Kezdőlap Egyéb Az irgalmas szeretet szentje – Kazimierzi Szent Szaniszló (1433–1489)

Az irgalmas szeretet szentje – Kazimierzi Szent Szaniszló (1433–1489)

A Nagy Kázmér lengyel király nevét viselő Kazimierz ma Krakkó egyik történelmi városrésze. A középkorban önálló város volt. Krisztus Testéről nevezett plébániatemploma a XIV–XV. század fordulóján épült. A templom, titulusához híven az első időktől az Eucharisztia kultuszának élő központja. Az egyházközség papi szolgálatát ugyancsak a kezdetektől a Lateráni Szabályozott Kanonokok Kongregációja látja el. Ebben a közegben született és nevelkedett, itt folytatta később maga is áldásos papi és szerzetesi tevékenységét Kazimierzi Szaniszló, akit 2010 óta hivatalosan is szentjei között tisztel az Egyház.

Szaniszló, eredeti nevén Stanisław Sołtys 1433. szeptember 27-én látta meg a napvilágot jámbor keresztény szülők gyermekeként. Apja tehetős takácsmester volt, aki a városi ügyek intézésében és az egyházközség életében is aktívan részt vett. Feleségével együtt tagjai voltak a templomukban működő Krisztus Teste Társulatnak. Egyszülött gyermeküket, Szaniszlót is a keresztény hit és a jámborság szellemében nevelték.

A kis Kazimierzi Szaniszló a Krisztus Teste templom mellett működő plébániai iskolában kezdte meg tanulmányait. Korán kitűnt kiváló intellektuális adottságával és bölcsességével. Tizenhét éves korában felvételt nyert a Krakkói Akadémiára, amely abban az időben virágkorát élte. Nemcsak a tudományok terén haladt előre, de a lelki életben is. Rendszeresen imádkozott és gyakorolta az önmegtagadások különböző formáit. Nagy hatással volt rá a kor népszerű lelkiségi irányzata, a devotio moderna, amely az Egyház belső, lelki és erkölcsi megújulását tűzte ki céljául. 23 éves korában filozófiából, majd egy évvel később teológiából is doktori címet szerzett.

A doktorátus megszerzése után a jómódú, fiatal és tehetséges tudós előtt számos lehetőség nyílt meg. Ő azonban nem vágyott a földi karrierre. Belépett a Lateráni Kanonokok rendjébe, ahol fő feladata a prédikálás és a gyóntatás lett. Szívhez szóló beszédei mélyen megérintették az embereket. Hallgatóit nemcsak szavaival és tanításával vonzotta Istenhez, de példás életével, az emberek, különösen a szegények és rászorulók iránti irgalmas szeretetével is. Sokakat sikerült így hitükben megerősítenie, vagy a megtérés útjára vezetnie. Gyóntatóként is fáradhatatlanul szolgálta Istent és az embereket.

Szaniszló atya az alázat szellemében maga is gyakran gyónt. Magas szintű képzettsége és adottságai nem tették elbizakodottá. Rendi közösségén belül filozófiát tanított, volt novíciusmester és alperjel is. Minden feladatát nagy szeretettel végezte és nem vetette meg az alantasabb szolgálatokat sem. Nagy műveket nem lehet véghez vinni anélkül, hogy a legegyszerűbb hétköznapi cselekedeteket is hűségesen és kitartóan végezzük – vallotta. A kolostorban együtt mosogatott a novíciusokkal, mosott, takarított, fogadta a vendégeket. Cselekedeteit igyekezett imával átszőni és Istennek ajánlani. Esténként a folyosókat járva megáldotta elalvás előtt a fiatal jelölteket, vigasztalta a szomorkodókat és a betegeket, és buzdította őket, hogy a szenvedéseket fogadják Isten kegyelmeként.

A tevékeny felebaráti szeretet hírnöke mégis mindenekelőtt az imádság embere volt. Rendszeresen böjtölt, keveset aludt, az éjszakák nagy részét virrasztva imával töltötte. Gyakran elmélkedett az Üdvözítő kínszenvedéséről. Különös tisztelettel övezte a Boldogságos Szűz Máriát, valamint védőszentjét, Szent Szaniszló krakkói vértanú püspököt, akinek sírjához gyakran elzarándokolt. Lelki életének középpontjában azonban az Eucharisztia állt. A szent áldozat bemutatása volt számára a nap legfontosabb pillanata, mindig nagy gonddal, csendben és elmélyedve készült rá. Fontosnak tartotta, hogy mások se legyenek közömbösek a végtelen kegyelmek iránt, amelyekben a szentmise és a szentáldozás által részesülhetnek. Ezért szentbeszédeiben is szüntelenül hangsúlyozta az Eucharisztia, a szentmisén való részvétel valamint a szentáldozás szerepét a lelki fejlődésben és az üdvösség művében. Rendszeresen felkereste otthonaikban a betegeket, hogy a szentgyónás és a szentáldozás kegyelmeiben ők is részesülhessenek.

A fáradhatatlan szolgálat és a szigorú, önmegtagadó élet végül felőrölte Szaniszló atya szervezetét. 1489-ben, a nagyböjti idő után váratlanul megbetegedett. Egy nap imádság közben megjelent neki a Feltámadt Krisztus a Szűzanya kíséretében. A látomásban Krisztus így szólt hozzá: „Jöjj, siess, Szaniszló fiam! Még ma velem leszel örök dicsőségemben!” E szavak hallatára a beteg gyengesége ellenére hangosan dicsőíteni kezdte Istent. Több rendtársa is beszaladt a cellájába. Szaniszló megáldotta őket és imádkozott értük, majd a szentségekkel megerősítve Krisztus kezébe ajánlotta lelkét, és békésen elszenderedett.

Az irgalmas szeretet szentje halála után sem feledkezett meg a rászorulókról. Nem sokkal halála után egy krakkói takács feleségének jelent meg álmában. Az asszony, aki halálos betegségben szenvedett, nem sokkal ezután meggyógyult. A csoda hírére egyre többen kérték Szaniszló közbenjárását, sírja hamarosan zarándokhely lett. Rövid idő alatt több mint 170 imameghallgatást jegyeztek fel.

Folyamatos kultusza ellenére boldoggá avatására több mint ötszáz évet kellett várni. II. János Pál pápa emelte oltárra honfitársát 1993-ban. 2010-ben XVI. Benedek pápa a szentek sorába iktatta.

Koncz Éva

A Kazimierzi Szaniszló szentről szóló írás a Keresztény Élet hetilap május 2-i lapszámában jelent meg.


betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus keresztényüldözés koronavírus kultúra kétségek lelkiatya Magyarország nagyvilág Pál Feri remény segítség szentek szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene áldozás élet életbölcsességek