Olyan környezetben élek, ahol az Istenről, az Egyházról és a papokról gúnyosan beszélnek, állandóan trágár szavakat használnak. Úgy veszem észre, ha köztük vagyok, még inkább ezt teszik, csak azért, hogy bosszantsanak vele. Mit tegyek?
Mit tegyen? Hallgassa, nyelje le szótlanul? Nem! Kötelessége beszélni, annál inkább, mivel tudják önről, hogy vallásos, katolikus ember. Botrány lenne, ha hagyná őket háborítatlanul.
Az a keresztény, aki nem védi meg a Jóistent, akit legjobban szeret, nem áll ki Egyháza mellett, amelynek boldog tagja, nem áll ki az erkölcsi rend mellett, amely a háromszor szent Isten által elrendelt világ, az olyan, mint egy néma kutya. És mire jó egy házőrző, ha nem ugat? Szent Pál is azt mondja magáról: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az Evangéliumot!”. Izajás is felkiált: „Jaj nekem, mert hallgattam!”. Igen, nekünk szent kötelességünk megvédeni az Isten ügyét.
Tudom, hogy kellemetlen megszólalni. Szorongást érez az ember, fél a következményektől. De minden harcos, versenyző tapasztalja ezt a küzdelem előtt. Nekünk ez a harcunk, ez a küzdőterünk.
Mit mondjon? Egyszerűen az igazságot. Nekünk nem nehéz a védőügyvéd szerepét játszani, mert világos, hogy nekünk van igazunk. Ez az ügy természetéből fakad, hiszen Isten nem hazudhat, mi meg az Ő üzenetét hirdetjük. A másik fél pedig a képmutatás, a megtévesztés, a hamisítás, a gúny, a hazugság semmitmondó fegyvereivel harcol.
Hogy meg tudjuk mondani az igazságot, természetes, hogy ismerni kell hitünket. Tájékozott, bátor, okos embernek kell lenni. Titusznak is azt írja Szent Pál: „Álljon szilárdan a hiteles tanítás alapján, hogy éppúgy képes legyen az egészséges tanítással buzdítani, mint az ellentmondókat megcáfolni” (Tit 1,9). Ezért kell figyelni a szentbeszédeket, olvasni a katolikus sajtót, könyveket, mindennek utánajárni. Bizony otthon kell lenni a hit dolgaiban. Nem kis agymunka a másikat talpra állítani, észrevenni a csúsztatásokat érvelésében. Ezért kell imádságos lélekkel, a Szentlélek segítségét kérve megharcolni ezt a jó harcot. Jézus mondja: „Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek” (Mt 10,19-20).
Ne felejtse el: Isten ügyeiben mindig hozzá illő módon kell szólni: szeretettel, alázatosan, nem bántó, sértő szándékkal. Érezze a másik, hogy önzés, győzelmi tudat nincs bennem. Nem veszekedés ez, hanem érvelés az igazság, az erkölcs védelmében. Bocsánatot kérve előtte, utána, ha esetleg sértve érezné magát.
Természetesen mindenhol, mindenkinek másként kell beszélni. El kell találni a helyes hangot. Van, akinek nagyon gyengéden kell kifejteni mondandónkat, mert értékes, okos ember. A másik csak a kemény szót érti meg, mert ő olyan. Szinte bánom, hogy túlságosan kemény voltam, utána még megköszöni, milyen szépen megmagyaráztam neki azt, amit előtte nem értett, rosszul tudott.
Amikor Isten ügyét megvédjük, szó sem lehet haragról, indulatról, eszeveszett kiabálásról, hanem a másikhoz szabott okos érvelésről, ahol minden szavunkat a jóakarat, a szeretet járja át.
Bárcsak ne hagynánk, hogy a gonoszság, a hitetlenség ordítson szinte eszeveszetten ebben a világban, hanem bátran megszólalna, hangoztatná az igazságot minden vallásos ember. Akkor egy másik világban élnénk! Egész biztos, hogy Isten segítségével képesek vagyunk újjáteremteni, megváltoztatni környezetünket, a világot!