Kedves Lelkiatya! Az a gondom, hogy elveszítettem az Istennel való szeretetteljes kapcsolatomat. Felnőttkori megtérő vagyok, és vagy másfél évtizedig közeli kapcsolatom volt Istennel, a vele való találkozás, beszélgetés volt a legfontosabb a számomra. De most már szinte teljesen elveszítettem a hitemet. A plébániánkon szolgáló atyához jártam gyónni, lelki beszélgetésekre, és – magam sem tudom, hogyan jutott el az egész idáig – de a dolog részéről a személyem elutasításával végződött. Mivel én ezt a kapcsolatot olyan szinten komolyan vettem, hogy a pap személyében a gyónáskor, lelkivezetéskor Jézus szól hozzám, ezt az elutasítást úgy éltem meg, hogy Isten utasított el. Ő nem ilyennek akar engem, amilyen vagyok. Így visszahúzódtam a vele való kapcsolattól. Továbbra is imádkozom (rózsafüzért, zsolozsmát), mindennap szentmisére járok, szentáldozásra, szolgálok a plébániaközösségben, mint eddig, mert a hit nem érzelmi állapot kérdése, hanem akarati döntés. De belül nagyon fáj ez az egész, úgy érzem, képmutatás és szentségtörő, amit teszek. Másfél-két havonta eljárok gyónni (más városba, mindig máshoz), de csak gyors, minél homályosabb felsorolásra szorítkozom, nem akarok többet magamról elmondani semmit semmilyen papnak. Nem akarok Istennel sem beszélni, hiszen ő volt az, aki elküldött engem, és én nem akarom ráerőltetni magam. Nem vonom kétségbe a szeretetét, gondoskodását, de messze van tőlem, nem érzek semmit belőle. Sehogy sem tudok ebből a helyzetből kikerülni, és már másfél éve tart, és nagyon nehezen viselem. Ha egy-egy gyónásban megemlítem, a papok vagy azt mondják, hogy ez semmiség, vagy azt, hogy ez az ún. „sötét éjszaka”. De nem hiszem, hogy az lenne, mert az csak szentekkel történik, és közelebb viszi őket Istenhez, én viszont egyre távolabb kerülök tőle, ami megnyilvánul a másokkal való kapcsolataimban is, hogy egyre szeretetlenebbül és türelmetlenebbül viselkedem. A legrosszabb, hogy a gyermekeimet sem tudom már a hitre tanítani, mert bennem is már alig van hit. Például a közös családi imákat is abbahagytuk ez miatt. Kérem Istentől, hogy segítsen ki ebből, de továbbra is csak hallgat… én meg nem akarok az akarata ellen cselekedni. Azt szeretném, ha az lenne, amit ő akar, ahogy neki jó.
Kedves Levélíró! Gyönyörű, amit leír a hitéletéről (felnőtt megtérés, napi szentmise, zsolozsma, rózsafüzér)! Nagy kincs, hogy ilyen nagy erővel és szívvel keresi Istent, és még az utóbbi nehéz időkben is kitart mindebben.
Emberekben néha csalódunk. Az emberi ítélet, az emberi szeretet és jóság törékeny és esendő. Próbálja valamiképpen megérteni azt az atyát, aki elutasította Önt! Próbálja megérteni, mi lehetett az oka ennek az ő szívében, még akkor is, ha ez az ok teljesen téves, igyekezzen megérteni az atya döntésének okait, mentőkörülményeit, hátterét! Kezdjen el az atyáért imádkozni! Akár kérheti azt is az imában, hogy az atya belássa ezt a tévedését, megbánja, amit tett, és visszataláljon a helyes útra!
Gondoljon arra is, hogy magának Krisztusnak hányszor kellett emberekben csalódnia. A főpapok, az akkori vallási vezetők ítélték Őt halálra. A saját tanítványai cserben hagyták, Júdás elárulta, Péter megtagadta. Jézusban mégsem volt semmi keserűség, semmi harag. Próbálja utánozni az Ő lelkületét, az Ő belső békéjét!
A lelki vezető nem mindig egy életre szól. Van, amikor csak egy útszakaszon tud elkísérni minket, és utána más vezető után kell néznünk. Van, hogy ő sem ismeri azokat a mélységeket, ahová mi már eljutottunk a lelki életben, és ezért nem is tud benne tanácsot adni. Legyen hálás az atyának azért, hogy eddig vezette, és próbálja elfogadni, hogy ez a szál most valami miatt eltörött, elszakadt. Emberek elhagyhatnak, Isten nem hagy el minket soha!
Nagy szeretettel imádkozom Önért! Úgy gondolom, hogy a Sátánnak nagyon nem tetszik az Ön mély hite, és ezért megpróbált valamilyen rést találni, ahol támadhat.
Ne adja fel a gyermekeivel együtt való közös imát. Egy családban az egyik leggyönyörűbb dolog, ha tudnak együtt imádkozni, ha kinyitják a családi otthon tetejét az Ég felé. Lehet, hogy a gyermekei hitén keresztül is fog segítséget kapni.