Mélyen vallásosan neveltek, és még ma is, 58 évesen, iparkodom vallásom szerint élni. Már tíz éve eljárok magyar népdalokat énekelni, és emiatt sokan méltatlankodnak ellenem, mondván, hogy lehet összeegyeztetni ezt a két utat olyannak, aki naponta járul a szentáldozáshoz? Igazuk van az ellenem szólóknak? Ha igen, abbahagyom a népdaléneklést, csak Istennek és a napi munkámnak élek ezután. Én az éneklésemet is Istennek ajánlottam.
Abba ne hagyja az éneklést, hiszen a magyar népdalnál szebb nincs. Az ember legmélyebb érzelmeit oly tisztán fejezi ki. Pár példát hozok. Milyen szép ima az Elindultam szép hazámbul utolsó versszaka: „Jaj Istenem, rendelj szállást, mert meguntam a bujdosást, idegen földön a lakást, éjjel-nappal a sok sírást”. Avagy mennyi hit és anyai szeretet van a következő énekben: „Sej besoroztak, sej besoroztak engemet katonának. Gondját viseltem, gondját viseltem a jó édesanyámnak. De már látom, nem viselem gondját csuhaj, szegénynek, sej, oltalmára, sej, oltalmára hagyom a Jóistennek”.
Kérdezem én: miért ne lehetne ilyen népdalokat énekelni, utána pedig szentmisére menni és áldozni? Az igazi magyar lélekből majdnem imádságok fakadnak. Bárcsak mindenki énekelné, tudná ezeket, és nem halna ki a nép ajkán.
Természetesen a műdalokat már meg kell válogatni. Van, ami nem tiszta forrásból fakadt – mondaná Kodály. Van, aminek bűnös, mocsárszaga van. Ezek ellen már tiltakoznék. Ha ilyet énekelnék, gondolkodóba esnék, hogy vehetem-e az Úr Testét. Eszerint önnek kell a választ megfogalmaznia. Különben az ének nagyon fontos. Hogy festene az Egyház szertartása, például egy szentmise, ének, zene nélkül? Micsoda szívet-lelket megrázó, amikor egy-egy búcsún hatalmas tömeg énekel! Minden könnyebben megy, ha éneklünk. Aki hosszú úton menetel, dolgozik, akinek gondja van, nyugtalan, szomorú, vagy éppen társaságban szórakozik, mind-mind énekel. Önkéntelenül kitör az ember lelkéből. Talán bele is őrülne, ha beléfojtanák az ének feloldó, felszabadító, erőt adó hangját, melódiáját, zenéjét.
Szent Ágoston minderről annak idején így beszélt: „Még itt a földön, veszedelmek és kísértések közepette is, mások is, magunk is énekeljük az alleluját… Énekeljük, igaz, még nem az örök nyugalom boldogságára, hanem mindennapi küzdelmünk vigaszára. Ahogyan a vándorok szoktak énekelni: énekelj, de közben haladj előre is! Küzdelmedben erősítsen éneked! A tétlenséget ne szeresd: énekelj, és haladj előre! Mit jelent az, hogy haladj előre? Előre, mindig csak előre menni a jóban. Az igaz hitben haladj előre, a jó erkölcsökben haladj előre! Énekelj, és haladj előre!” (Az imaórák liturgiája, 34. hét, szombati olvasmány.)
Ha tehetném, minden családot, különösen az édesanyákat, nagymamákat arra buzdítanám, hogy énekeljenek nagyon sokat. Ne vesszen el a sok szép magyar népdal, adják tovább a következő nemzedéknek az egyházi énekeket. Olyan jó, amikor templomainkban csak úgy cseng az üde, lelkes gyerekhang. A könyörgés, az Isten-dicséret dallamra ültetve jobban szárnyal, ezért igaz: aki szépen énekel, kétszeresen imádkozik.
*
Elindultam szép hazámbul, híres kis Magyarországbul,
Visszanéztem félutambul, szememből a könny kicsordult.
Bú ebédem, bú vacsorám, boldogtalan minden órám.
Nézem a csillagos eget, sírok alatta eleget.
Jaj Istenem, rendelj szállást, mert meguntam a bujdoklást
Idegen földön a lakást, éjjel-nappal a sok sírást.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
