-3.2 C
Budapest
kedd, 2025. február 18.

Erdődy Imre levelei

Kezdőlap Erdődy Imre levelei

Útban az örök élet felé

Gyógyíthatatlan beteg vagyok. Fehérvérűség. Adják, adják a vért, de tudom, hogy meg vannak számlálva a napjaim. Nem tudok belenyugodni. Rettegek attól, hogy mennyit kell még szenvednem. Borzalmasan félek a haláltól! Sajnálom a családomat is. Mi lesz velük? Állandó kísértésektől szenvedek. Hol az öngyilkosság környékez, hol zúgolódom Isten ellen. Úgy szeretnék egy kis nyugalmat teremteni a lelkemben! Tessék rajtam segíteni!

Nincs rajtam az Isten áldása

Árva gyerek voltam. Amikor férjhez mentem, akkor tanultam meg imádkozni, templomba járni. Született két iker kisfiam. Vallásosan neveltem őket. Most jön a gond: 12 év után született egy fogyatékos kislányom. Sajnos nem tudják meggyógyítani. Isten büntetése ez? De miért? Nincs rajtam az Isten áldása. Kérem, írja meg: hogy van ez?

Már a szentbeszédet sem hallom

Rosszabb lett a fülem, mint korábban. Nem hallom, amit a gyóntató pap nekem mond, a szentmisében sem értem a szentbeszédet. Úgy látszik, le kell mondanom a szentgyónásról, a gyakori szentáldozásról; a szentmiséről is, ha nem hallom a pap imáját, prédikációját. Ezt is meg kellett érnem öregkoromra, pedig alig vártam, hogy a templomba menjek! Atyám, mit tegyek? Elfogadjam ezt a veszteséget mint Isten akaratát?

Nem tudnak megműteni

Súlyos szívbeteg vagyok, s egyre jobban szenvedek. A legkisebb mozdulatra, pár lépés után már befulladok, mindenem fáj. Bírhatatlan az életem. Miért nem vállalják az orvosok a szívműtétemet? Nem mindegy, ha meghalok műtét közben? Vagy tehetek valamit, hogy megrövidítsem kegyetlen életemet? Lassan már gondolkodni sem tudok.

Legyünk apostolok!

Olyan környezetben élek, ahol az Istenről, az Egyházról és a papokról gúnyosan beszélnek, állandóan trágár szavakat használnak. Úgy veszem észre, ha köztük vagyok, még inkább ezt teszik, csak azért, hogy bosszantsanak vele. Mit tegyek?

Egy boldog édesanya

Nem szenvedélyes, nagy szerelemmel kezdtük közös életünket, inkább csendes ragaszkodással. Most évek múltával, nagycsaládosan, bátran elmondhatjuk: csak szépült, erősödött a kapcsolatunk. Nagyon sokat változtunk mind a ketten. Az ő türelme, jósága megnyugtatott engem, és nekem is sikerült őt nyitottabbá, vidámabbá tenni. Engem is boldoggá tesz, hogy szerethetem a családomat és ezt bőségesen viszonozzák.
Persze velünk is előfordul, hogy félreértjük egymást, ilyenkor nagyon keserves elismerni saját hibáinkat és megtalálni a kivezető utat. Tudom, mindig én akadok fenn valami apróságon, ami akkor nagyon bánt, csak később látom, mily jelentéktelen.
Biztosan jót tenne, ha többet lehetnénk együtt. Néha áldás egy betegség, amikor jobban figyelünk egymásra, megbeszéljük, mi foglalkoztatja a másikat.
A gyermekkori feltétlen hitemet régen elvesztettem, de az eskü szövegét nagyon komolyan vettem és a gyerekek születésekor kezdtem egyre nyugtalanabb lenni. Hogyan fogjunk hozzá „keresztény nevelésükhöz”? Nehezítette a dolgot, hogy férjemet egyáltalán nem nevelték vallásosan, de mindig tisztelte az enyémet, és egyre többször jött velünk szentmisére, kért tőlem magyarázatot. Kénytelen voltam utánanézni, olvasni. Egy baráti család jó példája tetézte ezeket.
Felnőtt hitemet őszinte, mély érzéssé segíti az a felismerés, hogy Isten legfontosabb tulajdonsága végtelen szeretete. Hosszas készülődés után ezért fogtam tollat: ha valakiben megérett a szándék Isten keresésére, Ő azonnal „válaszol”, csak nyitott szívvel kell fogadni. Csodálatos érzés hinni. Soha nem vagyunk egyedül, csak őszintén kell akarnunk, hogy belépjen az életünkbe.

