Ami a szívemen, a számon

Százszázalékosan! Próbálom elsorolni, miért utálatos Isten és az emberek szemében egy ilyen nő. Elsősorban maga a gyűlölet nagy bűn. Jézus azt parancsolja, hogy az ellenségnek is meg kell bocsátani, méghozzá tiszta szívből. Nehéz dolog ez, de a keresztény embernek ez az egyik legfőbb ismertetőjele. Bűn mások becsületébe belegázolni, hiszen ez mindenkinek legbecsesebb kincse! Más bűneit kibeszélni még akkor is bűn, ha igaz. Még inkább az, ha hazudik, tehát rágalmaz, vagy nem biztos benne, csak úgy hallotta.

Nagyfokú hálátlanság is, amikor rokonait, papját becsmérli. Biztosra veszem, hogy ők nem ártottak neki, biztos, hogy szeretik, sajnálják, ha bajban van, segítenek rajta, ő pedig a fékezhetetlen szájával ki tudja, milyen bajba sodorja őket. Ismétlem: elrabolja becsületüket.

Nem kis gyávaságra, kétszínűségre vall, amikor nem a szemébe mondja el panaszait, hanem csak a háta mögött. Ha pedig szembesítik, akkor mindent letagad. Ha észreveszem másnak a hibáját, ami vesztére van, ha van egy kis szívem, bátorságom, neki személyesen kell először megmondani, négyszemközt. Ha nem hallgat a szóra, akkor kell más eszközhöz folyamodni.

Joggal botránkoznak meg azon, ha valaki gyűlölettel, rágalmakkal, más becsületébe gázolva, felebarátai lelki békéjét tönkretéve, ájtatos lélekkel merészel áldozni, az élő Jézust magához venni. Mi ez, ha nem szentségtörés? Csak a kegyelem állapotában szabad az oltárhoz járulni. Meg kell gondolni, hogy az ilyen embernek szentgyónás előtt jóvá kell tenni a rosszat, amit szájával másoknak okozott, el kell határoznia, hogy nyelvére lakatot tesz, szívéből kitörli a gonosz indulatokat, végül mindezt meg kell gyónni.

Sokan vannak, akik büszkén, öntelten hangoztatják: ami szívemen, a számon. Első hallásra úgy tetszik, hogy igazuk van, pedig nincs. Ha az ember beülne az igazmondó székbe, és ennek következtében mindenkiről kimondana azonnal mindent, amit tud, gondol, érez iránta, hamarosan minden családban, minden közösségben kitörne a vihar, a háború. Ezerszer meg kell rágni, mit mond az ember a másiknak és a másikról. Okos emberek azt tanácsolják, hogy még levelünket is csak másnap küldjük el, amikor nyugodt, kipihent aggyal újból elolvastuk. Kinek mit mondunk meg, ezerszer meg kell gondolni. De ha nyugodt szívvel és aggyal úgy ítéljük meg, hogy ezt tudtára kell adni, akkor beszélni kell, ha belepusztulunk, akkor is.

Egy okos, becsületes mesterember mondta: Tisztelendő úr, ha utólag panasza van, mondja meg nekem. Hálás leszek érte, kijavítom, rendbe teszem. Beismerem, hogy én is ember vagyok, hibázhatok akaratlanul is munkám közben. De ha meg van elégedve, akkor mondja meg mindenkinek. Előre is hálás vagyok érte.

Így kellene tenni az emberi kapcsolatokban is. Ami rossz van a másikban, azt óvatosan, okosan, négyszemközt mondjuk meg neki. Ha valóban nagyszerű ember akar lenni, akkor megköszöni, átgondolja és kijavítja, amit elrontott, és minden erővel próbál változtatni magatartásán, ami persze egyáltalán nem egyszerű. De ha valakiről megtudunk valami nagyszerűt, hősiességet, kitartást, jóságot, azt csak mondjuk el minél többnek. Jót teszünk vele.