40 éve nem gyóntam. Amikor mégis elszántam magam, a pap nem gyóntatott meg, hanem arra utasított, hogy előbb vegyek részt néhány, gyónásra előkészítő beszélgetésen, csak ezután járuljak a szentségekhez. Nemhogy örült volna annak, hogy megtért egy lélek, még terheket rakott rám. Igaz, azt mondtam, hogy 40 éven keresztül nem éltem bűnös életet.
40 év szörnyű hosszú idő! Bizonyosan elfelejtette, hogy mi a menetrendje a szentgyónásnak. Meg kell vizsgálni a lelkiismeretet, azaz őszintén szembesülni önmagunkkal: bűneinket meg kell bánni, amit lehet, jóvá kell tenni, el kell határozni, hogy minden erőnkkel a jó útra térünk. Csak ezután megyünk a lelkiatyához, akinek mindent őszintén el kell mondani, legrejtettebb bűneinket is, a súlyosokat szám szerint, súlyosbító körülményekkel együtt. Amikor pedig mindezek után megkaptuk a feloldozást, el kell végezni az elégtételt, amit a pap kiszabott. Ön pedig csak bevágódott a gyóntatószékbe és kijelentette azt a képtelenséget, hogy nincs bűne!
Felsorolom önnek a Katolikus Egyház Katekizmusa nyomán, hogy milyen nevei vannak ennek a szentségnek, már ebből sokat megérez: megtérés szentsége, bűnbánattartás, gyónás, bűnbocsánat, kiengesztelődés szentsége.
A szentgyónás hatásán is érdemes elgondolkozni: Jézus ekkor nemcsak tetteink fölött huny szemet, hanem a szívünket változtatja meg: felgerjeszti bennünk a szeretetet, és ennek erejével már mindent megteszünk, hogy akarata szerint éljünk. Teljes lelki feltámadás ez, Isten legnagyobb csodája, a bámulatos szeretet jele!
Talán még többet megért mindebből, ha elolvassa a feloldozás szövegét: „Isten, a mi irgalmas Atyánk, aki szent Fiának kereszthalála és feltámadása által kiengesztelte önmagával a világot, és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által bocsásson meg neked, és adja meg a békét. És én feloldozlak téged bűneidtől az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében”. Erre kellene önnek ráfelelni: Amen, tehát örülök neki, jól van, hála Istennek. Mondja is a pap: Magasztaljuk Istent, mert jóságos hozzánk! A megtérő feleli: Mert örökké szeret minket.
Érzi már, milyen halálosan komoly dolog a szentgyónás? Szakértők azt tanácsolják, hogy ha valaki hosszabb időn keresztül elhanyagolta hitéletét, akkor legalább 15–20 perces párbeszéd előzze meg a feloldozást. Ezt kérte öntől az a pap, akire megharagudott.
Azon viszont nem győzök csodálkozni, hogy le meri írni, ennyi éven keresztül nem követett el bűnt. A Szentírásban ezt olvassuk: „Essen el bár hétszer az igaz, mégis felkel” (Péld 24,16). A szentek egész életen át siratták bűneiket, vezekeltek és engeszteltek. Az egyházjog (276. kán. 5.) buzdítja azokat, akik egész életüket Isten szolgálatára szentelték, hogy rendszeresen elmélkedjenek, gyakran vegyék fel a bűnbánat szentségét. Az is törvény, amit ön 40-szer megszegett: Minden Krisztus-hívő köteles súlyos bűneit legalább évente egyszer híven meggyónni (989 kán.). Sajnos a hitét nem gyakorló emberből lassan kialszik a bűntudat, ezzel együtt a bűnből való tisztulás elemien erős, a személyiség mélyét felkavaró vágy. Olyan ez, mint amikor a tükör foncsora elhomályosul, és hiába néz bele az ember, semmit sem lát. Bár nem tudom elhinni, hogy élő szentnek tartja magát, inkább csak azt a szegény papot akarta megtéveszteni vagy megviccelni? Nem a gyóntató papnak ártott, hanem egyedül saját magának.
*
Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.
(Ady Endre)