Olyan, mint a gyermek

Nem szeretheti a gyermeket az, aki a felnőttet megveti. De aki a gyermeket nem szereti, az saját emberlététől fordul el.

A szeretetnek minden rosszra van mentsége. A szeretet éleslátás: eltekint a lényegtelen zavaroktól, és a lényegesre szegeződik. A szeretetnek egyszerű nyelvtana van: ő él, tehát kell neki a szeretetem, mint a levegő. Ő már nem él, tehát kell neki a szeretetem, mint a világosság. A szeretet a lélek igazi „akcentusa”. Nem a tájnyelvről, nem foglalkozási jellegzetességeinkről, nem faji jegyeinkről ismerjük fel egymást, hanem a szív hanghordozásáról.

Felnőtt? Ő a készülő gyermek. Még ugyan emlékszik a játékaira, de már szedi is össze maradék erejét, hogy újra kicsinyre „nőjön”. A gyermek? Belebocsátkozik a növekedés veszélyeibe, de ha igazán győzi, gyermek marad. Nincs más és más szeretet. Mint ahogy csak egyetlen nyelven tudunk beszélni a sokfajta emberrel. Hazug az a nyelv, amely másképpen szól a szolgához, és másképpen az úrhoz. Az ember szeretete a kiáradás.

Amikor azt mondjuk, a helyes szeretet a gyermeket „felnőttszámba” veszi, jót mondunk, de nem jól. Ez azt jelenti, hogy az emberi jóság csúcsa a felnőttség. Jézus Krisztus nem így fogalmaz. Ő éppen a gyermekiben rejlő teljességet, tisztaságot és odaadást mondja egyetemes értéknek: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába.”

Gyermeknek lenni nehéz feladat. Mi a gyermekség? Romlatlan vágy az igazság után, az öröm kiáltásai, erő a csodálkozásban és a szilajság, mellyel a gyermek ki akarja kényszeríteni a világból és környezetéből, hogy hazugság, megosztottság és gőg nélkül éljen; az erőszak állhatatos elviselése, meg – amit mi, felnőttek oly sokszor félreértünk – készség az engedelmességre.

Igaz, vannak súlyos ellenpéldák is. Mégis, gyermek és reménytelenség – össze nem férő fogalmak. Jézus nem mondta, hogy ezt a gyermeket engedjétek hozzám, azt pedig nem. „Engedjétek” – ezt mondta.

De a gyermek nem bálvány. Nem öltöztetőbaba. Nem kötelező állami adó. A gyermek, a gyermekem az én életemből kikülönült élet, a bennem fogant, kihordott új személy, új esély a boldogságra és az örökéletre, ők az országos többes szám. Amikor a gyermek létéről töprengünk, a szó szoros értelmében a nemzet sorsáról hozunk döntést.

A gyermek ártatlan. Annak születik. Megőrzött ártatlansága szétsugárzik a felnőttekre is, korai elsötétülése árnyékba borítja a felnőtteket is.

A gyermekben beérnek a cselekedeteink, de visszájára is fordulhatnak. Néha egy szava, a szokottnál hosszabb csöndje, keserű kifakadása, elharapott mondata vagy akár odavetett elismerése igazolja vagy cáfolja dolgainkat. Felnövekvő gyermekeink között át kell élni a változás feszültségét, s benne újjászületésünket is. Melyik felnőttnek nincs szüksége az új szemléletmódra, az új értékelésre, amit a gyermek oly természetesen hirdet meg?

A hatások azonban kölcsönösek. Ezek a hatások teremtik meg az otthont, ami nemcsak változtat rajtunk, hanem meg is tart. Nemcsak rendez, de ki is válogatja az állandó dolgokat. Itt jelenik meg az, ami szent, hogy egyformán meghódítson szülőt és gyermeket. Kiválasztódik a rossz, amit el lehet vetni. Itt születik meg az okos szegénység, a lényeges és a jó, aminek örülhetünk.

A nevelésnek vannak eligazító s bizonyára nélkülözhetetlen struktúrái, de van-e nagyobb nevelő erő az együtt átélt misztériumnál, az együttlétnél, a művelt szavak cseréjénél, a játéknál és a megkívánt magánynál, amiben külön növekszik a gyermek, s külön a szülő?

„Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermek…”; ez fenyegetés. Benne van az isteni óvás, a menny és a föld ismerete is. De utána fölvillan egy hatalmas remény: lehetséges a gyermekségünk! Nem az, amit a múltból kellene visszaidéznünk, hanem amit a jelen rejt magában: a lélek egyszerű fordulata Isten felé.

A gyermek érzi a szabad széljárást. Nem akar uralkodni. De szívében az ítéletre kész figyelem és a megbocsátás együtt van, mint az angyalokban.

Vasadi Péter

• 
  Új év, tiszta lapokkal
• 
  A kereszt áll, míg forog a Föld
• 
  Mindannyian Isten gyermekei vagyunk?
• 
  A járvány miatt maradt el a szájra áldozás szokása?
• 
  Karácsonyi fohász
• 
  Feltétel nélküli szeretet

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek zene áldozás élet életbölcsességek életút