Még ma el kell kezdeni a teljes megtérést

Mielőtt érdemben felelnék, néhány fogalmat tisztázni kell. Először is megnézzük, mi is az a bánat, amellyel Önnek oly sok baja van? Röviden: a bánat a bűn értelmi belátása és akarati megtagadása. Tehát nem érzelem! Bővebben: a bűnt rossznak ítéljük, és felébresztjük a jó szándékot, hogy kerülni akarjuk. Ez az alapvető döntés a bűnbánat lényeges velejárója. Megjegyzik az okosok, hogy nem lehet mérni az egyéni érzelem rezonanciájával. Figyeli? Nem érzelem ez, nem is egy eskü, hogy soha többet, hanem értelem, akarat: most nagyon erősen szeretném, hogy ezen túl erős legyek a lelki harcban!

Arra pedig, hogy nem gyónok addig, amíg nem győzök le könnyedén minden kísértést, ez a válasz: minél gondosabban gyón valaki, annál bőségesebb módon nyeri el Istentől a megtérést eszközlő, és a további harcban segítő kegyelmet. Tehát a szentgyónásba kell menekülni, ha lelki bajban szenvedünk, nem pedig elkerülni azt. Ha nem így teszünk, akkor még jobban belesüllyedünk az undorító iszapba.

Válaszom az Ön elgondolásának háromszoros tagadása. Hová álljak most már mindaddig, amíg a gyermeki maradéktalan engedelmességre nem térek? Kedves levélíró! Nekünk nincs időnk várni! Nagyapám, aki Pesten iskolaigazgató volt, naponta elmondta: fiam, minden nap ajándék. Nemcsak mese: lehet, hogy ez az utolsó napom. Jómagam megértem ezt az év elején. Két infarktusom volt. Eszméletem is elvesztettem. Észrevétlen és a legkisebb kín nélkül mentem volna „haza”! Itt csak azt lehet mondani, befelé, de gyorsan, tisztátalan. Rendezni lelki ügyeinket, mielőtt végleg elkésnénk vele!

Abban is csalódik, ha azt gondolja, hogy idővel, évek múltával tökéletesen megjavul, szent öreg lesz. Az okosok azt mondják, hogy az öregkor az egész élet foglalata. Amilyen volt a Jancsi, olyan lesz – sőt még inkább olyan – a János. A bűn belerozsdásodik az emberbe, természetévé válik. Az öregkorral nem távozik belőlünk. Most még, a mai napon kell elkezdeni a teljes megtérést, mert félő, hogy később már nem tud kihozni semmit magából. Ahogy olvasta a szentgyónással kapcsolatban, a bűntől akkor menekül, ha szalad a gyóntató atyához, s rajta keresztül Istentől kéri a bocsánatot, az erőt. Tehát nem egyedül erőlködik, és azután kesereg saját tehetetlenségén.

Kesereg, hogy édes a bűn, a múlt is! Nyugodjon meg, az is marad! Amikor engedünk a kísértésnek, bármilyen vonalon, csak azért tesszük, mert nagyon vonzónak látjuk, mint ősanyánk, Éva, azt a bizonyos gyümölcsöt. Az is édes maradt attól, hogy tilos volt. Az viszont bűn, ha az ember visszaidézi, és újra és újra örül bűnös tetteinek. Pedig elő kellene venni értelmemet, amellyel elítélem a bűnt és az akaratomat, hogy minden erőmmel igyekezzem elkerülni. Azokat az örömöket kellene szemünk elé állítani, amit a Jóisten megtérésünkkel, jóra fordulásunkkal, szép életvezetésünkkel adott nekünk. Megköszönni: mennyi bajtól, vesztünktől megmenekültünk, hogy letértünk a gonoszság útjáról az Istentől kapott nagy lelki erővel. Meggondolni, mi vár ránk odaát, örök jutalomként: a boldog mennyország. Mindez a jó gondolat idővel legyőzi bennünk a múlt vonzó emlékeit. Ha eszünkbe jut: az irgalmas Isten szeretetét köszönjük meg, hogy megszabadított a lelki betegségektől.

Tehát minél gyorsabban befelé a gyóntatószékbe! A szentek seregébe várja önt az irgalmas Isten!