Kezdőlap A lelkiatya válaszol Kérhetem pszichológus segítségét?

Kérhetem pszichológus segítségét?

Kedves Lelkiatya! Önismeretben szeretnék fejlődni, és ehhez pszichológus segítségét szeretném kérni, például szimbólumterápia alkalmazásában. Ez bűnnek számít? Érdemes lenne keresztény pszichológust keresnem?

Kedves Levélíró! Nagyon jó, hogy igyekszik fejlődni, kibontakoztatni az egyéniségét. Szent Iréneusz írta: „Isten dicsősége az élő ember.” Istent az dicsőíti, ha az ember a szó igazi, teljes értelmében él. Ha kibontakoztatja az adottságait, ha előhozza a lelkében elrejtett kincseket, ha megvalósítja azokat a lehetőségeket, amelyeket Isten eléje ad az élete folyamán. Éppen ezért Istennek öröme telik abban is, ha valaki a személyiségét fejleszti.

Ebben a folyamatban pedig sok esetben tud segíteni egy jó pszichológus. Természetesen a pszichológus sok problémára a végső megoldást nem tudja megadni. Nem tudja feloldani a bűnből és a lelkiismeret-furdalásból eredő terheket, nem tudja megadni azt a teljességet, azt a békét, amit csak Isten adhat egy embernek. Azonban sok mindenben tud segíteni. Meg tudja mutatni egy ember lelki problémáinak valószínű okait, tud segíteni ezek tudatosításában és feloldásában.

Mindenképpen javaslom, hogy olyan pszichológust keressen, akinek a világszemlélete és emberképe megfelel a valóságnak, megfelel a bibliai emberképnek. Vagyis olyant, aki nem zárja ki a természetfeletti dimenzió fontosságát az emberi lélek működésében, aki felelősnek tartja az embert a tetteiért, aki a szeretet és az önátadás irányába akarja fejleszteni a hozzá forduló embereket.