Kezdőlap A lelkiatya válaszol Hogyan lehet elmagyarázni egy ateista embernek a feltámadás titkát?

Hogyan lehet elmagyarázni egy ateista embernek a feltámadás titkát?

föltámadás, feltámadás, Jézus

Tisztelt Lelkiatya! Egy fiatal barátnőm telefonon felhívott, és egy nagyon furcsa kérdést tett fel nekem. Azt kérte, magyarázzam el, hol van Jézus teste, illetve hogyan tudott feljutni Jézus az Atyjához. A kérdést feltevő ismerősöm nem vallásos ember. Én a tanult ismereteim alapján elmondtam, amit tudok erről. Ez azonban nem elégítette ki a kíváncsiságát.

Kedves Levélíró! A Biblia arra tanít, hogy a feltámadott test „szellemi test” (1 Kor 15,44). Ezért tudott Jézus a zárt ajtók mögött levő tanítványoknak megjelenni, ezért volt az, hogy nem a testéről, hanem egy szaváról vagy mozdulatáról ismerték fel.

A feltámadás eseményét a világ teremtésének, kezdetének eseményéhez lehetne hasonlítani. Ahogyan akkor – kb. 13,7 milliárd évvel ezelőtt – a semmiből, Isten teremtő erejének és szépségének kiáradása által elindult az univerzum története, gyönyörű harmóniák és törvényszerűségek szerint áradt szét az anyag, vagyis az energia a világban, valahogyan ehhez hasonlóan, a teremtő Isten ereje volt jelen Jézus feltámadásakor, és alakította át az ő mulandó testét romolhatatlan, szellemi valósággá.

Istennek nincs fizikai helye, mert Ő nem test. Így Jézus a megdicsőülésekor nem egy fizikai helyre távozott, hanem kilépett a tér és az idő dimenziójából, és átlépett Isten öröklétébe.

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút