Kezdőlap Kiemelt Ne csináljunk mitológiát a feltámadás hitéből!

Ne csináljunk mitológiát a feltámadás hitéből!

Újra látható Jézus Krisztus sírja

Francois Varillon, 1978-ban elhunyt francia jezsuita atya így tanított a feltámadásról: „Nagyon vigyázzunk! Ne csináljunk mitológiát a feltámadás hitéből. A feltámadás nem egy holttest újjáéledése, hanem átmenet a szabadságba, a szeretet szabadságába, s ez az átmenet a szabadságba gyökeres átalakulással jár.”

A hit egyfajta gyökeres átalakulásra való képesség befogadása. Hinni annyi, mint befogadni a feltámadt Krisztust. Arról le kell mondanunk, hogy elképzeljük ezt az átalakulást, amelyet a feltámadt Krisztus visz végbe bennem. Egyesülnöm kell a feltámadt Krisztussal. Végül is nem lehet másképpen megismerni valakit, csak ha egyesülünk, mintegy nászra lépünk vele. Ez egészen más, mint elképzelni őt.

Szent Pál ezt írja:

„ha Krisztus nem támadt föl, a mi hitünk hiábavaló…”

Üres, nincs benne semmi. Tehát a feltámadás mindennek az alapja.

Krisztus feltámadása egyidejűleg, elválaszthatatlanul történeti tény és hitbeli esemény. Pontosabban: olyan hitbeli esemény, amely egy történeti tényt hordoz magában. De mi benne a történeti? Az apostolok tanúságtétele. Olyan embereké, akik ünnepélyesen hirdették, hogy látták Jézust, miután előzőleg együtt éltek Jézussal. Az apostolok tehát hirdették, hogy látták azután, hogy a kereszten meghalt.

Értsük meg jól az apostolok tanúságtételét: történeti tanúságtétel az. De ha valaki meg van győződve arról, hogy mind a négy evangélium mese, misztifikáció, akkor nem mondhatja, hogy történeti tanúságtételről van szó. Az egész tudományos szentírás-magyarázat éppen arra törekszik, hogy kimutassa: az apostolok tanúságtételének történeti értéke van.

De jelent valamit, ami nem történeti. És nem is lehet az. Ez a valami maga a feltámadás. A halálból az örök életre való átmenet aktusa. Ez nem lehet történeti valóság.

Senki sem látta Jézust kilépni sírjából, győzelme fényében. Ami a győzelmet illeti, semmi sem alázatosabb a feltámadásnál. A feltámadásnak nincs tanúja. Jézus nem mutatta meg magát a feltámadás állapotában. Azt tanította övéinek, hogy ismerjék fel, mint feltámadottat. Ez más. (Pl. emmauszi tanítványok.)

A látványos kiszállás a sírból a misztériumot a mítosz szintjére szállítaná le.

A feltámadás nem lehet valamiféle csodás tett, amelyet muszáj elismerni. De akkor hol maradna a hit? És milyen volna az Isten, akiben kötelesek volnánk hinni? Ha a feltámadás valami látványos történeti esemény volna, akkor azok, akik nem hisznek benne, elmebajosoknak tarthatók. Istenhez azonban csak hitben, a hit által lehet csatlakozni. Ezért a feltámadás olyan jelek sorozata, amelyek tiszta hitre ösztönöznek.

A feltámadott megjelenései a Bibliában hitre ösztönző jelek. A zsidó vezetők, akik őriztették a sírt, látták, hogy üres, de ez még nem kelti fel bennük a hitet. Lázár sírjánál is az ott lévők egy része azt mondta: „Na, hát ezt halálra kell adni, mert ez képes feltámasztani a halottakat. Ez veszélyt jelent számunkra.” A gazdagról szóló példabeszéd végén ezt olvassuk: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni.” A tanítványok is csak lassan kezdenek hinni. Márk erősen hangsúlyozza az apostolok hitetlenségét.

Lehetetlen tehát történetileg, tapasztalatilag megállapítani a halálból az örök életbe való átlépés aktusát. Ha még vannak gyermekes elképzelések lelkemben, hosszan elgondolkodom rajtuk. A feltámadás nem egy holttest újraélesztése. Jézus nem felélesztett holttest. Teste átalakul, és szellemi testté válik. Felesleges megpróbálni elképzelnünk, milyen ez. Teljes mértékben test és teljes mértékben lélek.

