Nem lehetek anyám áldozata

Ezt a kérdést alaposan körül kell járni, hiszen sokakat érint. Egy kicsit úgy jártunk a szociális otthonokkal, mint a gyerekvárosokkal. Azt hittük, hogy elég az embernek, ha van ágya, ennivalója, orvossága, tiszta ruhája. Kiderült, hogy különösen az öregnek, kell a megszokott környezet, kedves holmijai, családja, kedves szó, törődés, egyszóval, kell az otthon, saját otthona. Ezért sírdogál a mama. Az otthonukból kiszakított idősek ezért válnak kedélybeteggé, és bizony sokan idő előtt meghalnak bánatukban.

Még nagyobb a baj, ha nem látogatják, nem kedveskednek neki, teljesen elhagyatva érzi magát. Minden anyagi jót megkaphat, de hiába, ha övéinek és környezetének szeretete hiányzik.

Természetesen nagyon fontos, hogy szép és tágas legyen az otthon, tapintatosan, kedvesen bánjanak a nővérek az öregekkel, de a családi környezetet lehetetlen pótolni. Mindezek ellenére szükség van szociális otthonokra, hiszen számos esetben előfordul, hogy odahaza nem tudnak gondoskodni idős hozzátartozójukról, végképp nincs, aki ápolja.

Hogy erkölcsileg helyes-e, jogos-e édesanyját szociális otthonba betenni, ezek után saját magának kell eldöntenie: van-e kellő ok arra, hogy a mamát otthonából kiszakítsa? Leveléből úgy érzem, hogy nincs. Az nem ok, hogy unja a kötöttséget, az ápolást, nem akar áldozat lenni! Gondolja csak meg, pontosan az áldozatra épül az egész élet. Jézus Krisztus a keresztfán halt meg értünk. Édesanyja is áldozat lett annak idején gyermekéért. Azok a nővérek, akik – maga helyett – ápolják az öregeket, feláldozzák fiatalságukat. Ők nem undorodnak mindattól, amivel az öregek gondozása jár. Ha jól átgondoljuk, úgy látszik, csak az az igazi élet, ha teljesen elégő áldozat leszünk a szeretet oltárán. Aki megmenti életét, letevén keresztjét – jelen esetben édesanyját –, már el is veszítette azt. Ezt Jézus mondja, nem én.

Ha csak azért teszi édesanyját szociális otthonba, hogy könnyebb legyen az élete, lelkiismerete mindig mardosni fogja, végül nem bírja a belső nyugtalanságot, vádat, és hazaviszi. Ha viszont kényszerhelyzetben van, és nincs más megoldás, akkor nyugodtan vigye be a mamát az otthonba. Minden bizonnyal ő is megérti, hogy mást nem tehetett. De nagyon sokszor látogassa, minél több időt töltsön vele, és halmozza el szeretetének minden jelével.

*

Hát az öreg, aki hordoz
Harminchárom nyavalyát
S kétszer annyi gyengeséget,
Honnan vegye mosolyát?
Honnan erőt elviselni,
Kinevetni önmagát,
Megmaradni emberszinten
Éjek éjszakáin át!
Nincs itt más, mint bölcsnek lenni,
Ha csak egy hüvelyknyinek,
Semmi más, csak szentnek lenni,
Ha csak egy babszemnyinek.
Uram, egy babszemnyi lélek
Küldi hozzád sóhaját:
Csorgasd cserepes ajkára
Öregeid humorát.

(Sík Sándor)