A vencsellői plébánián aludtam, és mentem tovább. Ott a plébános úrral felejthetetlen órákat beszélgettem át. Többek között lelkemre kötötte, hogy akik gyónni jönnek hozzám, azokat nagyon, de nagyon szeressem, tiszteljem. Minden úton-módon könnyítsem meg számukra a gyónást, hiszen eléggé megkínozta őket maga a bűn; ha már jön, biztos van lelkében valamennyi, nem is kevés jó szándék; mennyi hitre van szüksége ahhoz, hogy tőlem feloldozást kérjen; milyen nehéz legnagyobb, sokszor nagyon is szégyenletes, aljas dolgait feltárni. Ezért kell meghatódott lélekkel fogadni, a legnagyobb tapintattal kérdezni, figyelmeztetni, bátorítani, az elcsüggedt emberbe erőt önteni.

Sok gyónó ismeretlen papot keres, hol ennél, hol annál teszi le lelki terhét, azután csodálkozik, hogy nem megy egyről a kettőre. A jó gyónáshoz idő kell. Tudom, ha hosszú sorban állnak és várnak, sietni kell. De mindig fáj a szívem: Jézusom, mit csinálok? Legtöbbször az a legfontosabb mondanivaló, ami akkor kerül sorra, ha már a szokásos bűneiről beszámolt. Jönnek a sajátos gondok és problémák. Nagyon vigyázok arra, hogy keveset beszéljek, csak a legfontosabb pár szót, röviden-velősen, amire neki szüksége van. Ilyenkor nem számít az idő. Isten ments attól, hogy az órát nézegessem vagy sürgessem: térjünk a lényegre, csak röviden! Figyelni kell rá, mint a Szentatya, II. János Pál pápa, aki ha valakihez szól, vagy hozzá beszélnek, úgy koncentrál, hogy már ez elbűvöli az embert.

Mindennek következtében egy-egy igazi gyóntatásnak valósággal betege leszek. Együtt szenvedek szegénnyel, még inkább, ha lényegében nem tudok segíteni.

Arra viszont vigyázni kell, ha már rámbízta a lelkét, elvárom az engedelmességet. Ha megbeszéltük élete gondjait, közösen elhatároztuk, hogy mit kell tennie, mire kell vigyáznia, akkor a gyónásban eldöntött dolgokat meg kell valósítania minden erejével. Ha nem veszi komolyan, akkor kár vele foglalkozni. A gyónás a legszentebb és legkomolyabb szentség. Nem játék! Bárcsak mindenkit úgy sikerülne a szívembe, egyúttal Jézus Szívébe zárni, mint aki azzal távozott szobámból: Tisztelendő bácsi, de jó volt itt lenni, mindent megbeszélni!

*

Jézus Krisztusnak a vére megtisztít minden bűntől. „Ha megvalljuk bűneinket, mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket és megtisztít minden gonoszságtól” (1Jn 1,7-9).