Tizenhat éves vagyok, négyen vagyunk testvérek. Az apukám több mint hét éve nem dolgozik, és csak iszik. Már ötször volt börtönben és kétszer alkoholelvonón. Az anyám is szeret inni, ha berúgnak apuval, mindig verekednek. Amikor kikerültem az iskolából, otthon kellett maradni. Mindennap mostam, főztem, elláttam a jószágokat. Gyakran megvertek, az anyám egy vastag fával kettéhasította a fejemet, apu meg a kutaccsal ütött, anyu késsel szurkált. Kórházba kerültem gyomorvérzéssel, ebből aztán gyomorfekélyem lett. Hat hónapja külön élek, van egy élettársam. Jól kijövünk, de rákényszerültem a lopásra. Nem tudom, mit tegyek. Már többször is megpróbáltam az öngyilkosságot.
Rendkívül nehéz helyzetéből természetes, hogy próbál kitörni. Az a baj, hogy mindkét kísérlet rossz. Az öngyilkosság bűn, és nem megoldás. Annyi jó és szép vár egy ilyen fiatal teremtésre! Az oktalan halál jóvátehetetlenül elvág mindent. Szabadulás együtt élni 16 évesen valakivel? Lehet, hogy most örömet hoz, de idővel rettenetes árat kell fizetni érte: jön a kicsi; csalódnak egymásban; anyagi gondok. Lám, már lopásba keveredett. Nincs ezen Isten áldása, hiszen bűn! Mit tegyen? Meg kellene próbálni szüleivel egy másfajta kapcsolatot kialakítani. Egy doromboló macskát is úgy fel lehet bosszantani, hogy fúj és karmol, de az oroszlánt is meg lehet szelídíteni. Tehát alkoholista szülein is lehetne változtatni. Szálljon egy kicsit magába, hátha nem is teljesen „angyal”. Ha végképp kibírhatatlan a helyzete, akkor gyermekotthonba kellene mennie. Kár, hogy az Egyháznak még nincs ilyen intézménye. Az önkormányzatnál jelentkezzék, kérje őket, hogy segítsenek!