Atya! Mit tegyek? Tönkretettem a fiamat! Pap szeretett volna lenni. Kezében a plébános úr ajánlólevelével, már várta az érsek úr. Mi, az apjával legutolsó este lebeszéltük tervéről. Fiunk annyira engedelmes, és úgy szeret minket, hogy sírásunkra, könyörgésünkre nem ment Egerbe. Ennek jó pár éve, és a gyerek azóta sem házasodott meg; állandó munkahelyet sem talál, ahol tartósan megmaradna. Templomba sem nagyon jár. Erről nem beszél nekem, csak hallgat.
Higgye el atya, én jót akartam neki. Annyira bántják a papokat, meg olyan egyedül van mindegyik – ettől akartam megkímélni. Az is igaz, hogy nem akartam elveszíteni… Ahányszor csak látom, mindig fáj a szívem miatta. Átkozom magam, hogy miért nem némultam meg azon az estén, amikor nekiestünk! Tessék megírni, mit tegyek, hogy fiam sorsa jobbra forduljon és lelkiismeretem valahogy megnyugodjék?
Őszintén kell válaszolnom. Ez azzal jár, hogy először feltépem a sebeket, de így fog begyógyulni. Jogosan bántja lelkiismerete, mert halálos bűnt követett el, amikor fiát ilyen módon visszatartotta a papi hivatástól. Természetesen kötelessége a szülőnek gyermekét figyelmeztetnie a papi élet nehézségeire, de ilyen módon – visszaélve jó szívével – nem szabad visszatartani. Nem is volt okos lépés. A szülőnek egyedül a pap fiú marad meg. Igaz, hogy Istennek adják, de az a pap gyerek – nem lévén felesége, gyermekei – úgy gondoskodik öreg édesapjáról, édesanyjáról, mint senki más. Nincs boldogabb ember, mint akinek pap a fia!
Mennyire kár volt akkor félteni őt a sok mellőzéstől. Mennyire megváltozott a világ. Újból szükség van ránk. Az lenne a jó, ha tízszer annyian lennénk. Hogy örülne most pap fiának, amikor látná, hogy az iskolákban, kórházban, börtönben, mennyire igénylik szolgálatát. De hát ennek már vége… Igazán vége? Hátha újból elindul gyermeke a szeminárium felé?! Hátha még minden rendbejön?! Tessék érte sokat imádkozni, nemcsak bánkódni. Jó lenne megbeszélni fiával, mennyire sajnálja, hogy akkor eltérítették szándékától, s szeretnék, ha magára találna. Késői hivatás sok van a szemináriumban. Bízom benne, hogy ez lesz a megoldás, nyugalom és öröm.
Ha pedig olyan édesanyával beszél, aki megrémül, mikor fia papi hivatása kezd bontakozni, mondja csak el neki saját élete történetét, hogy okuljon belőle. Figyelmeztető szavaival nagyon jót fog tenni.
Bűnét az irgalmas Isten megbocsátja. Talán minden jóra fordul, s idővel egy boldog pap boldog édesanyja lesz.
*
Én Uram és Istenem! Mekkora szerencse és mekkora kegyelem, hogy egyik gyermekemet áldozópapoddá választottad ki. Ki vagyok én és mi az én házam, hogy neked és Szentegyházadnak egy papot ajándékozhatok, egy pap édesanyja lehetek. Ezért a nagy kegyelemért szívem mélyéből hálámat fejezem ki neked. Tudom, hogy a hivatás tőled indul ki. Én csak alázatos buzgósággal könyörgök: Ó, Uram, tartsd meg és tökéletesítsd fiamban te magad azt, amit kegyelmed benne kezdett. Amen.
(Édesanya imádsága papságra készülő fiáért)
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