Krisztus meghalt és sírba tették. Ami utána következik: az üres sír. Az üres sír jele annak, hogy ez az egész csak ideiglenes. Hogy mindez egy bűnös világ rendszerének a része. A bűnös világon túl azonban a természet nem diadalmaskodik a szabadságon. Végső soron a szabadság győz. Az üres sír azt jelenti,hogy végül a szellem vagy vagy a szeretet győz a természet felett.

Krisztus feltámadása azt jelzi, hogy vége annak rendszernek, amelyben a halál keveredik az élettel. Márpedig mi e rendszeren belül élünk. Ezért nem láthatjuk a feltámadás aktusát. Ha látnánk a feltámadás aktusát, akkor itt volna a világ vége, a történelem vége.

A testünk nem valami dolog, hanem az „én”. A feltámadás a test és lélek közti kapcsolatoknak a megfordulása. Ez fog történni halálunkkor, amikor – figyelem! – nem válik el a test és lélek.

Amikor Krisztus megjelenik az apostoloknak, „megmutatja magát”. Önmagában ugyanis láthatatlan, mivel már nem e világból való. Istenben van, és Istenben lévén nincs már sem térben, sem időben.

Krisztus alázatosság szerint jelenik meg, máskülönben itt lenne a világ vége. Vége lenne a történelemnek, vége a világnak, ha aszerint jelenne meg, ami. A feltámadt Krisztus odáig megy, hogy még eszik is. Mit jelent az, hogy evett? Hal volt az étel. Nem azt mondta az apostoloknak: „Egyetek szépen, jó étvágyat! De ami engem illet, megértitek, én megdicsőültem.” Nem csak nézte őket, amint eszik a halat. Ő is evett. Mit jelentsen ez? Nem tudom. Benne vagyunk a misztérium kellős közepén. Nem tudjuk elképzelni magunknak ezeket a dolgokat.

Egy dolog biztos. Az, hogy a Feltámadott teste szellemi test.

Az evangéliumokban két sorozat szöveget találunk. Az egyik sorozat szerint kétségtelenül a test jelenik meg. „Eszem, tehát nem vagyok kísértet”; „Nézzetek, érintsetek meg!” – Tamást szólítja fel erre. „A kísérteteknek nincs se csontjuk, se húsuk.” Megérinteni, inni, enni… nem kísértetre vall.

Egy másik sor szöveg pedig azt hangsúlyozza, hogy ez a test szellemi: zárt ajtókon halad át. Jegyezzük meg, hogy nem kellett áthaladnia az ajtókon, mert Krisztus nincs máshol, ahonnan odamenne. Ne mondjuk, hogy Krisztus a zárt ajtókon ment át, mert ez azt jelentené, hogy valahol másutt volt, és a bezárt ajtókon keresztül jött hozzánk. A feltámadt Krisztus nem odaát van, se nem idebent. Ő mindenütt van, kívül a téren.

Romano Guardini gyönyörű mondatban fejezte ki azt a gondolatot, hogy egyedül a kereszténység merészelt egy emberi testet helyezni Isten mélységébe. Érdemes ezen elmélkedni. Az örökkévalóságban van az Atya, a Fiú, a Szentlélek. Igen, de a megtestesült és feltámadt Fiú a Krisztus… Krisztus feltámadt, és ugyan mi a feltámadt Krisztus? Az egész krisztusivá vált emberiség, az egész emberiség. Nincs többé meg nem testesült Ige.

Az egész emberiség mindörökre – az örökkévalóság nem időtartam – Isten szívében van. De mindez csak azért lehetséges, mert Krisztus teste benne van a Szentháromság szívében.

Ezt a jelenlétet semmi sem korlátozza, és ami bennem jelen van, az egy testtel rendelkező Krisztus. Teste szellemi, de teljes mértékben test. És mivel ez a feltámadt test teljes mértékben test, éppen azért képes kommunikálni és cselekedni bennem, és érint meg lényem legmélyén.

Francois Varillon francia jezsuita teológus írását tolmácsolta:

Rosdy Pál

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek