10.6 C
Budapest
szombat, 2026. október 17.

Erdődy Imre levelei

Kezdőlap Erdődy Imre levelei

Miért éppen Új Misszió?

Mindig érdeklődéssel várom újságjukat, csak a címével: „Új Misszió” nem tudok kibékülni. Elnézem azt a sok kifejező, érdekes újságcímet a katolikus sajtóban is: Távlatok, Vigília, Igen, Jel, A Szív, Zászlónk, de ez az Új Misszió nem sokat mond. Valami kiáltó címet kellett volna adni, amit látva, azonnal megveszik. Ezen elsiklik a szem. Tudom, most már nem lehet rajta változtatni, de legalább megírtam a véleményem.

Gyakran elkáromkodom magam

Gyakran esem ugyanabba a hibába, nevezetesen: elkáromkodom magam. Ha munka közben valami nem sikerül, vagy ha nagyon felbosszantanak, már szaladnak is ki a számon a szörnyű szavak. Megbánom én rögtön utána, gyónni is elmegyek, de nagyon elkeserít, hogy nem tudok kilábalni belőle. Már arra is gondoltam, hogy minek gyónjak, úgyis mindig visszaesem a hibámba.

A karácsony igazi szépsége

Visszaemlékszem gyerekkoromra: olyan csodálatos öröm volt minden karácsony. A mieinknek semmit sem jelent. Mi rontjuk el? Mi hiányzik belőle?

Csak Isten ismeri a jövőt

Három éve elmentem egy jósnőhöz, s ez megváltoztatta az életem: vége lett mindennek, ami számomra fontos volt. Szinte a jósnő irányított. A munkahelyem elvesztettem. Az egyik nagy katolikus ünnepen sokat káromkodtam, bántottam a Szűzanyát és saját anyámat is, aki pár hónapos koromban meghalt. Megbocsátja-e nekem mindezt a Jóisten? Elmúltam 50 éves. Lesz-e még szép életem?

Jézus Szívének legnagyobb ajándéka

Mindig hallom, hogy papunk hirdeti: elsőpéntek! Ekkor többet gyóntat, mint máskor. Miért? Azt is hallottam, ahogy beszélték egymás között, hogy sajnálja, mert megszakadt a nagykilencedje. El sem tudom képzelni, mi az? Csak azt sejtem, hogy a Jézus Szíve-szoborral kapcsolatban áll. Tessék engem felvilágosítani!

Jézus szeret minket

Miért nem szeretik, tisztelik többen Jézus Szent Szívét? Pedig Ő túláradó kegyelmével árasztja el az embereket!

Jézus Szíve-nagykilenced

Nagymamám gyakran emlegeti: életében hányszor elvégezte a nagykilencedet, s ez milyen nyugalmat ad neki. Szégyellem megkérdezni tőle, hogy mi az? Várom az atya válaszát!

Pontatlan a vőlegényem

Nem tudom, mihez kezdjek a vőlegényemmel! Szép, fess fiatalember, szeretem is, csak van egy nagy hibája: pontatlan és megbízhatatlan. Megbeszéljük, mikor, hol találkozunk, én ott várok fél óráig, mire ő nevetve megérkezik. Bármiben megállapodunk, egyáltalán nem biztos, hogy úgy lesz. Ő azon nevet, hogy én dühöngök. Azt mondja, hogy az embernek lezsernek kell lennie. Tessék már megírni, hogy én vagyok mániás, vagy ő a hibás? Lehet egy ilyen emberrel egy életet szépen végigélni?

Mit szabad a jegyeseknek?

Nagyon szeretjük egymást. Nem tudjuk, hogy a szentségi házasság kezdetéig mi az, amit a testi dolgok közül megtehetünk, ami nem ütközik az isteni parancsba: ne paráználkodjál! Nem akarunk bűnben élni, sem már előre elrontani házaséletünket.

A Jézus Szíve- és az Isteni Irgalmasság-tisztelet

Tanulmányozom a Jézus szentséges Szívéről szóló könyvecskét. Azt befejezve előveszem a Fausztina nővértől származó imafüzetet az Isteni Irgalmasságról. Nem tudom eldönteni, miért kellett két különféle tanítást közreadni, amikor én egynek látom őket. Kérem, hogy értelmezze nekem mindkettő lényegét, hogy segítségével világosan tudjak látni!