„Hiszen ő maga ígérte: ’Nem távozom el tőled s nem hagylak magadra.’ Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem?” (Zsid 13,5b-6)
Szeretném, ha az élet olyan biztos lenne, mint a matematika. Kettő meg kettő mindig négy. Négy ma, négy holnap, és négy a következő évek bármelyik holnapján.
Egy matematikai egyenletnek nincsenek szakításai és idegösszeomlásai. Nem támadja meg a rák. Nem helyezik át a legjobb barátnőjét több száz kilométerre, az ország túlsó felére. Nem bonyolódik viszonyokba, nincsenek rendetlen érzelmei. Előre kiszámítható. Ezért könnyű bízni benne.
Az élet viszont nem szokott kijönni, mint egy matekpélda eredménye. Az emberek se szoktak. És amikor zsigerig fáj valami, valljuk be, Isten sem „jön ki”. Így aztán csak szorítjuk-szorítjuk a bizalmat, nehogy elhagyjon, s észre sem vesszük, hogy a hit helyett a félelmeinkhez kötöttük hozzá.
A teljes cikket az Eszmélkedések oldalán olvashatják el.