Kezdőlap A lelkiatya válaszol Mi a szerepe a lourdes-i jelenéseknek?

Mi a szerepe a lourdes-i jelenéseknek?

Tisztelt Lelkiatya! A katolikus kalendáriumban olvastam, hogy a Szűzanya Lourdes-ban azt mondta: itt kápolnának kell épülnie, és tartsanak körmenetet az emberek. Ha valóban a Szűzanya jelent meg, akkor miért kéri, hogy dicsőítsék, és miért ennyi év után jelent meg?

Kedves Levélíró! Minden templom Isten dicsőségére épül. Minden templomban Őt hívjuk segítségül, és Ővele találkozunk. A Szentek és a Szűzanya is csak közbenjárnak, imádkoznak értünk, hogy kérjék számunkra Isten kegyelmét, segítségét.
A Szűzanya tehát nem azt akarja, hogy Őt dicsőítsük. Ő mindig Krisztushoz és az Atyához vezet minket. Nekünk is azt mondja, amit a kánai menyegzőn mondott: „Tegyétek meg mind, amit csak Ő (Krisztus) mond nektek!”

Isten a történelemben, az időben közeledik hozzánk, szól hozzánk. A jelenések szerepe pontosan az, hogy egy-egy kornak a figyelmét felhívja az Evangélium örök igazságára. A lourdes-i megjelenések, és az azóta történtek, a mi korunknak szólnak. A korábbi időkben sok más módon, szenteken és jeleken keresztül hívta Isten annak a kornak az embereit a megtérésre, a hit útjára.