Mondja, miért utálják annyira a fiatal papok az öregasszonyokat, akik pedig a legbuzgóbb hívek? Ők adják össze az adományokat. A mi papunk is kerüli az öregeket. Ne mondja: sok a dolga, mert a fiatalokkal nagyon szívesen időz. Azt hiszem, meg is fejtettem a talányt: csak az öregasszonyok mennek gyónni, tehát őket csak a bűneikről ismeri. Ha szóba állna velünk, kiderülne néha egy kis jó is rólunk. Hallottam, hogy a fiataloknak így beszélt az öregasszonyokról: a szentfazekak. Miért? Jobb az, aki csak néha megy el a templomba, a férfiakról nem is szólva: tőlük felkopna az álla a plébános úrnak.
Teljesen az ellenkezőjét hallottam és láttam az igazi, jó, tapasztalt plébánosoknál. Nekem azt mondták, hogy különösen falun a legnagyobb hatalom a nagymama, az idős asszony. Ha egy pap lelkipásztori eredményt akar elérni, akkor rájuk kell támaszkodnia. Ők a tekintély a családban, ők vezetik a fiatalok, unokák vallási életét. Különösen áll ez a mai világban, amikor a legtöbb fiatal szülő vallásilag képzetlen, hittant alig tanult. Túlhajszoltak, alig marad idejük gyermekeik nevelésére. A mai világban a nagymamák közkatonákból előléptek tisztekké, annyira nélkülözhetetlenek minden vonatkozásban.
Ami a gyóntatószéket illeti, onnan pontosan azt tudja meg a pap, hogy sokat imádkoznak, böjtölnek, szenvednek, amit felajánlanak a családért, a papok munkájáért. Hatalmas kegyelmi háttér ez, ami nélkül a mi beszédünk, tevékenységünk semmi sikert nem hozna.
De azt azért tessék megérteni, hogy szomorú látvány, ha tele van a templom csupa öregasszonnyal, fekete fejkendővel. Nem látni fiatalt, s nem azért szomorú ez, mintha nem szeretnénk az idős néniket, hanem mert tragédia, ha a fiatalok eltűnnek a templomból. Ez ugyanolyan nagy baj, mint amikor csupa öreg papot lát az oltárnál. Mi lesz velünk, hiszen rövidesen kihalnak?!
Ezért érthető, ha a pap örül, amikor nagyleányt, nagyfiút, fiatal szülőket (is) lát a templomban. Sajnos sok helyen ez ritkaság. Jól tudjuk, mennyi kísértésnek vannak kitéve, hogyan nevelték őket, mennyi más helyre mehetnének ezek a fiatalok, és mégis itt vannak, méghozzá örömmel jöttek. Ezért a megkülönböztető örömért ne tessék ránk haragudni!
Inkább lenne egy icipici kérésem az idősebbekhez: ne utálják ki a fiatalokat a templomból, mintha ott nekik nem volna helyük! Nem szabad minden mozdulatukban, ruhadarabjukban hibát találni, minden viselt dolgukat felróni. Én tudom, sok fiatal azért maradozik el a szentmiséről, mert fél a kritikától.
Tessenek inkább a plébános úrral együtt örülni nekik, és beédesgetni őket az Isten házába. Szemükkel meg kell simogatni őket, nagyon fognak örülni.
Ne csak a templombajárásban, az adakozásban, a napi szentáldozásban, az előimádkozásban tessenek élen járni, hanem a szeretetben és a megértésben, a jó szóban is: hadd érezze magát jól az a fiatal a sok idős néni között.
Ha összefognak a plébános úrral, és egy szívvel szeretik a fiatalokat, apostolkodnak körükben, talán még megérjük, hogy a templomban a sok fekete kendő között boldogan világítanak a világos színek, az énekbe belecsilingelnek a fiatal hangok.
*
A fiatal családokat, akik több gyermeket vállalnak, nemhogy tisztelik, inkább előítélettel néznek rájuk; felelőtlennek tartják őket, bigott vallásosoknak, csodabogaraknak, akiknek kötelességük szegénynek lenni. Pedig a fiatalok mind gyermekbarátok. A házasságkötéskor tervezett gyermekszám elég lenne legalább a népesség reprodukciójához, de azután… lassan lehúzhatjuk a rolót.
(Benkő Ágota és Szabó Kálmán)
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
