Bűn a házasság előtti szex?

Huszonnégy éves egyetemista lány vagyok, római katolikus keresztényi értékrenddel. Viszont van egy problémám, ami aggaszt. Isten megajándékozott végre egy katolikus értékrendű fiúval, nagyon szeretjük egymást. Törekszünk jó katolikusként megélni a mindennapjainkat, együtt eljárunk szentmisékre és rendszeresen gyónunk is. Én megbántam és meggyóntam azt, hogy az előző kapcsolataimban sajnos elhamarkodtam a szexualitást…

Most a barátommal vigyázunk eddig egymás tisztaságára és megfordult a fejünkben, hogy a házasságig megtartjuk. Ahová járok katolikus egyetemi lelkészségbe, beszélgettem a kortársaimmal erről és szerintük a házasság előtti szexuális életet nem lehet betartani és szerintük ha tiszta és őszinte szerelemmel szeretik egymást akkor az miért lenne bűn? Korábban pedig egy fiatal frissen házasodott katolikus lánnyal beszélgettem erről, aki a férjével szintén nem tudta betartani. Én úgy érzem, ha a barátom is képes volna rá akkor bizonyára én is. Nem a testiség a kapcsolatunk összekötője, hanem sokkal nagyobb értékek és Istennek vagyunk hálásak ezekért az értékekért. Manapság annyira lebecsülik ezeket az értékeket, pedig mindig felnéztem azokra, akik megtartották a szexualitást a házasságig.

Valóban bűn a házasság előtti szex, még akkor is ha egymásnak elkötelezve, tiszta szívből szeretjük egymást? Engem elsősorban az zavar össze, hogy katolikus fiatalokkal beszélgetve nem kapok megerősítést abban, hogy ezt be tudnák tartani. Mit tanácsol két Isten felé forduló fiatalnak?

Kedves Fiatal Testvérem! Nagy öröm volt olvasni, hogy a barátjával milyen szépen alakul a kapcsolatuk, mennyire fontos mindkettőjüknek Krisztus követése, az Ő kegyelmében való élet.

A testi kapcsolat az egyik legmélyebb módja annak, ahogyan férfi és nő a szerelmüket, az egységüket átélhetik. Ez a cselekedet akkor van a helyén, ha nem csak két test válik eggyé, hanem két ember: ha egymásnak adják az örömeiket és a fájdalmaikat, a múltjukat és a jövőjüket. Különben mindketten érzik, hogy megtettek valamit, ami nem egészen igaz. Úgy tettek, mintha egyek lennének, de ez nincs egészen így.

Az udvarlás arra való idő, hogy a végérvényes, totális döntés mindkettőjükben megszülessen, hogy közeledjenek egymáshoz és az egymás mellett való döntéshez egészen addig, amíg mindketten érzik, hogy örömmel, szabadon, végérvényesen oda akarom adni neki önmagamat, az életemet. Ez a döntés nem egyből születik meg.

Mit fog tenni, ha a barátja mégis otthagyja egy idő múlva? Hogy dolgozza fel ezeket a soha el nem múló, el nem felejthető emlékeket? Mit tesznek, ha áldott állapotba kerül?

Az udvarlásban van egyfajta távolság, játékosság. Teret ad a döntéshez, nem láncolja túl hamar egymáshoz a két embert a testi kapcsolattal, akkor, amikor még nem is biztosak abban, hogy egészen egymásnak fogják adni az életüket. Az udvarlásnak van egy sajátos szépsége, ami a későbbi házaséletben már nincs meg. Tudják kiélvezni az udvarlás saját könnyed, játékos örömét, ne azon keseregjenek, aminek még nincs itt az ideje.

Ha pedig valóban igaz, hogy már mindketten véglegesen döntöttek, akkor miért nem házasodnak össze? A házasságkötés idejét nem a lakásnak, vagy az iskoláknak kell meghatároznia, hanem mindenekelőtt annak, hogy megérett-e a kapcsolatuk a teljes szeretetszövetség megkötésére. Ha igen, kössenek házasságot.

Igen sok fiatal van ma is, aki megőrzi a tisztaságot a házasságig. Sokan, akik elbuktak ebben a küzdelemben, a házasság előtti hónapokat egy második tisztaságban élik meg, mert érzik, hogy ez egy fontos érték, amit nem tudtak megvalósítani, és most legalább részben meg akarják élni.

Építsék bölcsen, szeretettel, lépésről lépésre a szerelmüket. Várják meg, amíg megszólal a gyönyörű, közös szimfónia!