10.6 C
Budapest
szombat, 2026. október 17.

Erdődy Imre levelei

Kezdőlap Erdődy Imre levelei

A Jézus Szíve- és az Isteni Irgalmasság-tisztelet

Tanulmányozom a Jézus szentséges Szívéről szóló könyvecskét. Azt befejezve előveszem a Fausztina nővértől származó imafüzetet az Isteni Irgalmasságról. Nem tudom eldönteni, miért kellett két különféle tanítást közreadni, amikor én egynek látom őket. Kérem, hogy értelmezze nekem mindkettő lényegét, hogy segítségével világosan tudjak látni!

A lelki vezető

Szeretnék komoly lelki életet élni. Tudom, hogy ez lelki vezető nélkül nem megy. Papunk agyon van terhelve. Kereshetek-e egy férfit vagy nőt, aki az Isten felé vezető úton segítségemre van?

Nyomaszt a múltam

Öregember vagyok. Állandóan a múltamon jár az eszem, ami egy életen keresztül történt velem, amit tettem, mondtam, s nem tudok megnyugodni. Sok minden bánt. Utólag már nem tudok mit kezdeni az életemmel.

Kis Szent Teréz példája

Foglalkozva Kis Szent Teréz életével, nem értem, hogyan létezik az, hogy élete vége felé testileg is, lelkileg is nagyon szenved. Ugyanakkor naplójában a legszebb lapokat írja, sőt vidám és jókedvű. Hogyan lehetett benne ez a kettősség?

Annyira bánt a múltam

Olyan borzasztó, hogy amit egyszer elkövettem, nem lehet meg nem történtté tenni. Bánt az egész életem, ahogyan lassan minden eszembe jut.

Gonoszak az emberek!

Senki sem szeret. Mindenki utál, gyűlöl. Észrevettem, még ha jó képet vágnak is, csak azért teszik, mert vagy félnek tőlem, vagy ki akarnak használni. Hogy létezik az, hogy ennyire gonoszak legyenek az emberek?

Kár volt jónak lenni

Magas rangú hivatalnok voltam, segítettem mindenkin, tisztelettel vettek körül. Nyugdíjas lettem, nevem mellől elmaradt mindenfajta beosztásom. Erről azok nem tehetnek, akikkel dolgoztam, de az már fáj, hogy észre sem vesznek, nem köszönnek, meg sem látogatnak. Kár volt jónak lenni, törni magam az emberekért egy életen át. Egy senki lett belőlem életem végére!

Ez a földi pokol

Életem pokol, tele gonddal, szívet tépő fájdalommal, állandóan könnyeimmel küszködöm. Meddig bírom még ezt a több emberre méretezett keresztet cipelni, amit vinnem kell? Imádkozom, imádkozom, e nélkül már nem élnék, amennyi nélkülözésen keresztülmentem. Tanácsot kérek öntől, mitévő legyek?

Keresztelési kálváriám

Megkereszteltettük az unokámat, de min mentem keresztül addig! Elgyalogoltam a plébániára. Amikor kiderült, hogy a nagymama vagyok, megmondta a plébános, hogy csak a szülővel áll szóba. Legyen neki igaza, elmentem a lányommal. Tőle azonnal kérte a személyi igazolványát. Abból írta ki az adatokat, mintha egy érettségizett nő nem tudná azokat. Az is baj volt, hogy lányomék nem esküdtek templomban. Hangoztatta, hogy jó lenne pótolni az esküvőt. A plébános urat az is érdekelte, hogy az idősebb, 8 éves testvér jár-e hittanra? Persze, hogy nem, hiszen úgyis túlzsúfolt szegény gyerek minden napja. De meg kellett ígérni, hogy beíratják, különben nem hitte el, hogy a kicsit vallásosan fogják nevelni. Amikor megtudta, hogy nincs megkeresztelve, akit keresztanyának akartunk, nem írta be, kereshettünk másikat! Mindez még nem volt elég: keresztelési megbeszélésre is el kellett menni. Még egy tortúra, amikor sütni, főzni kellett volna otthon. Minek egy keresztelés körül ekkora hercehurcát csinálni, szegény nagymamát és szülőt így megkínozni? Inkább örülnének, hogy megkereszteltetjük a gyereket!

Nem keresztelte meg a pap a gyermekemet

Fel vagyok háborodva! Egy „ostoba” pap gyónáskor nem oldozott fel, újszülött babánkat pedig nem keresztelte meg. Mindezt azzal okolta meg, hogy három gyermekem nem jár sem hittanra, sem misére. Ráadásul még próbált rábeszélni, hogy ígérjem meg, ezentúl vallásosan nevelem őket. Hol vagyunk? Rácsaptam az ajtót!