Ha templomba megyek, majd’ meghasad a szívem: én nem áldozhatok. Első férjem azzal rémített, hogy öngyilkos lesz, ha nem vehet feleségül. Mit tehettem volna, hozzámentem. Szinte kezdettől fogva pokol volt az életem. Nem bírtam tovább, elváltam és újraházasodtam. Mostani férjemmel nagyon jól megvagyunk, csak hát nagyon hiányzik a szentgyónás és a szentáldozás… Addig szenvednem kell, amíg az első férjem meghal?
Biztos, hogy pokol lehetett ilyen férfival élni. Nem szórakozásból vált el tőle, hiszen maga a válóper sem lehet egy kitűnő szórakozás. Nehéz helyzetben az Egyház is megengedi a házastársak fizikai különválását, de azzal a feltétellel, hogy Isten előtt továbbra is férj és feleség maradnak. Aki elvált, de azután vállalja a magányt, a gyerekek nevelését, annak keserves életét vigasztalja a szentgyónás, szentáldozás, a lélek nyugalma.
De ha az elvált felek polgárilag újraházasodtak, nem gyónhatnak és nem áldozhatnak, míg ez a helyzet fennáll, hiszen Isten előtt nem törvényes házastársak, így nincs joguk a házaséletre.
Kétfajta helyzet lehetséges. Van család, amely nem gyakorolja a vallását. Ők akkor sem gyóntak, áldoztak, amikor lehetett. Van, hála Istennek, nagyon sok házaspár, aki olyan, mint ön: meghasad a szíve a szentáldozásért. Mit tegyen? Nem szabad oly könnyen belenyugodni, hanem fel kell keresni valamelyik papot: hátha lehet rendezni második házasságát. Ez azt jelenti, hogy az egyházi bíróság, miután megvizsgálta a helyzetet, kimondhatja a „házasság semmisségét”, vagyis azt, hogy soha nem létezett.
Ebben az esetben a szerződő felek szabadon házasságot köthetnek. Például önnél érvénytelennek mondanák ki első házasságát az Egyházi Törvénykönyv 1103. kánonja alapján: „Érvénytelen az a házasság, amelyet olyan félelem hatására kötöttek meg, amelytől, hogy az illető szabaduljon, kénytelen a házasságot választani.” De sok ok lehet: színlelés, lelki betegségek, megtévesztés stb. Milyen boldogság ilyenkor – miután a plébános úr vagy megbízottja két tanú jelenlétében kiveszi a házassági beleegyezést – újból gyónni, áldozni. Micsoda öröm azt tudni, hogy a Jóisten különös kegyelme, segítsége kíséri házaséletük, élet- és szeretetközösségük minden percét.
Tudom, előfordul, hogy a másik fél nem szívesen tesz semmit az egyházi házasság érdekében. Ilyenkor is van megoldás, az úgynevezett „gyökeres orvoslás”. Az egyházmegyei hatósághoz felterjeszt a plébános úr egy iratot, ennek nyomán az Egyház érvényesíti az életközösségüket.
Ha így nem boldogulnak, akkor is van egy járható út: a szentségekhez járulhatnak, akik elkötelezik magukat, hogy teljes önmegtartóztatásban, tehát testvérként fognak élni. Tudom, ez nem könnyű áldozat, de mindennél többet ér az Úr Jézus, másrészt jöhet betegség, idős kor, vagy bármilyen körülmény, amikor ez nem okoz különösebb gondot. Csak ilyenkor titokban kell gyónni, áldozni, hogy mások ezen meg ne botránkozzanak.
Azt is meg kell említeni, hogy nagy betegségben, életveszélyben azonnal hívni kell a papot. A lélek üdvössége mindennél fontosabb. Ha pedig nincs megoldás, az elvált házastársak se tekintsék magukat az Egyháztól elkülönültnek, kitaszítottnak (Katekizmus 1651). Szentmise, imádság, a szeretet cselekedetei, gyereknevelés, bűnbánat: mindmegannyi erős kapocs az Egyházhoz, mely imádkozik értük, megerősíti őket, s mint irgalmas anyjuk, támogatja őket a hitben és a reményben. Nem szabad elkeseredni.