Kedves Lelkiatya! Nem tudom magam nőként elfogadni, azt szeretném, bárcsak férfi lennék. Szeretem Istent, csak a saját nemem nem, rendszeresen imádkozom és tartom a parancsait, de más vagyok, nem vagyok igazi nő. Nőként csak a veszélyt és a kirekesztést tapasztalom. A férfi erős és bátor, meg tudja magát védeni.
Kedves Levélíró! A nemünket nem magunk választjuk, hanem kapjuk, ahogyan azt is, hogy melyik korban születtünk, mi az anyanyelvünk, kik a szüleink. Ebből az ajándékból és lehetőségből kell a lehető legjobbat előhozni, azt, ami Isten álma rólunk. Ha valaki egy életen át azon keseregne, hogy miért nem a középkorban született, vagy miért nem lehetett afrikai, akkor ezzel a kesergéssel elrontja, eltékozolja az életét. Abból a márványból kell faragnunk az életünk szobrát, amit kaptunk.
Nőnek lenni nagy méltóság, nagy áldás. A kereszténység nem egy férfi szentet tart a legnagyobbra, hanem egy Asszonyt, a Szűzanyát. Ő nagyobb, mint Szent Péter, mint a pápák és püspökök, nagyobb mint a hadvezérek és tudósok. A nő édesanya lehet, a család szívévé válhat, csodálatos érzékenységgel és intuícióval bír, jó kommunikációs képességgel, egy olyan női zsenialitással, ami a férfiból hiányzik. A nők igen gyakran nagyobb bátorságot és hősiességet tanúsítanak, mint a férfiak. Krisztus keresztje mellett asszonyok álltak (az egy János apostol kivételével). A bátor férfiak mind elfutottak. A feltámadás első tanúi is asszonyok voltak. A Biblia néhány esetben magát Istent is édesanyához hasonlítja, és beszél az Ő anyai jóságáról.
Próbálja felismerni a nőiségében rejlő értékeket, lehetőségeket. Fogadja el, hogy nőnek született, és Istennek egy ilyen, női életpályáról szóló álma van Önnel kapcsolatban. Olvasson a Biblia nagy nőalakjairól (Eszter királynéról, Juditról, Rutról, Jáelről, Debóráról…), a női szentjeinkről (Szent Erzsébetről, Szent Margitról, Szent Johannáról, Kalkuttai Teréz anyáról, Sienai Szent Katalinról, Edith Steinről, Salkaházi Sáráról). Olvasson a történelem híres női hőseiről (Madame Curie-ről, Indira Gandhiról, Zrínyi Ilonáról, Brunszvik Terézről, Florence Nightingale-ről, Helen Kellerről, Eleanor Rooseveltről, Anna Frankról, Malala Yousafzairól)! Olvassa el Paula Hoesl: Nőnek születtünk c. könyvét! Fedezze fel a nőiség kincseit!