Jézus szeret minket

Megható olvasni a 90 éves néni levelét: „hogy létezik az, hogy nem szeretik az Úr Jézust, az Ő Szentséges Szívét? Nem tudják felfogni, Ő mennyire szeret minket? Hogy megjutalmazza azokat, akik kellően tisztelik! Milyen szörnyűség vár azokra, akik csak bántják Őt! Még rágondolni is rossz, mi lesz velük a másvilágon! Mi az oka? Miért? Imre atya, a Jóisten áldja meg, adjon nekem erre választ!”

Szívemből írt, nagymama! (Engedje meg, hogy így szólítsam.) Mióta csak lelkeket bízott rám az Úr Jézus, emiatt szenvedek magam is. Hiába könyörgök nekik, szinte semmit sem használ. Nem marad más, mint imádkozni értük. Szenvedéseimet ajánlom fel, azokat próbálom engesztelő lélekkel, türelemmel viselni. Azután, ha hazakerülök a kórházból, újból csak szenvedek amiatt, amit magam körül tapasztalok. ĺgy azután jobban érzem magam a fehér falak között, mint a plébánián. Ugyanakkor velük tudok csak élni, mert ők az övéi Jézus Szent Szívében.

De miért ilyenek? Miért nem szeretik az édes Jézust? Pedig neki az emberek hidegsége, megvetése jobban fáj, mint önnek, vagy nekem, papjának. ĺgy ír Alacoque Szent Margit, akit kiválasztott az Úr Jézus, hogy Szent Szíve tiszteletét elterjessze: „Egy alkalommal a kitett Oltáriszentség előtt egészen magamba mélyedve imádkoztam. Ekkor megjelent nekem Jézus Krisztus, az én Mesterem… Miután keble megnyílt, kitárta előttem forrón szerető és minden szeretetre legméltóbb Szívét. Feltárta előttem tiszta szeretetének megmagyarázhatatlan csodáit: mily messzire ment az emberek szeretetében, akiktől csak hálátlanságot és félreismerést tapasztalt. Ez jobban fáj neki, mint kínszenvedése. Ha csak egy kicsit viszonozták volna szeretetemet, szeretnék még többet tenni értük. De ők minden jóságomat hidegen és durván visszautasították”. Újból ott vagyunk: miért? Azért, mert az ember a leghálátlanabb lény a világon. Az oktalan állatok megszégyenítenek minket. Már Izajásnál így panaszkodik a Jóisten: „Az ökör megismeri gazdáját és a szamár urának jászlát, népem azonban nem ismer engem”. Ne is szóljunk a kutyáról. Az ember kegyetlen szülőjéhez, nevelőihez, jótevőihez. Nemcsak hogy elfelejti, hanem bosszút áll azon, aki jót tett vele. Fáj, nagyon fáj ez a viselkedés. Ám a szeretetet nem lehet kikényszeríteni senkiből. Az Úr Jézussal is szembe tudunk fordulni, mert emberi méltóságunk a szabad akarat, amivel annyira vissza tudunk élni.

De nem lehet, nem szabad ebbe belenyugodni. Ha nem sikerül a Jézus Szíve iránti szeretetre felindítani környezetünket, halljuk az Úr Jézus szavát, amit Alacoque Szent Margit hallott, mintha külön nekünk szólna: „Legalább te szerezd meg nekem azt az örömöt, hogy képességed szerint kárpótolj hálátlanságukért!” ĺgy leszünk vigasztaló, engesztelő lelkek. Bízni kell abban, hogy életünkkel, szentáldozásunkkal, imánkkal nemcsak vigasztalást nyújtunk a Szent Szívnek, amelybe most is annyi, de annyi tövis szúr, hanem a mieink megtérésének rendkívüli kegyelmét is kiérdemeljük. Hiszen megígérte, hogy tisztelői a legmegrögzöttebb bűnösöket is megtérítik.

*

Istenem, szeretlek tégedet, nemcsak, hogy add meg üdvömet,
vagy mert ki téged nem szeret, örök tűzzel bünteted.
Én Jézusom, kereszteden magadhoz öleled szívem.
Szeget, lándzsát, gyalázatot, mindent eltűrtél érettem ott.
Verejtéket, fájdalmat, halálos aggodalmat, s halált is.
És mindezt egyért, énérettem, bűnösért.

(Xavéri Szent Ferenc)