A szeretet

Teréz anya elment egy nyolcgyermekes hindu családhoz. „Hallottam, hogy éheznek – írja később –, fogtam hát egy kis rizst, és azonnal odamentem. Láttam a gyermekeket – a szemük csak úgy fénylett az éhségtől.

Az asszony elvette a rizst, kétfelé osztotta, és kiment. Amikor visszajött, megkérdeztem, hová ment és mit csinált? Nagyon egyszerű feleletet adott: a rizs felét odaadtam a szomszéd családnak, mert ők is éhesek. A legjobban az hatott rám, hogy tudott róla. Hát itt kezdődik a szeretet.”

Hála Istennek, a legtöbb közösségben, hivatalban, munkahelyen, ahol tehát emberek élnek együtt, mindenütt akad egy-egy „jóbolond”, akit mindenre meg lehet kérni, aki készséggel kiszolgál mindenkit. Ha mást nem, kinyitja az ajtót, felsegíti a kabátot boldog-boldogtalannak.
Akárhogy forgatjuk is, a „jóbolondok” igazán „jóbolondok”. De mit csinálnánk „jóbolond” családapák nélkül? És főként mit csinálnánk „jóbolond” Isten nélkül?

Amikor a híres futballista, Pelé befejezte dicsőséges pályafutását, a brazil és az amerikai csapat még egy barátságos mérkőzést játszott New Jersey államban. 77 000 néző volt a stadionban, 30 nemzet hallgatta rádión a közvetítést. Búcsúztatása után Pelé vette át a szót, s ezeket az egyszerű szavakat mondotta: „Hölgyeim és uraim, boldog vagyok, hogy velem vannak életemnek ebben a legboldogabb pillanatában. Megragadom az alkalmat, hogy egy dolgot kérjek önöktől: több figyelmet a fiataloknak. A legfontosabbnak tartom a szeretetet. Ezt adhatjuk mi nekik és ők nekünk. Újból mondom: a szeretetet!”

Kép: Pixabay