A saját anyám tette tönkre az életemet

Még jóformán gyerek voltam, amikor az anyám szekírozott, hogy miért nincs udvarlóm? Végül kinézett egy fiút, akivel összezárt. Ezután már szabad volt az út. Ő rendezett jóval később egy látványos egyházi esküvőt. Gyermekemet is ő kereszteltette meg másfél éves korában. Az a lényeg, hogy sok vendéget hívott. Én testi-lelki nyomoréknak érzem magam. Férjem rám fogja, hogy tőrbe csaltam, pedig az „édesanyám” volt, aki rossz útra vitt. Ő engem soha nem szeretett. Hitem már nincs. Anyám verte ki belőlem még gyerekkoromban. Állandóan hajtogatta: nem halad, aki vallásos. Velem vajon mi lesz? Senkim sincs nagy bajomban!

Elváljak megint?

Fiatalon mentem először férjhez, templomban esküdtünk. Egy év után azonban elváltunk. Mi volt az oka? Férjem szerette az alkoholt, ha ivott, éjszaka se jött haza. Gyermekünk nem született. A válásunk után kb. 4 évig voltam egyedül. Később újra férjhez mentem. Második férjem elvált volt, előzőleg ő is templomban esküdött. Kisgyermekét egyedül nevelte. Már 11 éve házasok vagyunk, templomi áldás híján vadházasságban élünk. Született két gyermekünk, így tehát 3 gyermeket nevelünk. A két nagyobb elsőáldozó, bérmálkozó volt, a harmadik még kicsi. Amikor a gyerekek részt vettek az első szentáldozáson, szerettem volna én is gyónni, áldozni, de mivel újból férjhez mentem, az atya szerint nem lehetett. Több mint 11 éve nem gyóntam, nem áldoztam, pedig úgy érzem, időnként szükségem lenne rá lelkileg. Kérdésem, hogy mikor lehet nekem is szentgyónást és szentáldozást végezni?
A másik problémám az, hogy sajnos a mostani férjem is elég gyakran iszogat. Ilyenkor nem tudja mit beszél, többször emlegeti, hogy öngyilkos lesz. Amikor józan, egész rendes ember, ilyenkor megpróbálok vele beszélgetni, de sajnos nincs sok eredménye. Meghallgat, igazat ad nekem, de azt mondja: nem tud leszokni róla. Elvonókúrára nem akar menni. Hogyan tudjam megváltoztatni? Kisfiamnak egy év múlva szívműtétje lesz. A gyereknek is jobb lenne a nyugodt légkör. Igaz, nem verekszik, ha részeg, csak össze-vissza beszél, tántorog, elesik, nekem azonban ez is elég. Szépen beszélek vele, néha azonban az én türelmem is elfogy. Kértem, imádkozzunk együtt, kérjük az Urat, hogy segítsen neki megváltozni, de nem hajlandó rá. Itthon nem csinál jóformán semmit. Válásra eddig nem gondoltam, mindig bizakodtam. Mit tegyek?

Betelt a pohár

Férjem részeges és goromba. Eddig próbáltam tűrni és változtatni rajta, de már betelt a pohár. Menjen a háztól! Ezentúl nyugodtan akarok élni. Nélküle sem fogok éhen halni, hiszen dolgozó nő vagyok, gyermekeimet is szárnyukra bocsátottam. Egy kis nyugodt életet akarok már nélküle. De mielőtt beadom a válópert, megírom ezt a levelet. Kíváncsi vagyok, mi az atya véleménye?

Élet = áldozat

Az élet vége felé járva szomorúan állapítom meg, hogy ha jól meggondolom, kár volt megszületnem. Alig volt valami örömöm az életben. Csak irigyelni tudom azokat, akik halmozták a gyönyörűséget. Nekem semmi sem jutott…