Mind gyakrabban jönnek hozzánk Jehova tanúi, a szektások. Bűnt követek-e el, ha nem engedem be őket a lakásba, és elküldöm? Szerintük aki embertársait gyűlöli, az Jézust gyűlöli, és ahová Jézus betért, ott megvendégelték. Én nem gyűlölöm őket, csak ezekre nem vagyok hajlandó. Vétkezem-e a Jóisten ellen?
A levegőben van ez a kérdés, hiszen valóban lerohanják utcán, buszváróban az embert, becsöngetnek a lakásokba. Valóban mi is a tennivaló?
Az első és legfontosabb: nem szabad őket meghallgatni, sem vitatkozni velük. Egyszerű, világi hívő nincs arra felkészülve, hogy képes legyen megválaszolni az ő érveikre. Amiket mondanak, azok nagy része nevetséges, bugyuta támadás a katolikus tanítással szemben. Pár bibliai részt idéznek, aminek igazi értelmével egyáltalán nincsenek tisztában. Nem meggyőződésből beszélnek ők, hanem fanatikusok, ami egészen más, mint egy vallásos ember hite. Egy hittudományokban járatos pap egyből cáfolja minden szavukat. Tehát nem szabad megengedni, hogy prédikáljanak. Meg kell mondani: van nekem papom, beszél az eleget, ha pedig valamit tudni akarok, tőle kérdezem meg. Vitatkozni egyébként sem érdemes, nemcsak velük, senkivel sem. Ha valaki valamit nem akar elfogadni, ha megfeszülök, akkor sem mond igent. A fehér is fekete lesz neki mindig. Ha valaki érdeklődik, kéri, hogy magyarázzak meg valamit, akár órákon keresztül, boldogan mondom, ami az agyamban és a szívemben van, de ha vitatkozni akar, azt gondolom, vagy mondom: legyen neked igazad, de kár egy szóért is. A másik tennivaló: a szeretet. Gorombán elzavarni őket, az nem krisztusi tett. Azzal a feltétellel, ha megígérik, hogy nem agitálnak, hanem majd elimádkozunk közösen egy Miatyánkot, be kell őket hívni. Meg is kell őket kínálni, nagyon kedvesen kell őket fogadni. Az Úr Jézus ezt a szeretetet, ezt a vendéglátást parancsolja. Még az ellenséget is szeretni kell, ők nem azok, csak hívatlan, inkább betolakodó látogatók. Lehet sok mindenről tárgyalni, csak hitbeli dolgokról nem, ezt újból megismétlem, mert már sokan ráfáztak. A legbuzgóbb férfiak, nők, fiatalok egyszercsak náluk találták magukat, a család többi tagjának legnagyobb csodálkozására.
Újabb szempont: az a szektás agitáló, aki leszólít vagy becsenget, mit élhet át lelkében? Milyen szorongás lehet benne? Hogy félhet: milyen lesz a fogadtatás, nem zavarják-e ki? De lelki kényszer alatt áll, amit mi nehezen tudunk megérteni. Tennie kell, hiszen a szektavezér számon kéri tőle, hány helyen volt, és milyen eredménnyel? Mi a hitünket főként jó példával felajánljuk másoknak, de a legnagyobb tiszteletben tartjuk a lelkiismereti szabadságot, mások meggyőződését. Ezzel ellentétben ők rámenősek, erőszakosak. Ez az ő stílusuk, amitől mi visszaborzadunk.
A szektások részére az is nagy fölényt jelent, hogy sok pénzzel rendelkeznek, így ingyen osztogathatnak drága könyveket, adhatnak ajándékot. Egyrészt külföldről kapnak nagy támogatást, másrészt nem egy szektánál tizedet fizetnek a vezérnek.
Tehát a kedves fogadásnak feltétele: nem beszélhetnek, nem agitálhatnak. Ha rákezdik, már nyílhat is az ajtó, hiszen a feltételt nem teljesítették. Különben sajnáljuk és szeretjük őket. Mi örülünk annak, hogy a Katolikus Egyház tagjai vagyunk. Boldogan meghúzódunk anyai ölén és nem kukucskálunk kifelé.
*
Az embert akkor éri a legnagyobb meglepetés, ha pontosan az történik, amire egyáltalán nem számított. Ha a másik átkoz és én nyugodtan hallgatom, belefojtom a szót. A szektás is erőszakosan jön, gorombaságra számít, nagyot néz, ha a legkedvesebb szót kapja. Őt kell megtéríteni!
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
