Nincs mit meggyónnom

Először is köszönje meg a Jóistennek, hogy oly nyugodt, kiegyensúlyozott az élete. Nem zúgolódik özvegysége miatt, sem azért, mert nehezen tud járni. Nagy kegyelem, hogy egy lelkipásztori kisegítő elsőpéntekenként megáldoztatja. Magányában sokat imádkozik. Szeretettel látogatja leánya, unokája, gyakran felkeresik öreg barátnői. Valóban tapasztalatból tudom: léteznek olyan idős emberek, akik teljes szeretetben élnek Istennel, emberrel. Istennek meg kell köszönni ezt a nagy kegyelmet.

Nagyon sokan pontosan azért, mert öregek, magányosak és betegek, bűnt bűnre halmoznak, zúgolódnak Isten ellen, pokollá teszik családjuk életét. Kedves nagymama, köszönje meg az Úr Jézusnak, ha valóban nem esett bele ebbe a lelkiállapotba, és hiába keres, nem talál életében gyónnivalót bűnt.

De mégis ajánlatos és szükséges időnként gyónni. Ennek oka az, hogy a szentgyónásban nemcsak a bűnöktől szabadul meg az ember – halálostól és bocsánatostól is –, hanem a jövőre is kihat a gyóntató paptól, az irgalmas Jézustól kapott feloldozás ereje, melyre mindenkinek, önnek is, nagy szüksége van. Nézzük, mi ez!

Tehát a feloldozás nemcsak múltunkat teszi tisztába. A szentgyónás után, ha olyan vörösek voltunk is, mint a skarlát, tiszták leszünk, akár a frissen hullott hó. Ugyanakkor a feloldozásban részesült hívő lelkierőt kap arra, hogy a jövőben legyen ereje ellenállni a kísértésnek, ne essen bele a bűnbe.

A jól végzett, buzgó szentgyónásnak a gyümölcse az is, hogy lelkünkben békét és derűt teremt. Ki sem lehet mondani azt az örömöt, amikor az ember megkapja lelkiatyjától a feloldozást, és érzi: most nyugodtan nézhetek fel az égre, akár nyugodtan meg is halhatok, mert tisztába tettem a lelkem, egy csodálatos új életet kezdek Isten segítségével és áldásával. Biztos, hogy sikerül, hiszen nem vagyok egyedül…

Végül leírom, hogyan is kell gyónni, ha az utolsó gyónás óta nem talál az ember magában semmi kivetnivalót. Tudni kell, hogy csak akkor adhat a pap feloldozást, ha létezik bűn, amitől meg kell szabadítani a gyónót. Ha nincs egyetlenegy sem, akkor nem lehet mondani: feloldozlak bűneidtől, hiszen ez ellentmondás lenne. Ezen úgy segítünk hogy a régi, már meggyónt bűnök közül előhozunk egyet-kettőt. Nem elég azt mondani, hogy bánom az összes régi vétkemet. Meg kell nevezni életünknek valamilyen fájó pontját, és újból be kell vallani, meg kell bánni a bűnt, hogy a gyóntató pap feloldozást adhasson, így részesülhessünk abban a sok kegyelemben, erőben, vigasztalásban, amit ez a szentség nyújt.

Nem létezik, hogy ne legyen az ember életében egy komoly szívseb, amire olyan jólesik a feloldozás enyhítő balzsamát dörzsölni. Tehát a gyóntató pap nem azért próbál kihozni a gyónóból legalább egy bűnt, amit vagy utolsó gyónása után, vagy ennek híján az életben valamikor elkövetett, mert erőszakoskodik, és feltétlenül valami rosszat tételez fel arról, aki gyónni jött, hanem azért, hogy legyen „anyaga” (így mondja a szaknyelv), ami alól feloldozást adhat.

Ha mindezt tudja, akkor nem okoz gondot, hogyan is gyónjon, ha olyan tisztának is találja magát. Bár alaposan meg kell magunkat vizsgálni a lelki tükörben, lelkiismeretünkben. Valószínű lesz ott azért valami, ami elhomályosítja a képet.