Kezdőlap A lelkiatya válaszol Ezek a mai fiatalok

Ezek a mai fiatalok

Mit szól atya a mai fiatalokhoz? Én csak botránkozom rajtuk, és kétségbeesem, amikor a jövőre gondolok! Ezek oly könnyelműek, oly hitetlenek, nem tudnak semmit abból, hogyan illik viselkedni. Mintha csak arra születtek volna, hogy bosszantsanak mindenkit, főként az öregeket! Tessék őket jól megdorgálni, ne felejtsék el!

Első, egyáltalán nem lényegtelen válaszom, hogy fiatalok pedig nincsenek! Van X és Y, külön-külön egyes személyek léteznek, de egy kalap alá venni az egészet nem lehet, és nem szabad. Jegyezze meg jól mindenkivel kapcsolatban, hogy minden általánosítás hazugság és jogtalanság. Ugyanígy szoktak beszélni a papokról, a nőkről, a férfiakról, azután sorolhatnám a legkülönfélébb foglalkozásokat. Mind ostoba beszéd. Az embert, a fiatalt is külön-külön lehet megítélni, ha egyáltalán a teljes igazságot képes róla megtudni, nem pedig mendemondákat és homályos meséket. Az ítélet az Istené, nem a miénk. Elég bajunk van mindegyikünknek saját magunkkal, ha igazán a tükörbe nézünk.

Ami az egyéni tapasztalatomat illeti, ezen a nyárom olyan szerencse ért, hogy két ifjúsági táborban beszélhettem. Százával hallgattak a fiatalok, fiúk és lányok, a legteljesebb odaadással vettek részt a szentmisén, imádkoztak és énekeltek. Egy énekkarral majdnem két hétig kint voltam Olaszországban, mint lelkivezetőjük. Közöttük is voltak számosan fiatalok, meghatott a magatartásuk. Külföldön is úgy tapasztaltam, hogy pontosan ők nagyon vallásosak.

Természetesen én is látom, hogy van közöttük egy réteg, amely nagyon hitetlen, és olyan is, aki züllésnek adta a fejét. Ha úgy látszik, hogy ők sokan vannak, annak az az oka, hogy a rosszak randalíroznak, felverik a port maguk körül. Közülük egy is tíz emberre való kellemetlenséget, bajt okoz, mindenütt jelen van. A jók csendesek, senkit sem zavarnak, alig hallani őket, mintha nem is léteznének.

Én személy szerint azon csodálkozom, hogy csak ennyi züllött fiatal van, és csak ennyi gonoszságot művelnek, amilyen nevelést kapnak a családokban, tisztelet a kivételnek! Szegény fiatal minden erejével utánozna valakit, aki példakép számára, egy szignifikáns személy. Ez lenne az édesapa és elsősorban az édesanya. Hányat látni együtt imádkozni, szentmisére menni? Hányan mennek együtt gyónni, áldozni? De a káromkodásra, ivásra, veszekedésre megkapják a példát!

Ha hozzáveszem azt a sok kísértést, amit a különböző médiumok jelentenek: tv, rádió, újságok, magazinok. Ezek ontják magukból a piszkot, elárasztják szegény, rosszra hajlamos, fiatal lelkét. Ennek a kísértésáradatnak ellenállni talán egy szent ereje sem elég.

Különösen sajnálom azokat, akik a viharzónában vergődnek. Még a kamaszkorból sem került ki, a fiatalokhoz is alig tartozik, még a gyerekkor üdesége is rajta van egy kicsit. Szegény tökéletesen tájékozatlan a nagy élet porondján, de rálökik és rárontanak, minden „édességet” felajánlva neki. Nincs semmi tapasztalata, semmi lelkiereje. Talán tönkre is megy testileg-lelkileg. Ezért a fiúkért, lányokért valaki felelős! Nyomorult áldozatok.

Évekkel ezelőtt a debreceni klinikán egy fiatal fiút nevelgettem a jóra. Minden szavamat megfogadta. „Atyám – mondta –, eddig engem soha, senki sem figyelmeztetett!” Napról napra jobb lett. Assisiben nem találtunk rá az autóbusszal a sztrádára, mely Róma felé visz. Egy motoros fiú segített rajtunk: addig nem hagyott el bennünket, míg az útra nem tértünk.

Ezek a fiatalok!

*

Amikor az első vér kicsordult, akkor valahogy a nép eggyé lett. Nem számított, hogy ki kicsoda. Ez egy gyönyörűséges, addig nem tapasztalt és nem érzett, felemelő testvériségérzés volt.

(Egy 19 éves fiatal írta 1956-ban)