Kezdőlap A lelkiatya válaszol A szenvedések értelme

A szenvedések értelme

Imre atya sokat szenvedett már a kórházban. Amikor meglátogattam, fájdalmában öntudatát is elveszítette. Oly szánalmasan nézett ki, hogy sírva mentem haza. Később súlyos gerincműtéten esett át, most a járással kínlódik. Talán nem leszek tapintatlan, ha érdeklődöm: hogyan érintette lelkileg ez a nagy megpróbáltatás? Sorsát hogyan tudja összeegyeztetni a Jóisten jóságával?

Meg kell különböztetni, miképpen viseltem a megpróbáltatásokat a betegség alatt, és most, a javulás állapotában hogyan dolgozom fel magamban?

Be kell vallanom, nagy fájdalmaimban, reménytelen állapotomban én is egészen megváltoztam. Igaz, hogy nem zúgolódtam, de nagyon szerettem volna, ha a Jóisten végre magához vesz. Humorom, jókedvem, amivel a szobatársakat minden kórházban kitűnően szórakoztattam, csak az utolsó héten jött elő.

Nagyon fájt, amikor egyes betegtársaim epés gúnnyal támadtak rám: „Maga az Istennek szentelte életét, mégis ennyire beteg?” „ĺgy kapja meg jutalmát?” „Hogy is van ez: saját papját hagyja az Úr Jézus szenvedni?”

Hitetlen ember számára ez valóban botrány, de annak, aki hisz – azonnal meglátjuk –, világos Isten szándéka. A szenvedés átalakítja az embert. Szánalmas a külsőm, az igaz, de lelkivilágom újból nagyot változott. Megtanultam sóhajtozva imádkozni. Öt héten keresztül olvasni sem tudtam. Elég volt ez az ima: „Uram, add, hogy valaki megoperáljon! Uram, add, hogy járjak!” Mélyen alázatos lettem, hiszen annyi mindenben segítségre szorulok. Hányszor fogadkoztam, hogy a legboldogabb pap leszek, ha még egyszer a hívek elé állhatok és misézhetek, ha még egyszer kiszolgálhatom édesanyámat.

Jóval közelebb kerültem a szenvedőkhöz, a betegekhez. A pap küldetése elsősorban hozzájuk szól. Legtöbbször ők jönnek hozzánk, aki boldog, az nem nagyon keres fel bennünket. Egy olyan pap, aki makkegészséges, távol áll tőlük. Most, hogy már megéltem a legnagyobb fájdalmakat, szinte érzem, hogy a szenvedők felé erő sugárzik rólam. Tekintetemnek, szavamnak, áldásomnak más az ereje.

Ez a kínhalált szenvedett Jézustól származik. A jól viselt szenvedés az üdvözülés, a kegyelemszerzés kiváló eszköze. Biztos, hogy többet tettem a hívekért, amikor alig éltem és folyt belém az infúzió, amikor operációs asztalra fektettek, amikor támogattak, hogy pár lépést tegyek, amikor rettentő sötétnek láttam a jövőt, mint amikor egészségesen, erősen és boldogan mentem mindenüvé, ahová csak hívtak.

Végül a betegségben olyan szeretet nyilvánult meg paptestvéreim és a hívek részéről, ami leírhatatlan. Annyian látogattak, hogy az orvosok már aggódtak miatta. Sokan nagyon sokat imádkoztak értem, ez hozott vissza az életbe! Most is lesik minden mozdulatomat. Ez a meleg kapcsolat, ha a lelkem kitettem volna, akkor sem alakult volna ki sem paptestvéreimmel, sem a hívekkel. Jézus, áldott légy a betegségemért!

*

Felelt az Úr Jóbnak a fergetegből és ezt mondta:

„Kicsoda az, aki elhomályosítja a gondviselést belátás nélküli beszédével? Hol voltál, amikor a föld alapjait megvetettem? Jelentsd nekem, ha tudsz okosat! Eljutottál a tenger mélységébe? Jártál-e az óceán fenekén? Kitárultak-e előtted a halál kapui, és láttad-e a halálárnyék portáit? Nos, felelj minderre, Isten vádlója!” És felelt Jób az Úrnak: „Mit feleljek én, aki könnyelműen szóltam? Kezemet a számra teszem! Egyszer szóltam, bár azt is elhagytam volna! Bánom bűneimet porban és hamuban.”

(Jób 38-42)